Hirdetés
greenfo/MTI

Húsz évre szóló együttműködési megállapodást írnak alá a jövő héten botanikus kertek szerte a világból, hogy megmentsenek száz végveszélyben lévő ökoszisztémát.

Az Ecological Restoration Alliance nevű szövetséget többek közt kínai, brazil, hawaii, kenyai, mexikói, dél-afrikai és venezuelai botanikus kertek részvételével hívták életre, hogy eleget tegyen az ENSZ felhívásának, amely szerint 2020-ig a károsodott élőhelyek legalább 15 százalékát helyre kell állítani világszerte.

A jelenlegi gyakorlatban a legtöbb élőhely-rekonstrukciós projekt kisléptékű. Amennyiben változtatni akarunk azon, ahogy bánunk a bolygóval, ennél nagyobb léptékben kell gondolkodni – vázolta a kezdeményezés lényegét Bruce Pavlik, a projekt egyik vezető intézményének, a brit kew-i Királyi Botanikus Kert vezető ökológusa a Daily Telegraphnak.

Az élőhelyeket erdőirtás, bányászat, mezőgazdaság károsította. Számos helyen a talaj minőségét is helyre kell állítani, hogy az megfelelő alapot nyújthasson a növények számára. A kutatók magbankok segítségével, illetve a fennmaradt természetes növénytakaróból származó egyedek szaporításával kívánják újra létrehozni a növényzetet.

A projekthez nyújtott kezdeti támogatás 50 millió angol font (mintegy 18 milliárd forint). A száz élőhely később határozzák meg, a trópusi esőerdőktől kezdve a mérsékelt égövi sivatagokon át a gyepekig ökoszisztémák széles spektrumát le fogják fedni.
Nem mindegy, hogyan zajlik le egy élőhely-rekonstrukció. A kenyai felvidéki erdők helyébe, amelyeket eredetileg teafa-ültetvények számára irtottak ki, idegen fafajokat – fenyőt, eukaliptuszt és akáciát – ültettek, így az élőhelyek szegényesek maradtak. Egy Nairobiban végzett kutatás szerint, míg egy őshonos fafajokból álló elegyes erdő 170 madárfajnak ad otthont, az eukaliptusz-monokultúra csupán harmincnak. A botanikus kertek szakértelme, tapasztalata a garancia arra, hogy a rekonstrukciók szakszerűen, a várható legnagyobb sikerrel záruljanak.

A hazai botanikus kertek in-situ ex-situ fajmentési munkáiról szól a Kossuth rádió Tér- idő c. műsora ma 14.35. – 15.00 között.
A sorozat tegnapi 1. része itt hallgatható meg >>>
 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás