A rovat kizárólagos támogatója

Új, rejtélyes betegséget diagnosztizáltak, amelyet a mindennapi élet során használt parfümök, illatosítószerek váltanak ki. A betegség tünetei lehetnek igen enyhék, de olyan súlyosak is, amelyek már komolyan befolyásolják a beteg mindennapi életét.

Új, rejtélyes, a modern embert sújtó kórt diagnosztizáltak, amely szorongást, prüszkölést és még görcsöket is okozhat. Az MCS névre elkeresztelt betegség (Multiple Chemical Sensitivity, többszörös kémiai érzékenység) többnyire a nőket érinti, és a mindennapi életben is előforduló anyagok váltják ki – írja a Daily Mail-ra hivatkozva a Pénzcentrum.

A betegség tünetei elég széles skálán mozognak, lehetnek enyhék, de olyannyira erősek is, hogy az már komoly kihatással van a beteg életére is. A legsúlyosabb tünetek között már görcsöket, rohamokat is találhatunk.

A betegnek elegendő belélegeznie valaki parfümjét, öblítőjét, vagy bármely egyéb hétköznapi tisztítószer illatát. Szakértők szerint a betegek komoly tünetekkel kénytelenek együtt élni, ezért úgy gondolják, hogy a még nem kellően ismert betegséget ideje komolyan venni. Az MCS-ben szenvedő betegek – akiknek 80 százalékuk nő – negatívan reagálnak az olyan hétköznapi, nehezen elkerülhető vegyszerekre, amelyek gyakorta előfordulnak a különböző illatszerekben. Ezeket a vegyszereket megtalálhatjuk a parfümökben, a dohányárukban, rovarirtókban, szőnyegekben, festékben, építőanyagokban, légfrissítőkben, öblítőkben és a tisztítószerekben. Egy MCS-ben szenvedő betegnek bőven elegendő egyetlen szippantás valaki öblítőjéből, és kész a baj. Ezek a vegyszerek nagy mennyiségben bárkit képesek megbetegíteni, ám a betegeknek már kis mennyiség is ártalmas. A betegek gyakran reagálnak rosszul a gyógyszerekre, ételekre, de a pollenre és a penészgombára is.

Ezeknél a betegeknél megfigyelhető tünetek az ingerlékenység, alvászavarok, rossz koncentráció, szorongás és a depresszió is. Továbbá a betegségnek testi jelei is vannak: ízületi fájdalom, izomfájdalom, fejfájás, émelygés, kimerültség, hasmenés, légzési nehézségek, szédülés, görcsös rohamok és szabálytalan szívverés. A gyerekeknél egyéb tünetek is megfigyelhetőek: vörös arc, vörös fülek, hiperaktivitás, sötét karikák a szem alatt, valamint tanulási és viselkedési nehézségek. A káros anyaggal való találkozás után eltelhet néhány nap, mire a tünetek jelentkeznek, ám utána hetekig, vagy akár hónapokig kitarthatnak. A krónikus betegség származástól és kortól függetlenül bárkit érinthet.

Dr. Martin Pall, az MCS szakértője nemrég a Vice-nak mondta el, hogy szerinte a betegség összefüggésben áll a hormonszabályozással. Véleménye szerint ennek köszönhető, hogy a nőket sokkal gyakrabban érinti a betegség, mint a férfiakat.  Dr. Pall elbeszélése szerint erre nem is az MCS-ről, hanem egy kapcsolódó betegségről, a krónikus kimerültségről szóló tanulmányok szolgáltatják a legjobb bizonyítékot. Azon betegek között, akiknél még a pubertás előtt diagnosztizálták a betegséget, még közel egy az egyhez a nemek közötti arány. Ugyanakkor a pubertást követően a diagnosztizált betegek között már négyszer annyi nő van, mint férfi. A Pénzcentrum szerint tovább erősíti az orvos elméletét az, hogy a nők tünetei megváltoznak, amikor teherbe esnek, illetve a szülést követően is. Ezek a megfigyelések szintén a hormonok fontosságára utalnak.

Dr. Pall szerint a nők magas aránya is magyarázat arra, hogy sokáig nem kezelték a kórt valódi betegségként, hanem inkább a lelki eredetű problémák körébe sorolták. Ezt azonban veszélyes jelenségnek tartja, mivel az MCS tünetei igen súlyosak lehetnek, így az orvos nagyon fontosnak tartja, hogy a betegséget végre komolyan vegyék és úgy is kezeljék.

Kisebb vagyont költünk a szépségápolási termékekre

A fentiekből kiderült, hogy a betegség legfőbb kiváltói a különböző illatszerek, öblítők, parfümök. Tavaly a Pénzcentrum is írt róla, hogy egy piackutatás szerint a magyar nőknek több mint a fele havonta legalább 2500 forintot költ el szépségápolási termékekre, de természetesen vannak olyanok, akik ennek a sokszorosát is. Havi 5000 forintnál többet a megkérdezettek 15 százaléka, míg 10 ezer forintnál többet a 4 százalékuk fordít erre a célra. Az árat a válaszadók 86 százaléka jelölte meg fontos vagy nagyon fontos szempontként, az illatot/textúrát 84 százalék, míg a termék összetevőit 65 százalék tartja az egyik kardinális döntési szempontnak a szépségápolási cikkek, kozmetikumok kiválasztásánál.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás