A rovat kizárólagos támogatója

Rendőrségi feljelentést tett az Országos Meteorológiai Szolgálat, és a siófoki önkormányzat is hasonló lépésre készül, mert két védett fát kivágtak a siófoki obszervatórium szomszédságában lévő telken. A másodfokú építési hatóság többek közt ezekre a fákra hivatkozva tagadta meg februárban egy építési engedély kiadását.

Az önkormányzat természetkárosítás miatt tesz feljelentést az ügyben. Az OMSZ nevében eljáró Horváth Ákos, a Balatoni Viharjelző Obszervatórium vezetője az MTI-nek elmondta, a mérést végzők vasárnap hajnalban vették észre, hogy a szomszédos telken több ember megjelent és egy markolóval gyökerestül kidöntötték a fákat, majd feldarabolták. A rendőröknek hivatalos fakivágási engedélyt mutatott a telektulajdonos rokona. Pár órán belül – amikorra a hársfákat már legallyazták, feldarabolták és elszállították – kiderült, hogy a kivágási engedélyt két másik fiatal, nem védett, és jóval arrébb álló fára kérte és kapta meg a tulajdonos.

Az ügy előzménye, hogy a múlt év végén az OMSZ, valamint a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság is fellebbezést nyújtott be a szomszédos telekre kiadott építési engedély miatt. Horváth Ákos akkor azt közölte, alapjaiban veszélyezteti az obszervatórium munkáját a tervezett építkezés, aminek megakadályozására időközben a siófoki önkormányzat is lépéseket tett, változtatási tilalmat elrendelve az övezetre.

A Somogy Megyei Kormányhivatal idén február közepén elutasította az építési engedélyt, indoklásában egyebek közt a telken található védett hársfákra hivatkozva.

Emiatt az építkezést tervezőnek újabb engedélyért kellene folyamodnia, aminek kiadására a korábbiaknál sokkal kevesebb esélye lenne az időközben megváltozott jogszabályok miatt.

Horváth Ákos az MTI-nek azt mondta, ahhoz, hogy a klímaváltozásra fel lehessen készülni, stratégiai kérdés a precíz mérés, a pontos adatsor, márpedig az obszervatórium környezetének beépítése ezt veszélyezteti, ezért az építési engedély kiadása nem tekinthető egyszerű építésjogi kérdésnek. "Magyarországon ilyen adatsorral rendelkező és ennyire beépítetlen mérési pont már alig van, a Balatonnál pedig nincs több" – közölte a szakember, hangsúlyozva, hogy a mérési pontatlanságok miatt elmaradó vagy hibás viharjelzések életveszélyt jelenthetnek a balatoni fürdőzők, horgászok, hajósok számára.
A helyi védelem alatt álló obszervatóriumban 1956 óta folynak mérések és megfigyelések. A hatvanéves adatbázis a Balaton és a Dunántúl egyetlen olyan adatsorának számít, ami alkalmas az éghajlatváltozás folyamatos nyomon követésére a régióban. Az MTI információi szerint az érintett telket egykor a Mol Zrt. strandjaként használták, az néhány, cégek közötti tulajdonváltást követően 2004-ben került magánkézbe.
 

Befalazzák a balatoni viharjelzést?

Befalazzák a balatoni viharjelzést?

Alapjaiban veszélyezteti a Balatoni Viharjelző Obszervatórium munkáját, hogy engedélyt adtak egy magánépítkezésre a szomszédságában. Az Országos Meteorológiai Szolgálat fellebbezett az engedély kiadása ellen. A mérési pontatlanságok miatt elmaradó vagy hibás viharjelzések életveszélyt jelenthetnek a balatoni fürdőzőknek, horgászoknak, hajósoknak.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás