A rovat kizárólagos támogatója

Egyszerűsítette a zöldítés szabályait az Európai Bizottság annak érdekében, hogy az érintett gazdák módosíthassák az idei év egységes támogatására vonatkozó igényeiket. A módosítással azokat a szabályokat változtatták meg, amelyek az ökológia jelentőségű területekre vonatkoznak (EFA).

Változtatott a zöldítés szabályain az Európai Bizottság – közölte a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH). A módosítás célja, hogy segítse a gazdálkodókat, akik így még – június 15-ig- szankciómentesen módosíthatják az egységes támogatásokra vonatkozó igényeiket. Az egyszerűsítés az idei évi egységes kérelmekre is vonatkozik.

Az Európai Bizottság korábbi jogértelmezése szerint a szántóterületeknek és az EFA területeknek közvetlenül szomszédosnak kellett lenniük ahhoz, hogy a gazdálkodók zöldítési szempontból el tudják számolni azokat. Ezzel ellentétben az új bizottsági jogértelmezés egy 5 méteres, a zöldítés céljaival összeegyeztethető puffert tart elfogadhatónak a szántóterületek és az elszámolható EFA elemek között. Így mostantól, ha a szántóterület és az EFA elem közé például egy maximum 5 méter széles földút ékelődik, akkor azt az EFA elemet a gazdálkodó még elszámolhatja egységes kérelmében. A puffersáv a következő EFA elemek esetén fordulhat elő: táblaszegély, fás sáv, vizes árok, fasor, vízvédelmi sáv. AZ MVH 2015. június kilencedikére elkészül a fejlesztéssel, és megnyitja a szükséges felületet.

Az unió enyhébb jogértelmezést gyakorolt a fás sávokban, a táblaszegélyekben, a vízvédelmi sávokban és a vizes árkokban előforduló úgynevezett „szakadások” megítélésénél, így a korábban alkalmazandó két méter helyett négy métert engedélyezett. Ezt a „szakadást” úgy kell értelmezni, hogy nagy számban léteznek olyan fás sávok, amelyekben egy-egy részen megszakad a jellemzően fás–bokros vegetáció, és egy füves rész váltja föl azt. A régi szabály szerint, ha ez a füves rész két méternél nagyobb, akkor azt a gazdálkodóknak külön kellett jelölniük a kérelmeikben, és nem számíthatták bele az adott EFA elem nagyságába. Az új értelmezésben viszont csak a négy méternél nagyobb ilyen „szakadásokat” kell jelölni, az az alattiakat beleszámíthatja a gazdálkodó az adott EFA elem nagyságába.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás