A rovat kizárólagos támogatója

A napsugárzást tompító kemikáliákat permeteznének szét a kutatók a Föld légkörében a globális felmelegedés lassítása érdekében – derült ki a Harvard Egyetem és a Yale Egyetem kutatóinak tanulmányából. Egy újabb Csővégi megoldás.

A szakemberek szerint a sztratoszférikus aeroszolinjekció (SAI) néven ismert geomérnöki beavatkozással felére lehetne csökkenteni a klímaváltozást okozó hőmérséklet-emelkedés mértékét.  A kutatók egy külön erre a célra kifejlesztett repülőgéppel permeteznének szét a sztratoszféra alsóbb rétegeiben – nagyjából 19,3 kilométeres magasságban – nagy mennyiségű szulfátrészecskét, hogy azok visszaverjék a bejövő napsugárzás egy részét a világűrbe.

Az Environmental Research Letters című folyóiratban publikált tanulmány szerint 3,5 milliárd dollárból (994 milliárd forint) lehetne elindítani 2033 körül egy 15 évesre tervezett SAI-projektet, amelynek éves működési költsége átlagosan nagyjából 2,25 milliárd dollár lenne. A kutatók szerint a projekthez olyan repülőgépet kellene kifejleszteni, amely nagyjából 20 kilométeres magasságban repül és 25 tonnányi rakomány szállítására képes.

A szakemberek ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy mindez csupán egy elméletben létező forgatókönyv, amely bár bizonytalan kimenetelű és nagyon vakmerő, technológiailag megvalósítható és rendkívül olcsó megoldás lenne.

A sztratoszférikus aeroszolinjekciónak számos negatív következménye lehet:

—  A világ egyes részein aszályt vagy szélsőséges időjárást okozhat, megrongálhatja a termőföldeket és közegészségügyi fenyegetéssé is válhat.
—  Mindezeken túl pedig nem oldaná meg a globális felmelegedésben kulcsszerepet játszó szén-dioxid-kibocsátás egyre növekvő problémáját.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás