A rovat kizárólagos támogatója

Napjainkban mind többet hallani arról, hogy a magánkézbe került halas- és horgásztavaknál komoly súrlódásokhoz vezet a gazdálkodók és a természetvédők között a védett- és fokozottan védett állatfajok által okozott károk kérdésének megoldatlansága.

Hazánk vizes élőhelyeinek jó részén bizonyított a vidra jelenléte. Különösen említésre méltó a “hallal telepített vízfelületek” vidrapopulációja, értve ez alatt a mesterséges halas- és horgásztavakat; s minden olyan vizes élőhelyet (természetes tavakat, holtágakat, víztározókat, csatornákat stb.), amelyeknél intenzív halgazdálkodás, és/vagy sporthorgászat jellemző; nem véletlen, hogy Európa természetvédőinek körében “vidranagyhatalomnak” hívnak bennünket.

Tisztában kell lenni azzal, hogy a hazai vidraállomány jelentős része a halas- és horgásztavaknál él. Ennek oka a folyamatos táplálékellátottság, a megfelelő rejtőzködési és fészkelési feltételek megléte. Ezért biztosra vehető, hogy tájegységenként a vidraállomány ezekre az élőhelyekre koncentrálódik, vagyis a tavak a hazai vidrapopuláció gerincét tartják el. És ezért nem ajánlott a vidrák csapdázása és áttelepítése, mivel a megfogott helyére rövid időn belül újabb felbukkanása várható, és a megoldandó probléma ismét akuttá válik.
Nagyon fontos ismérv az is, hogy a halastavaknál zömmel nőstények foglalnak területet, s ha sérül egy-egy ilyen élőhely, vagy üldözik az ott élő vidrákat, akkor elsősorban az a nőstényt és kölykeit érinti. Márpedig ahhoz, hogy a hazai állomány továbbra is fejlődő maradjon, szükség van az élőhelyek és a vidrák biztonságos nyugalmára. A vidravédelem szempontjából nagyon fontos az is, hogy ha a tavaknál a parton vagy a partkőzetben gyökeres, odvas fák találhatók, azokat zavartalanul meghagyják. Lényeges az is hogy a zsákhálók szájánál olyan rácsot is felszereljenek a gazdák, ami megakadályozza a vidra varsába jutását és megfulladását.

A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 69., 71., 72., és 74. paragrafusa foglalkozik a természetvédelmi célzatból elrendelt korlátozások és a védett állatfajok egyedei által okozott károk kérdéskörével. Sajnálatos, hogy mindmáig hiányoznak a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény végrehajtási utasításai, amelyek hivatottak lennének orvosolni ezt a problémát. E jogszabály azonban olyan ösztönző-rendszerek kidolgozását is felveti, amelyekkel közelebb hozhatók egymáshoz a gazdálkodók és a természetvédők álláspontjai. A védett állatfajok egyedei által okozott károk kártalanítás útján történő kompenzálása csak egy lehetséges módja a felmerülő problémák kezelésének, amit kiegészíthetnek, esetleg pótolhatnak különböző természetvédelmi állami támogatások.

A majdan bevezetett állami támogatások mellett feltétlenül fontos azonban, hogy a hazai jogi szabályozás, ha már elismerte védett állatfajok egyedei által okozott károk tényét, akkor a kormányzat életre hívja a kártalanítás intézményét (Kártalanítási Alap). Tudatában kell azonban lenni annak, hogy a törvény értelmében a károkozásokat rendezni hivatott rendelet nem kizárólag a környezetvédelmi tárca kompetenciája, hanem az agrár- és pénzügyi tárcáké is; amíg nincs összhang, vagy valamilyen kompromisszum e három minisztérium között, a rendeletet nem hirdetik ki.

A jövőben a Nemzeti Parkok Igazgatóságainak rendelkezniük kellene egy olyan, általuk szabadon felhasználható pénzkerettel, ami a védett állatfajok egyedei által okozott károk esetén biztosítaná számukra az átmenetileg alkalmazható megoldást. Ez a gazdák részére nem helyettesíthetné a pályázat útján elnyerhető kedvezményeket és/vagy támogatásokat, de átmenetileg gyógyírt biztosíthatna számukra.
Vannak olyan elképzelések is melyek szerint a kártérítés nem anyagi jóvátételt jelentene, hanem természetbeni juttatást, haltelepítést. E megoldás anyagi szükséglete, feltehetően nem olyan nagyságrendű, ami elvetését vagy hátráltatását indokolná. Ugyanakkor a rendszer részletes anyagi- és szervezeti-működtetési szabályainak kidolgozása lényeges. A természetbeni kártérítés azonban, csak olyan tavaknál alkalmazható, ahol nem a haltermelés a cél (pl. horgásztavak). Termelő halastavakon a kompenzációs haltelepítés számos technológiai és állategészségügyi probléma miatt nem jelenthet a gazdálkodó számára megoldást.

Az állami támogatások rendszerét és működtetésének szabályait is alaposan ki kell dolgozni, és “kifutási időt” kell hagyni azok megismerésére és elfogadására. Mindaddig, amíg nem válik az effajta dotációs lehetőség általánosan megszokottá (számolva arra, hogy a végrehajtó hatalomnak is felettébb új rendszer lesz, tehát az elején döccenőkre és fennakadásokra is számolnunk kell), szükséges egy kiegészítő rendszer, amire az állatok esetében a már említett kártalanítás intézménye mutatkozik alkalmasnak.

Mindenekelőtt a legfontosabb azonban, hogy a felmerülő tógazdasági károkat hitelesen tudjuk felmérni és igazolni. Erre évekkel ezelőtt konkrét javaslatot is tettünk amely alapját képezheti a halas- és horgásztavaknál keletkező valós vidrakárok felmérésének. Röviden összefoglalva az alábbiak a kárfelmérési-módszer legfontosabb alapelvei:
– Hol keletkezik a kár?
– Milyen kártétele jelentkezik a vidrának?
– Mikor történt és milyen mértékű az észlelt vagy feltételezett károkozás?
– Milyen a meglévő halállomány faji összetétele és mennyisége?
– Mikor, milyen telepítés történt: faj és korosztály szerint?
– Mennyi időnként történik próbahalászat, s milyen azok eredménye?
– Milyen a halállomány egészségi állapota?
– Megoldott-e a halak elszökésének lehetősége?
– Megoldotta a halállomány őrzése?
– Milyen a terület állatvilága?

A fentiek alapján kiállított jegyzőkönyv hitelesítheti a kárigény jogosságát és/vagy indokolatlanságát, és rögzítheti a jogszabályokban előírtaknak megfelelően a probléma megoldására tett hatósági javaslatot. Mindez még csak javaslat, ami alapját képezheti egy jövőbeni, államilag is elfogadott, kárfelmérési módszertannak.

Kérem az Olvasót, hogy ha a leírtakkal kapcsolatban véleménye van, ossza meg velünk, továbbá arra is, hogy ha ismertek Ön előtt vidra előfordulásáról adatok, vagy bármilyen vidrával összefüggő mondandója van, esetleg sebesült, beteg vidráról tud, értesítsen bennünket.

Címűnk: Alapítvány a Vidrákért – 1156 Bp., Nyírpalota u. 60. Telefon: 06/30 258 – 3637.
E-mail: Gera Pál
2002.03.13.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás