Hirdetés

Az idén május 24-26 között tartották Nagykovácsiban a zöld civil szervezetek immár 33. országos találkozójukat. Itt adták át a tavaly alapított Zöld Civil Emlékdíjat Sipka Júliának és Varga Gábornak, valamint a Zöld Civil Díjat Újszászi Györgyinek és Ilosvay Györgynek.

A Zöld Civil Együttműködés 2023-ban alapította meg a Zöld Civil Emlékdíjat, és a Zöld Civil Díjat, melyből az idén 2-2 db.-ot osztottak ki. A díjakat május 26-án adták át a nagykovácsi Teleki–Tisza-kastélyt dísztermében. A tavalyi díjazottakról részletes cikkünk itt >>>

Sipka Júlia zöld civil emlékdíjas 2024

A Zöld Civil Együttműködés 2024-ben Zöld Civil Emlékdíjat adományozott Sipka Júliának, akit a Naphimnusz Egyesület jelölt a díjra.

Sipka Júlia a Palotanegyedért Egyesület, és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület aktív és a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület lelkes tagja is volt. Közgazdász végzettségét már a hetvenes években az informatika területén kamatoztatta. 2007- től érdeklődése a társadalmi kérdésekkel foglalkozó civil szervezetek felé fordult. Juli a kezdetektől tevékeny tagja volt a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesületnek. Már a szervezet elődjének számító Országos Lelkipásztori Intézet teremtésvédelmi munkacsoportban is jelen volt, az Egyesületben pedig az alapítástól kezdve meghatározó szerepet vitt. A fáradhatatlanság volt egyik legfőbb jellemzője: mosollyal, derűvel, kifogyhatatlan szeretettel, csöndes bölcsességgel és ötletességgel tartotta mozgásban és sugározta be otthonossággal azokat, akikkel közösségben érezte magát. Mintegy anyukája volt az egyesületnek. Kész volt mindig ajándékozni, legyen szó akár gyümölcsről, süteményről, akár kapcsolati tőkéről, hozzáértésről vagy élettapasztalatról. Fantasztikus szervező volt, mindent szívvel-lélekkel csinált. Sok más mellett egyesületünk egy korai nagy projektje, az őshonos gyümölcsfák templomkertekbe való ültetése a „Gyümölcsész-projekt” az ő munkája, a sok nehézség ellenére kitartó projektvezetése nélkül nem születhetett volna meg Eközben a legnemesebb értelemben tanult és tanított. Nagy lelkesedésével egyik motorja volt az Egyesület és a Sapientia Szerzetesi és Hittudományi Főiskola közös programjának, a Naphimnusz Műhelynek. Az egyesületi tagok közelről élvezhették segítőkészségét, színes emberségét, kívülről csak munkájának az eredménye látszott, az arca kevésbé, azt a közösségeinek tartogatta. Sipka Júliát 2017. őszén veszítettük el, de azóta is frissen él emlékezetünkben.
A díjat a Naphimnusz Egyesület egyik tagja, Aratóné Baumann Annamária vette át.

 

Varga Gábor zöld civil emlékdíj 2024

A Zöld Civil Együttműködés 2024-ben Zöld Civil Emlékdíjat adományozott Varga Gábornak, akit a Gaja Egyesület jelölt a díjra. A jelölést támogatta: Zöld Kerekasztal Egyesület, Székesfehérvár Városi Természetbarát Szövetség , Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület, Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület

Varga Gábor a Gaja Környezetvédő Egyesület egyik alapító tagja volt 1989-ben. A szerepe az első időktől meghatározó volt, és 2000-ben a tagok elnökké választották. Ezt a tisztséget haláláig töltötte be. Végzettségéből eredő szakmaiságát kezdetekben szennyeződések, veszélyes hulladékok felderítésében, felszámolásárban kamatoztatta. Ekkor indult az a folyamat, amiben a Gaja Fejér megyei szinten meghatározó szerepet vállalt. A HUMUSZ által kezdeményezett Tájsebészet területén országosan elismert, kiemelkedő munkát végett az egyesület Varga Gábor és Gárdonyi László irányításával. A lakossági érdekképviseleti eljárásokban meghatározó szerepe volt. (Pl. Velencei-tó, Kincsesbányai vízbázis, székesfehérvári szennyvíziszap, stb.). Székesfehérvár Megyei Jogú Város induló környezetvédelmi bizottságának, a fehérvári környezetvédelmi döntési folyamatoknak aktív, szereplője volt. Munkáját az érdekütközések ellenére is elismerte és méltányolta a város vezetése. 2006-ban Székesfehérvárért díjat kapott. Segítségével a helyi környezeti érdekeket képviselő számtalan települési civil szervezet alakult. Közreműködésével, előadásaival, tanácsaival a környező települések önkormányzatainak környezetvédelmi, fenntarthatósági tevékenysége magasabb szintre lépett. A Gaja ezeken a településeken aktív szerepet vállalt a lakossági szemléletformálásban is. Varga Gábor különös gonddal készült valamennyi előadására, személyisége lebilincselte a hallgatóságot. Életét meghatározta a víz és a talaj védelmének szolgálata. Gábor kiemelkedő szerepet vállalt az óvónők, általános és középiskolai tanárok képzésében. Gábor élvezettel mutatta meg mindenkinek, milyen csoda a víz és a talaj. Élete volt a környezetvédelem. Súlyos betegsége ellenére is utolsó napjaiig részt vett ebben a munkában. Megkerülhetetlen, elismert szakember volt munkahelyén a Fejérvíz Zrt-ben, annak társulásában. 2022-ben a víz világnapján országos díjban részesült: a Magyar Vízközmű Szövetség emlékérmét kapta odaadó és eredményes tevékenységért.
A díjat átvette Vajgerné Bőhm Erika a Gaja Egyesület részéről

Újszászi Györgyi zöld civil díj 2024

A Zöld Civil Együttműködés 2024-ben Zöld Civil Díjat adományoz Újszászi Györgyinek. Jelölését támogatta: Humusz Szövetség, Védegylet Egyesület, EMLA Egyesület, Civil Zugló Egyesület, ZöldZugKör Civil Egyesület, Csóka Gergely környezetvédelmi szakértő

Újszászi Györgyit zöld körökben nem igen szükséges bemutatni. Mindenki ismeri, hiszen több évtizede folyamatosan és odaadón küzd a környezet- és természetvédelmi érdekekért és értékekért Magyarországon. Györgyi gépész üzemmérnökként kezdett el dolgozni Miskolcon 1983-ban. A környezeti rendszerek irányításáról 2001 és 2003 között tanult, majd egy környezetvédő civil szervezetnél kamatoztatta a tudását egészen napjainkig. 2004 óta a Védegylet tagja, hét éve a főtitkára. 2005-től a magyarországi Fair Trade-nél is tevékenyen dolgozik. 2020-tól köztisztviselő: Budapest I. kerületének környezetvédelmi referense, illetve 2023. márciusa óta a Fővárosi Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal Klíma- és Környezetügyi Főosztály Környezeti Monitoring osztály munkatársa is. Az Ökoparty kezdeményezés egyik közreműködője, a havi rendszerességű, beszélgetéssel egybekötött, fenntarthatósággal és környezetvédelemmel kapcsolatos filmvetítéseket 6 éve szervez lakóhelyén, Szentendrén. Ezeken többször, mint a téma szakértője vett részt. Annak érdekében, hogy munkáit minél magasabb színvonalon el tudja végezni, 2022-ben a Pécsi Tudományegyetemen beiratkozott zaj- és rezgésvédelmi szakmérnök képzésre, amit 2023. év elején sikeresen el is végzett. 2024 óta Györgyi EU Klímaegyezmény nagykövet is. A Védegylet Egyesületnél rengeteg magánszemélynek, vagy akár más civil szervezetnek is segít, támogatja őket szakmai munkával, támogatással, szaktanácsadással és kampányolással. Számos országos közfelháborodást kiváltó környezetpusztító beruházás ellen lépett már fel sikereket elérve a Védegylet színeiben. A teljesség igénye nélkül: Déli körvasút, Debreceni Akkumulátorgyár, Normafa sípálya, Bosnyák téri megalomán Bayer építkezés, Sóskúti Dongwha Hulladékfeldolgozó és elektrolit gyártó üzem, Lupa-tó melletti parkoló.
Újszászi Györgyivel a Zöldhang podcastjában Szilágyi László beszélgetett.

 

Ilosvai György zöld civil díjas 2024 05 26

A Zöld Civil Együttműködés 2024-ben Zöld Civil Díjat adományozott Ilosvay Györgynek. A jelölést támogatták: Magyar Természetvédők Szövetsége, CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesület, Éghajlatvédelmi Szövetség

