Magyarországon aligha létezik atompártibb közszereplő Aszódi Attilánál, a BME Nukleáris Technikai Intézetének egyetemi tanáránál, aki bővítési kormánybiztosként is szolgált, amíg politikailag tolerálhatónak érezte. Ezek az ő szavai a Forbes magazinban 2022 márciusából, amikor Putyin hadserege háborús helyszínné tette a csernobili és a zaporizzsjai atomerőmű területét is: „Európában senki sem fogja megengedni, hogy egyetlen Oroszországból beszállított erőművi berendezés, de akár számítógép, informatikai vagy irányítástechnikai eszköz beépüljön egy atomerőműbe (…).
Elfogadhatatlan az orosz csapatok ukrán atomerőművek elleni támadása, és szintén elfogadhatatlan az, hogy az oroszok alapvető nemzetközi biztonsági alapelveket sértettek meg az ukrán atomerőművekben.” Azóta „természetesen” már Aszódi is megengedőbb állásponton van – Magyarországon valamiért mindig úgy alakul a nukleáris szakemberek véleménye, hogy tetszőleges energetikai kihívás esetén orosz atomreaktorok idetelepítését tartják a legjobb megoldásnak –, de attól még a fentieket kimondta, sőt, ennél egyértelműbb formában a saját blogján is leírta. És amit kifogásolt (vagyis az elvileg békés célú atomenergia-létesítmények felhasználása háborús célokra, illetve az európai polgári lakosság zsarolására), az nemcsak hogy megtörtént, de azóta is ismételten megtörténik, a nálunk atomerőművet építeni szándékozó Roszatom vezetőinek és szakértőinek személyes közreműködésével.
Amikor a magyar külügyminiszter orosz kollégájával az oldalán bejelenti – a bővítési szerződés 14 évvel ezelőtti aláírása óta nagyságrendileg 140-edszer –, hogy most már tényleg minden akadály elhárult Paks2 felépítése elől, azt kizárólag a fentiek fényében lehet értelmezni: Szijjártó hangján Orbán Viktor azt adja a világ tudtára, hogy a magyar kormány politikai okokból fittyet hány azokra a nyilvánvaló nemzetbiztonsági és nukleáris kockázatokra, amelyeket szakmai pályafutása legjózanabb pillanatában az orosz bekötésű magyar atomlobbi feje is felvállalhatatlannak nevezett.
