Hirdetés

A Greenpeace üdvözli a kormányzat belátását, hogy a volt Budapesti Vegyiművek területén súlyos a helyzet, és hogy ezért azonnali intézkedéseket hoz az egykori Budapesti Vegyiművek Illatos úti telepének felszámolása érdekében.

Az intézkedések halaszthatatlanok mind tűzvédelmi, mind környezetvédelmi szempontból. A hordók elszállítása után azonban mielőbb további intézkedéseket kell tenni – esetleg európai uniós források bevonásával – a talaj és a talajvíz kritikus szennyezettségének megszüntetése érdekében.

Simon Gergely, a Greenpeace regionális vegyianyag-szakértője 2015. április 9-én járt a telep területénél, hogy felmérje a helyzet súlyosságát, és megállapította, hogy azonnali beavatkozás szükséges. 

A terület kármentesítése azért is sürgető, mert a területen korábban kiemelten veszélyes anyagokat, így többek között az 1968-ban betiltott, emberi szövetekben felhalmozódó és onnan soha ki nem ürülő DDT-t és HCH vegyületeket gyártottak, amelyek jelen lehetnek a talajban, és amelyeket szabadon hordhat a szél is. A talajvízben pedig a normál („B”) szennyezettségi határértéket akár 100 000-szeresen meghaladó mennyiségben található rákkeltő benzol, amely szintén megjelenhet a környezetben.
 


Tegnapelőtt a Földművelésügyi Minisztérium 1,18 milliárd forint forrásigényt terjesztett a Kormány elé az Illatos úti telephelyen felhalmozott veszélyes hulladék végleges ártalmatlanítására és a szükséges feladatok elvégzésére. A Budapesti Vegyiművek telephelyén az évek során felhalmozott veszélyes hulladék környezeti kockázatának megszüntetése érdekében gyors és hatékony állami beavatkozásra van szükség.
A helyzet mielőbbi megnyugtató rendezése érdekében ezzel párhuzamosan szükség van arra is, hogy az érintett terület állami felelősségi körbe kerüljön. A Kormány ezért megvizsgálja, hogy a felszámolási eljárást milyen módon lehet minél előbb lezárni, szükség esetén törvénymódosítással. A felszámolási eljárás mielőbbi lezárására azért van szükség, hogy állami felelősségi körbe lehessen vonni a területet, és a kármentesítés is mielőbb megtörténhessen – közölte az FM Sajtóiroda.
 


 

Budapesti Vegyiművek: bombamentesítési Greenpeace tippek

Budapesti Vegyiművek: bombamentesítési Greenpeace tippek

Hárompontos intézkedési tervet javasol a Greenpeace a Budapesti Vegyiművek területén kialakult veszélyes helyzet azonnali kezelésére. Az első és legsürgősebb lépés a tűz- és robbanásveszély azonnali minimalizálása és a lakosság megfelelő tájékoztatása; a második teendő a veszélyes hulladék szakszerű elszállítása; a harmadik pedig a terület teljes megtisztítása.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás