A rovat kizárólagos támogatója

Közel 3 havi fűtésköltségének megfelelő összeget, vagyis 40.302 forintot spórolt meg szeptember 27-től december 2-ig az a 4 tagú hajdúnánási család, akinek otthonát az első magyarországi Referenciaház Program keretében korszerű szigeteléssel látta el a Knauf Insulation.

A valós körülmények között végzett energiahatékonysági összehasonlító programban részt vevő szigetelt ház lakóinak szeptember vége óta mindössze 27.691 forint volt a gázszámlája, míg a referenciaként szolgáló, hasonló paraméterekkel rendelkező, de szigeteletlen házban élő hajdúdorogi család fűtésre fordított kiadása meghaladta a 67.993 forintot, pedig az igazán hideg téli napok még csak most kezdődnek. A Referenciaház Program mérései már most bizonyítják, hogy az energiahatékonysági beruházások közül csak szigeteléssel akár 60-70, de minimum 30-40%-os rezsi megtakarítás érhető el.

3 HAVI FŰTÉSKÖLTSÉGNEK MEGFELELŐ MEGTAKARÍTÁS

Már most 3 havi fűtésköltségének megfelelő összeget, vagyis 40.302 forintot takarított meg az a család, akinek otthona még a nyáron korszerű szigetelést kapott. A szigeteletlen házban élők már 663 m3 gázt használtak fel, míg a hőszigetelt családi ház gázfogyasztása mindössze 201,8 m3 volt, vagyis csak szigetelésnek köszönhetően ez a család 2 hónap alatt 461,2 m3-el kevesebb gázt fogyasztott. Ennek eredményeként, a Referenciaház Programban szeptember 27-én indult fűtési szezon óta, a szigetelt ház lakói mindössze 27.691 forintot fordítottak a gázszámlák kifizetésére, míg a szigeteletlen házban élő családnak ez közel 2,5-szer annyiba, vagyis 67.993 forintjába került.

A két ház fogyasztási adatai és a fűtésre fordított kiadása közötti különbség egyértelműen tovább nőtt az előző hónap adott időszakához képest, az energiafelhasználásuk közötti százalékos eltérés még mindig kimagasló, 60-70%-os. Bár a jóval hidegebb idő miatt már a szigetelt épületnél sem tartható fenn a kívánt hőmérséklet anélkül, hogy a kazán be ne kapcsoljon egy nap, még így is több mint háromszor kevesebb energiát kell felhasználni a kívánt hőmérséklet eléréshez, mint a szigeteletlen háznak.

A SZIGETELETLEN HÁZAT FOLYAMATOSAN FŰTENI KELL

A két családi ház vizsgálata során a szakemberek azt is figyelik, hogy hogyan változik az épületek energiafelhasználása a külső hőmérséklet függvényében. A december 2-ig vizsgált időszakban a hőmérsékleti adatok szélsőségesen alakultak, a napi átlaghőmérséklet -2 és 19 Cº között mozgott. A két ház fogyasztási adatai között a legmarkánsabb különbség akkor mutatkozott, mikor az átlaghőmérséklet 10 Cº alá esett, ekkor a szigeteletlen ház fogyasztása meredeken nőtt. November 28-án például, mikor -1,8 Cº volt a napi középhőmérséklet a szigeteletlen ház 0,453 GJ energiát használt fűtésre, míg a szigetelt ház mindössze 0,191 GJ-t, vagyis csak a leghidegebb napon majdnem 2,5-szeres volt a különbség a két ingatlan energiafelhasználása között.

Emellett míg a szigeteletlen épületben napközben a kazán folyamatosan üzemelt, addig a szigetelt házban még a reggeli felfűtés után is csak a délutáni időszakban kapcsolt be újra a kazán. A vizsgált időszakban 4 olyan nap is volt, amikor a szigetelt ház egyáltalán nem használt energiát a belső hőmérséklet szinten tartásához.

A SZIGETELT HÁZ KAZÁNJA HARMADANNYIT DOLGOZIK

A napi szinten, negyedóránként elemezett adatok azt mutatják, hogy a leghidegebb napon a szigeteletlen házban háromszor gyakrabban kapcsolt be a kazán egy nap alatt, mint a szigetelt épületben. Mindez egyszerűen azzal magyarázható, hogy a szigetelt ház a felfűtés után jobban tartja a meleget, jóval lassabban hűl ki, ezért a kazánnak is ritkábban kell újra és újra bekapcsolnia. Ez azt is jelenti, hogy egy jól szigetelt ház nemcsak jelentős energia megtakarítást hoz, hanem kíméli a kazánt is növelve annak élettartamát. Vagyis az energetikai beruházás, azon belül is a korszerű szigetelés megtérülésének a rezsi csökkenése csak az egyik eleme, a másik, hogy a kazánt is ritkábban kell cserélni.

Megéri szigetelni - hajdúsági bizonyítékok Megéri szigetelni – hajdúsági bizonyítékok
A képre kattintva galéria nyílik.

A Referenciaház Programot még tavasszal indította el a Knauf Insulation a Magyar Energiahatékonysági Intézet és a méréseket végző Budapesti Műszaki Egyetem szakmai támogatásával. Az eredmények összehasonlíthatósága érdekében közel azonos műszaki feltételekkel rendelkező épületeket és közel azonos életvitelt folytató családokat választottak ki a programba való részvételre. A már szigetelt, „A” energetikai besorolásúvá vált hajdúnánási, és a tőle mindössze 6 km- re lévő „F” kategóriájú, még szigeteletlen, hajdúdorogi házat mérőműszerekkel szerelték fel, amelyek a nap 24 órájában mérik a fűtési energiára használt gázt és kalkulálják annak költségét.

A Referenciaház Programban a Knauf Insulation 179 pályázó közül választotta ki a hajdúnánási és a hajdúdorogi családokat. Attilának és családjának immár korszerűen szigetelt, hajdúnánási családi háza 1984-ben, téglából épült, alapterülete 110 m2. Attila informatikus, felesége, Betti pedagógus, 2 gyerekük van, Dénes 6, Ildikó 1 éves. Gábor és családja, még szigeteletlen hajdúdorogi, 108 m2-es családi háza 1981-ben épült. Gábor gépész, felesége, Erzsébet ápolónő. Szintén két gyerekük van, Laura 10, Panna 7 éves. Otthonuk a március végéig tartó program után szintén korszerű szigetelést kap.

A két család energiafelhasználása és fűtési költsége a program zárásáig, március 31-ig folyamatosan nyomon követhető a www.nalamszigetelnek.hu honlapon.

Kapcsolódó anyagok:

Valódi rezsicsökkentés Kádár kockákban

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás