A rovat kizárólagos támogatója

Tarlós István főpolgármester programja alapján, a Fővárosi Önkormányzat megbízásából eljáró közlekedésszervezőként a Budapesti Közlekedési Központ július 1-jén indította el a Dunán három hajójáratát. Az első két hónap tapasztalatai alapján bátran kijelenthető, hogy sikertörténet az újraszervezett dunai hajóközlekedés. Fotó: Hajtman Ágnes.

A hajójáratok elindítása óta töretlen az érdeklődés a Duna budapesti szakaszán közlekedő D11-es, D12-es és D13-as járatok iránt, a hajók – különösen a délutáni órákban és hétvégéken – gyakran maximális kihasználtsággal közlekednek, az utasszám-adatok messze meghaladják a tervezéskor várt értékeket: az első két hónapban több jegy fogyott, mint amennyivel az egész félévre számoltunk.

A három hajójáratot a korábbi – jóval kisebb kihasználtságú, a hagyományos jegyekkel és bérletekkel nem igénybe vehető – vonaljáratok helyett indította be a Budapesti Közlekedési Központ, a meglévő hajóparkot használva, de teljesen új útvonallal, megállókkal és menetrenddel. Az európai uniós források bevonásával megújított kikötők arculata is jelzi, hogy a projekt elsődleges célja a hajózás közösségi közlekedési elemként történő elfogadtatása volt. Ezt a célt szolgálja a hajójáratok integrálása a budapesti viszonylatjelzési rendszerbe, de ez köszön vissza a viteldíjak körében is: a hajók a BKK napi- és hetijegyeivel, illetve Budapest-bérlettel vehetők igénybe.

A járatokon hétköznap összesen 7 hajó teljesít szolgálatot két viszonylaton, a D11-es (Újpest, Árpád út – Kopaszi-gát) és a D12-es (Rómaifürdő – Kopaszi-gát) járaton. Hétvégenként a Rómaifürdő és a Kopaszi-gát között közlekedő D13 járaton 5 hajó van forgalomban. A kezdeti tapasztalatok alapján július közepe óta módosított menetrend szerint, napközben sűrűbben és hosszabb üzemidővel közlekednek a járatok, délen pedig mindhárom viszonylat a Kopaszi gáttól indul. Az új menetrendben az első napokban jellemző késések már megszűntek, a hajók ma már a meghirdetett menetrendnek megfelelően szállítják az utasokat. A megnövelt kapacitásra lényegében folyamatos az igény, nem következett be a – sokak által megjósolt – visszaesés az első heteket követően.

A hajójáratok 2012. II. félévére eredetileg tervezett mintegy 63.000 helyszínen váltott vonaljegyéből júliusban 38.277, míg augusztusban 36.247 db fogyott, azaz már az első két hónap alatt a féléves terv 118,3%-a teljesült – így éves szinten akár a tervezett bevételek dupláját is generálhatja a megújult szolgáltatás.

A Budapesti Közlekedési Központ számára a dunai menetrend szerinti hajózás megindítása kiemelten fontos lépés volt, hiszen az elmúlt évtizedekben nem közlekedtek hasonló, a városi tömegközlekedés rendszerébe illeszkedő hajójáratok a fővárosban. Az adatok tükrében a Fővárosi Önkormányzat és a BKK átfogóan megvizsgálja a szolgáltatás továbbfejlesztésének hosszú távú lehetőségeit.

Kapcsolódó anyagok:

Ajándék a budapesti bérlettulajdonosoknak?

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás