A rovat kizárólagos támogatója

Tudósítás a III. kerületből. Próbálom oly tömören, amennyire csak lehet. 17 éve vagyok a Római part lakója. Ezalatt két jelentős árvíz volt, egy nagy, és egy óriási (utóbbi Fellinis tetőzéssel. nyolc és fél méteren). Kétszer figyelhettem meg a vízügyi szakemberek munkáját.

Az én házam tájéka sosem forgott veszélyben, itt három és fél kilométeres hosszban komoly gát véd. A veszélyes rész a város centrumához közelebb található. A két mondott esetben a Királyok útját (mely azonos a Nánásival) lezárták a vízügyesek, emelet magasságú ideiglenes gátat építettek homokzsákokból, elfoglalva az úttest egyik felét. Ez megnyugtatóan állta a sarat – a vizet. Egy mérnök elmondta, nagyjából huszonöt-ötven millióból fedezhetőek az egy-két hetes időszak alatti teendők, amíg az árhullám levonul, s ez elfogadható.

Akik az ártéren építkeztek, tudták, hogy engedély nélkül teszik. Ha megbüntették őket, a nevetségesen alacsony összegeket vígan kifizették. Most azonban ugyanők mobil gátat követelnek. Tekintet nélkül arra, hogy a villák és lakópartok építtetői tudták, hogy árvízveszélyes telkekre húznak fel házakat. Emiatt szinte mindegyik kis emelvényre épült, alul általában csak garázsok és tárolók vannak. Nem túl nagy áldozat, ha nyolcévenként egy hétre vagy tíz napra ki kell állni a kocsival, s végső esetben el kell költözni rokonhoz, ismerőshöz.

A mobil gát viszont az alábbi problémákat okozza:

1. Le kell tarolni azt az ősparkot, amely most jellemzi a Duna partját, helyébe egy széles betonutat kell építeni, amelyen két kamion elfér egymás mellett, különben a mobil gát nem állítható fel elég gyorsan. Nem tudom, azok a lakók (kisebbség), akik a mobil gátat akarják, tisztában vannak-e azzal, hogy a saját panorámájukat vesztik majd el, következésképp ingatlanuk vonzerejének (értékének) egy részét is.

2. A mobilgát, ha egy gerendáját kiüti a helyéről egy fatörzs vagy más súlyos tárgy, amit az ár sodor neki, egy-kettőre összeomolhat. Márpedig ebben a lágy kanyarban mindennapos eset, hogy ilyesmiket hoz a víz.

3. A folyóknak szükségük van ártérre, hogy oda a többletvizüket kitehessék. Ha ezt a Rómain megszüntetik, valamivel magasabb lesz a víz az átellenben lévő Szentendrei szigeten, ahol pedig a vízművek létesítményei találhatóak. Ugyancsak magasabb lesz Budapest belterületén, tehát hosszabban kell majd lezárni a rakpartokat. (Az sincs ingyen.)

4. Végül, de nem utolsósorban: a mobil gát ára (a pontos összeg nem ismert, de sok milliárd forintról hallani, tíz? húsz?) összevetendő a huszonöt-ötven MILLIÓVAL, nyolc évente, ugye.

Ez kinek éri meg?
Mindez a sebtében rendezett fórumokon elhangzott, szakemberek interjúiban is, és a sajtóból is kihámozható. Ám azonban a gátat tervezik, s az építkezés is el fog kezdődni.
Normális ez? (Költői kérdés.)

Maradok őszinte hívük: Vámos Miklós

Kapcsolódó anyagok:

Római-parti fideszes pávatánc

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás