Hirdetés

Az Egri Járási Ügyészségnek kell döntenie a vádemelésről abban a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságát (BNPI) érintő magánokirat-hamisítási ügyben, amely a földhaszonbérleti pályázatok második, Ángyán József által korábban súlyosan bírált eljárása miatt indult.

Emlékeztetőül: 2011-ben a pályázatok első, Ángyán által tisztességesnek minősített körét a határidő lejártának napján Szabó Csaba miniszteri biztos visszavonta, Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pedig felmentette tisztségéből a BNPI akkori elnökét. Az új elnök előbb Dudás György, majd Grédics Szilárd lett. A pályázat visszavonása után a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet közreműködésével dolgozták ki az új pályázati rendszert, s decemberben újra kiírták a haszonbérleteket.  A főügyészség szerint ebben a második körben történt az okirat-hamisítás. Erről határozatukban az áll, hogy – idézzük – „a BNPI részéről az értékelő bizottság kijelölésére sem formálisan, sem érdemben nem került sor”. Megállapították: „a pályázatok tartalmi elbírálását jelentő, azok pontértékelését is tartalmazó bírálati lapokat és értékelési jegyzőkönyveket” külső ügyvéd töltötte ki.

A főügyészség hangsúlyozza, hogy az érdemi elbírálás tényét és eredményét valótlanul tartalmazták az értékelési jegyzőkönyvek, amelyet az ügyvéd jegyzőkönyvvezetőként írt alá. S bár volt, aki felhívta az akkori igazgató, Grédics Szilárd figyelmét arra, hogy szinte szó szerint azonos tartalmú pályázatokra eltérő pontszámokat adtak, sem ezek az észrevételek, sem az nem akadályozta az eredmény kihirdetésében, hogy a pályázatok érdemi elbírálása nem történt meg.  A BNPI – a földalapkezelőtől kapott iránymutatás alapján – „az értékelés formai követelményeinek biztosítása, jogi segítségnyújtás, okiratszerkesztés” céljából külső, az igazgatóságtól független ügyvédi irodát kért fel. Ez a Hajdú Ügyvédi Iroda, amely eljárásonként 52 ezer forint plusz áfát számlázott ki.

A Népszabadság kutatása szerint a Hajdú Zoltán képviselte Hajdú Ügyvédi Iroda a nyíregyházi Dr. Szegedi Zsolt Ügyvédi Irodával alkotott H & SZ Konzorcium nevében hat megyében – Borsod, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg – jár el a kiíró NFA nevében az állami földhaszonbérleti pályázatokon. Becslésünk szerint eddig több mint ezer megbízást kaptak. A vidékfejlesztési miniszter korábbi közlése szerint ezekben az esetekben darabonként 57 600 forint plusz áfa díjazásért végzik a munkát.

További szálak az ügyben

A frissen leváltott igazgató helyére dr. Horváth Ákos került kinevezésre, aki nem rendelkezik környezetvédelmi szakmai végzettséggel, viszont ügyvédként praktizált Kecskeméten. A Lehet Más a Politika egri képviselője Csarnó Ákos tájékoztatást kért az igazgató kinevezésről és a szakmai hátteréről. Másodszori kérdésére (ide kattintva érhető el a levél) az alábbi – igencsak szűkszavú – levelet kapta:

Tisztelt Képviselő Úr!

Hozzám intézett kérdéseire az alábbi válaszokat tudom adni.

Elsőként engedje meg, hogy kérdésével kapcsolatban, ami szerint „ön pályáztatás nélkül lehetett vezető”, felhívjam a figyelmét arra, hogy a hatályos jogszabályok vezetők esetében nem teszik kötelezővé a „pályáztatást”.

Önéletrajzomat ugyancsak a hatályos jogszabályoknak megfelelően fogom kezelni, ami abból a törvény alapján közérdekből nyilvános adatnak minősül, azokról az alábbiakban tájékoztatom.

A kormánytisztviselő neve: Dr. Horváth Ákos

b) a kormánytisztviselő állampolgársága: magyar,

c) a kormánytisztviselőt alkalmazó államigazgatási szerv neve: Bükki Nemzeti Park Igazgatóság,

d) a c) pontban meghatározott szervnél a kormányzati szolgálati jogviszony kezdete: 2013. november 1.,

e) a kormánytisztviselő jelenlegi besorolása, besorolásának időpontja: főosztályvezető, 2013.november 1.,

f) a kormánytisztviselő munkakörének megnevezése és a betöltés időtartama: igazgató, 2013. november 1-től

g) a kormánytisztviselő vezetői kinevezésének és megszűnésének időpontja: 2013. november 1-től határozatlan,

h) címadományozás adatai: –

e) a kormánytisztviselő illetménye: bruttó 479 300 Forint/hó.

Eger, 2013. december 12.

Tisztelettel:

Dr. Horváth Ákos

Igazgató

Ez a levél is, illetve annak semmitmondása is azt a gyanúnkat erősíti, hogy az egyre nagyobb botrányokat egy jogi végzettségű, büntető ügyekben is jártasnak tűnő igazgatónak kell elsimítania – írta az egriugyek.hu a nol.hu-ra hivatkozva.

Kapcsolódó anyagok:

Itt a nemzeti parkos ügyvédi mutyi

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás