A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: népszava

Nem sokkal a világörökségről szóló UNESCO-szavazás előtt kivette a világörökségi státuszra javasolt helyszínek közül az Óbudai-szigetet (Hajógyári-szigetet) a kormány – derült ki a május 17-i Magyar Közlönyből.Az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt rendelet nem indokolja meg, hogy a Római birodalom határai – a dunai limes magyarországi szakasza – UNESCO védettségre javasolt helyszínei közül miért éppen az egykori alsó-Pannónia provincia központjának – Aquincum – egyik legfontosabb helyszíne, az Óbudai-sziget (Hajógyári-sziget) kerül le a listáról.

A 32 hektáros sziget területe régészeti védelem alatt áll.

A legértékesebb maradványa a jelenleg még a 1,5-2 méter mélyen lévő, óriási 8-10 ezer négyzetméteres helytartói palota, mely egyes vélekedések szerint a II. század elején, Hadrianus császár uralkodása idején épült. 2014-ben a kormányzat még amellett kardoskodott, hogy az akkor kaszinóépítésre készülő  izraeli befektetőktől visszaszerzett szigeten fel kellene tárni a helytartói palotát és népparkot kellene létrehozni.

2016-ban az Orbán-kormány úgy döntött, hogy a világörökség része legyen az Óbudai-sziget is. 2018-ban be is nyújtották az erről szóló pályázatot. Az ügy külön miniszteri biztost is kapott Visy Zsolt személyében. A január 31-én beadott pályázat 1500 kilométeren mintegy 98 helyszínt foglal magában, ebből 65 található Magyarországon. A közös nevezésről az UNESCO idén júniusban dönt. A Népszava kérdéseivel megkereste a Miniszterelnökséget és a III. kerületi önkormányzatot, ha válaszolnak, frissítik cikküket.


Nemrég a hvg.hu írta meg, hogy az UNESCO Budapestre érkező ellenőreit valósággal sokkolta a magyar kormány eljárása, amellyel megpróbálta megakadályozni, hogy a világörökségi helyszíneken zajló építkezések miatt aggódó civilekkel is beszélhessenek.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás