A rovat kizárólagos támogatója

Akár 20-40 százalékkal is zuhanhat az autógyártás a koronavírus-járvány miatt. Óriási a visszaesés a gumiabroncs-gyártásban is.

Egyelőre nem számítunk a kereslet hirtelen növekedésére, idén akár 20-40 százalékkal is visszaeshet az európai gépkocsigyártás 2019-hez képest. Ezt a visszaesést valószínűleg nem lehet behozni jövőre sem, legfeljebb néhány év múlva normalizálódhat a kereslet – jelentette ki Alexander Brenner. A Roland Berger autóipari szakértőjével többek között a német autószektor jelenlegi helyzetéről, jövőjéről, a koronavírus-járvány okozta kihívásokról, buktatókról és lehetőségekről beszélgetett a Portfólió. 

Véleménye szerint a német autóiparnak legkésőbb mikor kell újraindítania a termelését, hogy elkerülhetőek legyenek a súlyos társadalmi, gazdasági károk?

A kormány, az iparág és a lakosság jelenleg mindent megtesz a COVID-19 miatt fennálló egészségügyi válsághelyzet kezelésére. Kényes az egyensúly a járványból eredő társadalmi és gazdasági károk és a termelésleállás miatti gazdasági károk között. Feltételezve az összes szükséges állami támogatás, köztük a finanszírozás rendelkezésre állását, meggyőződésünk, hogy most a termelés és az ellátási lánc újraindítási időpontjának a meghatározása a legfontosabb következő lépés, különös tekintettel az értékesítés, azon belül az új gépkocsik iránti kereslet ösztönzésére.

Melyek jelenleg a termelést akadályozó legszűkebb keresztmetszetek?

Véleményünk szerint az ellátási láncon belüli sokféle különböző lépés, azon belül a gyárak leállása a legfőbb szűk keresztmetszet – ha hívhatjuk ezt így. Ahhoz, hogy legalább alacsony szinten újra tudjuk indítani a termelést, meglátásunk szerint a biztonságos munkakörnyezet kialakítása az első lépés. Ösztönözni kell az új gépkocsik iránti keresletet (az ún. „push” and „pull” lépések megfelelő kombinációjával, például valamilyen állami/kormányzati támogatással), majd az ellátási láncot, azon belül az alapanyag-ellátást kell újraindítani a termelés további növelése érdekében.

Tételezzük fel, hogy V-alakú válság lesz, és júniusra megszűnik minden korlátozás. Ebben az esetben milyen gyorsan tudnának helyreállni a termelési kapacitások?

Az új járművek gyártásának teljes értékláncát figyelembe véve sajnos a jelenlegi előrejelzés szerint a válság inkább U-alakú lesz. A legrosszabb forgatókönyv egy erősen ellaposodó L-görbe. Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján sokkal kisebb a valószínűsége az optimális V-alakú válságnak. A valószínűbb U- illetve L-alakú forgatókönyvet figyelembe véve, 2020-ban 20-40%-kal visszaeshet az európai gépkocsigyártás 2019-hez képest. Ezt a visszaesést valószínűleg nem lehet behozni 2021-re, legfeljebb néhány év múlva normalizálódhat a kereslet a 2019-es szinten (amint azt az IHS legutóbbi prognózisa is megerősíti).

Egyelőre sajnos nem számítunk a kereslet hirtelen növekedésére. Azonban még a lassú újraindulási időszak kezelése is nagyon jó koordinációt igényel majd a német autóipar és beszállítói, például Kelet-Közép-Európa között. Németországból megítélve, és azt alapul véve, hogy a német autóipar és kormány jelenleg hogyan kezeli ezt a kivételes helyzetet, úgy tűnik, hogy az aktuális helyzetben lehetséges legjobb módon sikerül kézben tartaniuk ezeket a hatásokat (hangsúlyozva a „lehetséges” szót). Sok más ágazattal (például idegenforgalommal, szórakoztatóiparral, vendéglátással) ellentétben az autóipar sok figyelmet és minden lehetséges támogatást megkap (megint csak hangsúlyozva a „lehetséges” szót).

A német autóipar termelése visszaállhat arra a szintre, ahol a koronavírus megjelenése előtt volt? Amennyiben igen, ez mikorra várható?
Folytatás a Portfólión >>>

Az EU mind a 27 tagállamának autópiaca zsugorodott márciusban. A legnagyobb ütést Olaszország kapta, ahol az új autók száma 85,4 százalékkal, 28 326 darabra esett vissza. Franciaország 72,7 százalékos, Spanyolország 69,3 százalékos csökkenést regisztrált. Még Németországban is, ahol a korlátozások kevésbé bénítóak voltak, 37,7 százalékos visszaesést tapasztaltak – írtuk pár napja.

Óriási a visszaesés a gumiabroncs-gyártásban is.

Más csak a maradék 3 hiányzik. A Magosfa Ipoly takarítási akciója 2019

Az Európai Gumiabroncs- és Gumigyártók Szövetsége (European Tyre and Rubber Manufacturers’ Association – ETRMA) a napokban tette közzé tagjainak 2020 első negyedéves gumiabroncs-eladásai statisztikáit. Az adatok azt mutatják, hogy a Covid-19 járvány drámaian lelassította a gumiabroncs értékesítés ütemét.

Az ágazat idén januárban hasonló körülmények között kezdett bele az évbe, mint amilyenben 2019 decemberében befejezte a termelést, de a márciusi adatok már egyértelműen a koronavírus rovására írhatók. A pandémia messzemenő következményei ugyanis márciusban nyilvánvalóvá váltak: a személyautó és a mezőgazdasági gumiabroncsok értékesítése 13%-kal, míg a teherautó-gumiabroncsoké 6%-kal csökkent.

Ha 2019 márciusához hasonlítjuk a számokat, még szembetűnőbb a visszaesés: a személyautók abroncsaiból 26%-kal, a teherautók mezőgazdasági gumiabroncsaiból pedig 15%-kal kevesebb fogyott. Magyarországon a személyautó-, teherautó- és a motorkerékpár gumiabroncsok értékesítése 3,7%, 3,5%, illetve 5,8%-kal csökkent. Márciusban az előző év márciusához képest a személyautók abroncsaiból 5,5%-kal kevesebb került értékesítésre. (MTI)

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás