Hirdetés
Forrás: BKK

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) társadalmi egyeztetésre bocsátja a budai fonódó villamoshálózat megépülésével várhatóan nagyrészt 2015 decemberétől–2016 januárjától bevezetendő villamos- és buszhálózati változásokat, valamint a 7-es és a 33-as buszcsalád és Dél-Buda közösségi közlekedésének tervezett változásait.

Fonódó villamos

A nemsokára életbe lépő változások eredményeképpen a jelenleg még széttagolt budai villamosvonalak ismét egységes hálózatot alkotnak, és új, átszállásmentes kapcsolatok jönnek létre Észak-, Közép- és Dél-Buda között. A BKK által kidolgozott, és az érintett kerületek önkormányzataival egyeztetett tervek szerint az újonnan épült vágányszakaszoknak köszönhetően Dél-Budára közvetlen villamosjáratokkal lehet majd eljutni Óbudáról a Széll Kálmán téren és a budai rakparton keresztül, Hűvösvölgyből pedig a Krisztina körúton és az Alkotás utcán keresztül. A megújult vonalakon vadonatúj, akadálymentes CAF villamosok is közlekednek majd. A villamoshálózati változásokhoz kapcsolódóan a BKK úgy alakítja át a III. kerületi buszjáratok rendszerét is, hogy azokkal az új villamosvonalak minél kényelmesebben és gyorsabban legyenek elérhetőek. A Széll Kálmán teret érintő villamoshálózat felújítása szintén a budai fonódó megépítésének részeként zajlik, a tér felújításával összehangolva. A BKK 2015. október 27-étől november 10-éig várja az érintettek, az utasok javaslatait, véleményét, észrevételeit a www.bkk.hu/te/budaifonodo linken, ahol egy interaktív térkép segítségével részletesen is megismerhetik a terveket.

A 2014 őszén elkezdődött építkezés során a korábbi 17-es villamosvonalat egyesítik a 19-es, a 41-es és a 61-es vonalakkal, így észak-déli irányban egész Budát átszelő vonalak jönnek létre. Óbudáról átszállásmentes, kötöttpályás kapcsolat épül a Batthyány tér, a Széll Kálmán tér, a BAH-csomópont, a Móricz Zsigmond körtér, Albertfalva, valamint Kelenföld felé.

Építkezés a Széll Kálmán, alias Moszkva téren, egykori argó nevén Kalefon.Építkezés a Széll Kálmán, alias Moszkva téren, egykori argó nevén Kalefon.

 

7-es és 33-as buszcsalád, Dél-Buda

A Budapesti Közlekedési Központ 2015. november 10-éig várja a Nagytétényben, Budatétényben, Budafokon, Albertfalván, Kelenföldön, Lágymányoson, a Belvárosban, Zuglóban és az Újpalotán élők és a környék járatait használó ügyfelek véleményét, észrevételeit. A javaslatokat a www.bkk.hu/te/del-buda linken lehet megtenni, ahol a módosítási tervek is részletesen megismerhetők.

A 2014 tavaszán átadott M4-es metró jelentősen átalakította a közlekedési szokásokat Dél-Budán. Azonban a megújult dél-budai felszíni hálózaton az utazási szokások átrendeződésének idejére – ideiglenes jelleggel – megmaradtak a metróátadás előtti hagyományos közlekedési irányok. A BKK mint Budapest közlekedésszervezője az elmúlt időszakban több alkalommal minden érintett vonalon kiterjedt utasszámlálást, komplex forgalomfelvételt végzett. A forgalomszámlálások eredményei alapján – a megváltozott utazási szokásokkal összhangban – a BKK kidolgozta javaslatát, amelyet társadalmi egyeztetésre bocsát. A változtatásban a 7E, a 33-as, a 103-as, a 103A (új járat), a 101-es, a 101E (új járat), a 107-es, a 114-es, a 133-as, a 203E (új járat), a 213-as, a 214-es és a 233-as járat érintett.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás