Hirdetés
greenfo/MTI

Várhatóan mára már nem tér el a Szamos vízminősége a megszokottól, a Romániából érkező nehézfémcsóva jelenleg a Tiszában, Vásárosnamény térségében van – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója.

Láng István azt mondta: a cél az, hogy a nehézfémek ne kerüljenek ki a mederből, és minél nagyobb arányban hígítsák azokat. Emiatt szerencsés, hogy a Szamoson és a Tiszán magas a vízállás, de a víz még a mederben van – tette hozzá.  A szennyezéscsóvát figyelemmel követik, több szelvényben is folyamatosan mérnek: a határszelvény után Tunyogmatolcson, a Szamos torkolatánál, a Szamos torkolata alatt, és ha a csóva eléri Záhonyt, ott is, valamint Bodrognál és Tiszalöknél is mérnek majd – tudatta a főigazgató, hozzátéve: azt, hogy van-e értelme a további védekezésnek, a mérések alapján határozzák meg. A csóva várhatóan holnap (szombaton) lép ki Tiszalök térségéből, de amíg nem vonul le, Tiszalökig szüneteltetik a vízkivételeket és vízpótlásokat.

Az OVF korábban arról tájékoztatott, hogy szerda kora délután a Nemzetközi Riasztó Rendszeren keresztül a román fél arról értesítette az OVF-et, hogy Románia területén bányameddőből származó nehézfémszennyezés érte el a Szamost. A szennyezés csütörtökön hajnali 1 órakor ért magyar területre. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a Szamosból Csengernél csütörtökön hajnali két órakor vett vízmintákban az oldott cink, réz, alumínium és vas koncentrációja is határérték feletti volt.

Nem okozott halpusztulást Romániában a Lápos folyóba, majd a Szamosba jutott, nehézfémmel szennyezett bányavíz – közölte Pásztor Sándor, a román környezetvédelmi miniszter vízügyi tanácsadója. (Romániában – szemben Magyarországgal van környezetvédelmi minisztérium)

Pásztor Sándor elmondta: egy elhagyott színesfémbányába beszivárgott víz tört a felszínre szerda hajnalban, és a bányában lerakódott üledéket magával sodorva jutott a Láposbánya-patakba, ahonnan a Lápos folyóba, majd a Szamosba ömlött. A vízügyi szakember szerint a bányavíz a kiömlés első óráiban másodpercenként 1,5-1,6 köbméteres hozammal folyt a patakba, és vöröses színű üledéket sodort magával. Jelenleg is folyik a víz a bányából, de már csak másodpercenkénti 0,3-0,4 köbméteres hozammal, és már jóval tisztább, mint a kezdeti órákban volt. A Lápos folyóból vett vízmintákban a mangán, a réz és a cink értéke 2-3-4-szerese volt a megengedett küszöbértéknek, a vasé pedig ennél is sokkal magasabb.

Lerakódott szennyeződés a part menti iszapban Szamossályi határában a kompátkelőnél 2021. február 18-án.  MTI/Balázs Attila

Pásztor Sándor szerencsés körülménynek tekintette, hogy árhullám vonul le a Szamoson, melynek vízhozama meghaladja a 200 köbmétert másodpercenként, ezért a bányavíz hamar feloldódik. Hozzátette: ilyen esetekben a bányát nem lehet eldugaszolni, hogy megakadályozzák a kiömlést, a karbantartónak olyan munkálatokat kellett volna elvégeznie, amelyek felfogják, leülepítik a kiömlő vizet.

A Szamos-Tisza Vízügyi Igazgatóság tegnap délutáni közleménye szerint a romániai szakemberek folyamatosan figyelemmel követik a helyzetet, a folyószennyezésért felelős Explo Mining COAL Kft.-t megbírságolják a történtek miatt, és a cégnek a beavatkozási költségeket is fedeznie kell. A vízügyi igazgatóság ugyanakkor azt is közölte, hogy a bezárt bányák és a meddőhányók állandó vízügyi kockázatot jelentenek a térségben, és a hatóság folyamatosan figyelmezteti az illetékeseket a veszélyekre.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás