Vályogház helyett beton. Olcsó kínai – drága hazai nádtető. Szétrombolt hazai halkultúra. Leromlott kenyérgabona minőség. Folyamatos pénzkiáramlás hazánkból az importáló országokba. Az urizálás mindenkor a szegénység garanciája. Egészségtelem életmódunk. Batka Zoltán napi mérgei.
Nemrégiben nekiálltam házat felújítani. Vályoggal tervezem, igaz, más szóba se nagyon jön, mivel vályogházhoz betonnal, cementtel, diszperzittel amúgy sem szabad nyúlni. Pontosabban szabadna, mivel a Tisza vidék ma hemzseg a lebetonozott padlójú, diszperzites vakolattal összekent, fuldokló, vizesedő falú “felújított” parasztházaktól.
Megkerestem egy-két szakkert. Azok közölték, hogy fúj, (“sár az uram”) továbbá a vályog drága, mivel sok meló van vele. OIcsóbban jövök ki, ha import cementezek meg a betonozok. Érted: ma, Magyarországon, a hagyományos vályogépítészet központjának számító Tisza-vidéken közlik velem, hogy a mindenütt megtalálható agyag, homok és a pelyva keverékéből összeálló SÁR-nál olcsóbb a különféle, javarészt német gyártású beton. (Kis adalék, hogy vajon “Mészároson” kívül kik érdekeltek a hazai középítkezésekben.)
Na mindegy, majd én vakolok, falazok sárral. Kész. Csak nem agysebészet, ha meg mégis az, azt is meg lehet tanulni.
***
Ugyanígy volt a tetővel. Sajnos azt saját kézzel nem tudtam megcsinálni, kénytelen voltam cseréplemezzel felújíttatni a tetőt. A tető kőkemény szakmunka, meg ott kockáztatni nem szabad, pláne vályogháznál. Nos, kiugró szemmel kellett tudomásul vennem, hogy Ma, Magyarországon a nádtető a LEGDRÁGÁBB. Részint komoly hozzáértést igénylő szakmunka, és alig akad, aki ért hozzá, részint pedig – itt tessék kapaszkodni – drága a nád. Érted: egy ártéri országban, ahol egyszerűen nincs olyan faluszél, ahol ne lenne pár hektár nádas, ott a (német) cseréplemezből, cserépből készülő tető OLCSÓBB. Mint egy szaki ismerősöm elmagyarázta: az is közrejátszik a dologban, hogy a nádvágás díját felsrófolták a nemzeti parkok (dacára, hogy természetvédelmi szempontból és fontos lenne a téli nádvágás) olyannyira, hogy végül a szakértő mérgében KÍNÁBÓL rendelt nádat a hortobágyi csárdához. Az ugyanis szállítással is olcsóbb mint a mondjuk Fertő tónál vágott.
Van tovább. Magyarország, mint említettem ártéri ország. Valaha itt volt a legtöbb hal, ahogy mondták, Magyarországon a koldus is jóllakik hallal. Mára nemcsak, hogy elpusztították az ártereket, amivel sikerült az egykori halállomány 1 százaléka alá (!) pusztítani a magyar haltömeget, ám a tisztelt magyar nép sikeresen átszokott az ilyen-olyan módon dotált sertés és marhahúsra. Az eredmény, hogy mára a nagyüzemben tartott sertés-és marhahús jóval olcsóbb (!) mint a simán, szabad ég alatt halastóban nevelt, hal.
Hogy édes kormányunk is hozzátegye a maga faszságát, fokozott ellenőrzés helyett megszüntette az édesvizek állományszabályzó halászatát. Az eredmény, hogy mára a balatoni halsütödében mirelit kazahsztáni (!) keszeg sül, ugyanakkor a víz tisztán tartásához, foszfortalanításához fontos fehérhal-lehalászás (a horgászok a keszeget jobbára visszadobálják) elmarad. De ugyanígy a hazai halkultúra szétrombolásával ma ott tartunk, hogy kizárólag hazai ponty kapható (ami lutri, egy jó minőségű, sziki halra esik három, adalékon zsírosra hizlalt halimitáció) az import lazac is olcsóbb, mint a közönséges, valaha minden faluszéli pocsolyában is megélő, totál igénytelen, ám remek húsú csuka. (nagy kedvencem) Tovább megyek: lazachoz sokkal könnyebb hozzájutni, mivel a halászat megszűntével a csuka hiánycikké vált. Szegény Matula bácsi kb. itt kapna gutaütést.
És ugyanez a kenyérrel. Európában Magyarország az a hely, ahol a kisebb ráfordítást igénylő, kevésbé pazarlóan készülő teljes kiőrlésű, illetve barna kenyér lényegesen DRÁGÁBB mint a kevésbé egészséges, sokkal nagyobb munkaráfordítást igénylő, egészségtelenebb fehér. Hogy pontosan ez miért van, arra sejtésem lenne, de az csak sejtés. Mint szakkerek itt is elmagyarázták nekem: a magyar búza, liszt, kenyér egészen egyszerűen rossz minőségű, szakkerek szerint máig érezteti a hatását, hogy a nép a szegénység szimbólumának látta a barnát, Rákosi alatt hozzászoktatták a népet az alacsony sikértartalmú, silány, gyorsan termeszthető búzafajtából készülő fehér “népkenyérhez”. Ma egy magára adó, komolyabb étterem Romániából, Szerbiából hozat lisztet és abból süttet péksüteményt.
Nehéz nem észrevenni az összefüggést: a vályog, a nádtető, a halevés, a barna kenyér évszázadokon át a szegénység szimbólumai voltak. Könnyen lehet, hogy ezért kerüli ma ezeket a nép. (Ez magyarázat lehet a töklapos, síkvidéki ország mániás autóhasználatára is.) Az eredmény minden esetben az, hogy hazai adottságok kihasználása helyett importárút használ a magyar, így folyamatos a pénzkiáramlás hazánkból az importáló országokba.
A másik mellékhatás, hogy a disznóhúson, rossz kenyéren nevelődő, autóban döglő, mozgáshiányos magyar nép hízik mint a malac. Jelenleg Európa második legelhízottabb népe a magyar, a mai fiatalok 75(!) százaléka nem alkalmas érdemi katonai szolgálatra, brutálisan magas a rák és szív-és érrendszeri halálozás, az egeket veri az egészségügyi költségek.
A tanulság igen egyszerű: az urizálás mindenkor a szegénység garanciája. Érdemes megnézni a ma is hegyi parasztházakban lakó, helyi sajtot, tejet, gyümölcsöt zabáló liechtensteinieket.
