Az európai agrárpolitika már több mint egy éve küzd akadályokkal. A nagy gazdaszövetségek, amelyek tagjai túlnyomórészt hagyományos gazdálkodással foglalkoznak, nagy feltűnést keltő kezdeményezésekkel, autópályák eltorlaszolásával és traktorok felvonultatásával próbálják vágóhídra küldeni az Európai Bizottság zöld megállapodását.
De mi a helyzet a klímatudatos gazdálkodókkal, akik azt remélték, hogy a zöld megállapodás előnyös lesz számukra, a földjeiknek és a környezetnek? Hans von der Brelie riporterünk nyomozásba kezdett Auersthalban, az Ausztria keleti felén fekvő faluban.
Herbert Zetner mindennap hajnali négykor kel. Odakint még mindig koromsötét van. De mint sok biogazdálkodónak, Zetnernek is két munkája van. Kora délutánig informatikusként dolgozik egy bécsi bankban. Aztán az irodai székéből átül a traktor vezetőülésébe. Ezen a novemberi napon az osztrák fővároshoz közeli Morvamezőn, egy nagy kiterjedésű alluviális síkságon vet gomborkát.
Morvamezőt Ausztria magtárának tartják, de a szép, császárkori házakkal teli falvakon áthaladva feltűnik, hogy a földek nagy része meglehetősen keskeny, és úgy terülnek el egymás mellett, mint a különböző színű kéztörlők. Ez a sávos művelés. A biogazdák ezzel a módszerrel igyekeznek begyógyítani azokat a sebeket, amelyeket a korábbi monokultúrák hatalmas földjei okoztak a tájnak.
A hagyományos mezőgazdaság hatalmas pusztítást végzett Morvamezőn. A műtrágya túlzott használata, a talajvízkészletek kiaknázása és a sövények hiánya a fajok tömeges kipusztulásához és talajerózióhoz vezetett, ami hozzájárul az elsivatagosodáshoz. A síkság túlmelegedett és kiszáradt, és ahhoz, hogy továbbra is elláthassák Bécset zöldséggel, sok gazda gyorsan áttért a mérgező anyagok és műtrágyák permetezéséhez.
Most azonban változásra van szükség a gondolkodásmódban, még a Zetner családban is. „Mérget fújtam magamra, és állandóan beteg voltam” – mondja Herbert. Édesapjuk halála után Herbert és a testvére átvette a gazdaságot, és áttértek a biogazdálkodásra. Gombaölő szerek és vegyszeres műtrágyák helyett Zetner erjesztett füvekből készült házi szénateát használ.
Zetner szerint a biogazdálkodás gyakran több munkát jelent. „Korábban a hagyományos gazdálkodással közel 500 órára volt szükségünk a 74 hektárnyi szántóföldünkhöz és erdőnkhöz. Most a regeneratív mezőgazdasággal 1500 órára van szükségünk. Ez azt jelenti, hogy háromszor annyi erőfeszítésbe telik.” Mindazonáltal Herbert elégedettnek tűnik önmagával és a világgal. „A »bio« korábban egzotikusnak számított, de az emberek mostanra rájöttek, hogy ez a normális” – foglalja össze.
Herbert 24 különböző növényt termeszt. Többek között gomborkát, zabot, tönkölybúzát, árpát, rozst, csicseriborsót, köménymagot és citromfüvet. A részmunkaidős gazdálkodó regeneratív mezőgazdaságot folytat, és öt éve rendelkezik hivatalos biogazdálkodói tanúsítvánnyal.
Jelenleg egy uniós szintű kutatási projekt zajlik annak kiderítésére, hogyan lehet a levegőből származó szén-dioxidot jobban megkötni a talajban. A szénmegkötő gazdálkodás lassítja az éghajlatváltozást, a gazdák pedig, köztük Herbert Zetner, örülnek a termékeny humusznak. Büszkén mutat nekem egy kis növényt, amelyet a laza talajból húzott ki: „Itt látható, hogy a föld a gyökerekhez tapad. Ez azt jelenti, hogy a növény és a talaj kölcsönhatásban vannak egymással. A gyökerek behatolnak a humuszba, és a föld finoman morzsolódik. Ezt szeretem!”
A humuszképződés jobban működik, ha sávos és köztes növénytermesztést alkalmazunk (azaz több növényt termesztünk együtt és egymás mellett) monokultúrák és óriási termőföldek helyett. Az Európai Bizottság az éghajlatváltozás és a fajok kipusztulásának megfékezése érdekében azt tervezte, hogy minden gazdálkodót arra kötelez, hogy földjeik négy százalékát hagyják parlagon. A hagyományos gazdálkodók tiltakozásának hatására azonban ez idén tavasszal (2024) megdőlt. Következésképpen feltettem Zetnernek a kérdést, hogy véleménye szerint kötelezővé kellene-e tenni a parlagon hagyott földek, a vetésforgó és a virágos sávok alkalmazását az Európai Unióban. Miközben a vetőgépet vezette a szántóföldön, Herbert Zetner a maga megfontolt hangján azt válaszolta, hogy igen, szerinte kötelezővé kellene tenni.
Herbert ma a téli magokat veti el. A földjeinek mindig zöldnek kell lenniük, függetlenül az évszaktól. Ez a szén-dioxid egyensúlyának is jót tesz. Nemcsak ígéreteket akar az EU-tól, hanem több támogatást és anyagi kompenzációt a sok óra munkájáért a biogazdálkodásában. „Azok a gazdák, akik figyelmet fordítanak a humuszképződésre, tenni akarnak valamit a természetért. Ennek anyagilag is meg kellene érnie. Hiszen szén-dioxidot kötök meg. Sok jó dolgot teszek ezzel. És ezt az EU-nak is el kellene ismernie.”
A biológiai sokféleség kutatásának nemzetközi szaktekintélyei, mint például Franz Essl professzor a Bécsi Egyetemről, egyetértenek ezzel. Az éghajlatváltozás, a fajok kipusztulása, a talajerózió és az elsivatagosodás lassítása érdekében a mezőgazdaságnak változtatnia kellene a művelési módszereken. Ehhez pénzügyi ösztönzőkre van szükség Essl szerint. „A szén-dioxid kivonása a légkörből olyasmi, amit a mezőgazdaság megtehet. Ha a talajt másképp művelik, több humusz marad a talajban, és ennek a társadalom számára nagyobb értéket kellene képviselnie, mint a múltban.”
A globális szakértő ajánlásai az európai agrárpolitika számára egyértelműek: a lecsapolt vizes élőhelyek újbóli elárasztása, a parlagon hagyott földek kezelése (azaz néhány szántóföld rendszeres pihentetése), szélfogó sövények ültetése és a humuszképződés elősegítése. Essl szerint az Európai Bizottságnak nem szabadna engednie a nagyobb gazdák lobbijának, hanem inkább a helyes úton kellene maradnia.
Az Európai Számvevőszék egy nemrégiben közzétett jelentésében alaposan megvizsgálta az EU korábbi, a biogazdálkodás előmozdítására irányuló cselekvési tervét, és szigorúan kritizálta az Európai Bizottságot. Hiányzik egy átfogó stratégia. A pénzt még mindig az öntözőkanna elve alapján osztják szét. És ha az Európai Unió el akarja érni azt a saját maga által kitűzött célt, hogy 2030-ra a mezőgazdasági területek 25 százalékát biogazdálkodással műveljék, akkor nemcsak jobb marketingstratégiákra van szüksége a biotermékekre, hanem kötelező és mérhető célokra is.
Nyitókép: illusztráció: Andreas Tischler