Ilosvay György biológia-földrajz szakos tanár, biológus. Az ászkarákok, a száz- és ezerlábúak ökológiájával foglalkozó disszertációja megvédésével 1982-ben doktorált. Tíz évig a zirci Bakonyi Természettudományi Múzeum muzeológusa volt. A Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán 1985-től dolgozik főiskolai adjunktusként a Biológia, majd a Szegedi tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán a Környezet-biológia és Környezeti nevelési Tanszéken. 2011. januárjától az Interaktív Természetismereti Tudástár vezetője. Kutatási területei: herpetológia, talajlakó soklábúak, környezeti nevelés, tudománytörténet. 2009-től mestertanár. Eddig több mint 50 szak, és ismeretterjesztő cikke jelent meg, a könyvfejezetek száma 9. „A hobbiállatok tartása és tenyésztése” c. tankönyve 2011-ben jelent meg. Szintén maradandót alkotott a zoopedagógia módszertana területén. A 80-as évektől kezdve tagja, szervezője helyi szinten és országosan is a hazai zöld mozgalomnak. Alapítója és máig aktív tagja a CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesületnek, melynek jelenleg elnöke is. Alapítója és máig aktív tagja a Magyar Természetvédők Szövetségének, melynek jelenleg elnökségi tagja. Szerepet vállalt a Környezetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetségének működésében, illetve a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület munkájában is, a szemléletformálásnak és a pedagógusok oktatási rendszeren kívüli továbbképzésének, módszertani fejlesztésének is szentelve energiáiból. Aktívan segítette az Ökoiskolák Hálózatnak fejlesztését, az együttműködésbe belépő intézmények segítését, tanáraik felkészítését. Civilként Szegeden sikeresen felléptek a Kőolajkutató Vállalat szennyezése ellen és fontos természetvédelmi területeket védtek meg, hogy ott ne létesüljenek öntöző tavak. Ezekből a sikerekből született meg a CSEMETE Egyesület 1987-ben. Az Egyesület sikeres működési modellt alakított ki, együttműködik a helyi szereplőkkel, kiemelten a Szegedi Tudományegyetemmel és a sikeresen vonz és tart meg önkénteseket, melyekből ma is akár több százat tud mozgósítani. A Kiskunsági Nemzeti Park területén Bugacpusztán oktatóközpontot tart fenn az Egyesület, melyben minden évben folyamatosan szerveznek természetvédelmi táborokat, egyéb eseményeket. A központot 2020-2021-ben újították fel, melyhez a pályázatban csak az anyagköltséget igényelték, a munkát jellemzően az önkénteseik bevonásával végezték el.

A CSEMETE Egyesület aktív részese a hazai Zöld Civil Együttműködésnek, több országos találkozót szerveztek, 1992-ben Szegeden, 2007-ben Kecskeméten, majd 2010-ben a Hortobágyon, valamint 2012-ben Kiskunhalason, minden esetben a helyi kisebb civil szervezetekkel együttműködve. Ilosvay György országosan már a 80-as években többekkel szervezte és működtette a táborok és természetvédelmi szakkörök támogatásának rendszerét. A Magyar Természetvédők Szövetsége alapítója, majd társelnöke, jelenleg elnökségi tagja. Az elmúlt évtizedekben a környezeti nevelés, természetvédelmi szakpolitikák területén segítette leginkább a Szövetség munkáját. Jelenleg is a tihanyi Kenderföldek megmentéséért folyó munka egyik motorja, a természetvédelmi felmérés koordinálásától kezdve a helyi civil szervezetekkel és más szereplőkkel folytatott egyeztetések szervezéséig. Ilosvay György aktív alakítója és részese a hazai környezeti nevelés elmúlt évtizedeinek is. Nevéhez fűződik az önálló környezetvédelmi tanárszak megalapítása Szegeden, mely 12 évig működött. Szintén nélküle nem jöhetett volna létre az Interaktív Természetismereti Tudástár, mely otthont ad kiállításnak, bemutató óráknak, laboratóriumnak is. Múzeumpedagógiában is maradandót alkotott, szakmai munkája mellett ma is órákat tud mesélni a több ezer darabos gyűjtemény érdekesnél érdekesebb darabjairól. Munkája és tagtársai tevékenysége nyomán a CSEMETE Egyesület átvehette a Csongrád megyei Közgyűlés Alkotói Díját, az akkori Környezetvédelmi Minisztériumtól a Miniszteri Elismerő Oklevelet, és a Pro Natura Emlékplakettet. Tagja volt a Dél-alföldi Régió Fejlesztési Tanácsának, az Országos Környezetvédelmi Tanácsnak, a Pero Renovanda Cultura Hungariae kuratóriumának, a Természetbúvár Magazin Szerkesztőbizottságának, és még számos testületnek, bizottságnak, munkacsoportnak, ahol hasznosnak érezte munkáját. 2004-ben személyesen őt is Pro Natura Emlékplakettel ismerték el tevékenysége alapján. Ilosvay György – sokaknak csak Ilos, vagy Tanár úr – munkássága példát mutat abban, hogyan lehet és érdemes összefűzni a szakmai és civil létet, a helyi és országos aktivizmust, mely segítségével immár több generáció nőtt fel a kezei alatt, vált természetvédővé, aktív civillé.

Csoportkép: balról jobbra. Vajgerné Bőhm Erika (Gaja Egyesület), Újszászi Györgyi, Ilosvay György, és Aratóné Baumann Annamária (Naphimnusz Egyesület)
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás