A rovat kizárólagos támogatója

Mire költhetnénk inkább az e-autóknak szánt 2 milliárdos támogatást? Pl. a szennyezésarányos útdíj bevezetésére, vagy lézeres kipufogógáz-elemző készülékekre, esetleg az alacsony kibocsátású övezetek létrehozására, vagy talán a robbanómotoros robogók villanyrobogóra cserélésére.

Majd másfélezer villanyautó találhat gazdára év végéig úgy, hogy a vételárból egy-másfél millió forintot az adófizetők állnak. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a néhány hete megrendezett E-mobilitás fórumon a széndioxid-kibocsátás mérséklésének szándékával indokolta az intézkedést, ami azóta pályázatként meg is jelent.

Dicséretes, gondolhatnánk, hogy aki villanyautót vesz, az ekkora támogatáshoz juthat, hiszen mennyivel tisztább lesz a levegő, ha dízel- helyett villanyautók járják az utcákat. Csakhogy minden egyes, ebből a támogatásból várhatóan megvett villanyautóra jut 2016-ban kilenc-tíz – többnyire lestrapált, visszatekert kilométerórás, vastagon füstölő – Nyugatról importált gépkocsi. Azok között pedig elvész az a néhány villanyautó.

Van néhány ötletem, hogyan lehetne ezt a kétmilliárdot – és a jövő évre beharangozott hármat – a levegő tisztítására hatékonyan elkölteni. Nem most találtam ki őket, van köztük, amit a Levegő Munkacsoport évek óta szorgalmaz.

Ott van mindjárt a szennyezésarányos útdíj. Mérni lehetne, hogy egy gépkocsi hány kilométert tesz meg egy hónapban, és aszerint, mennyire szennyezi a levegőt, kellene kifizettetni minden megtett kilométer után X forintot. Egy besorolhatatlanul régi autó tulajdonosa akár a tízszeresét-százszorosát is fizethetné annak, amit egy Euro 6 normájú gépkocsié. Gyorsan átalakulna a gépkocsiállomány, elkezdene nem nőni, hanem csökkenni az autók átlagéletkora, és így a fogyasztásuk és a szennyezőanyag-kibocsátásuk is.

Vagy ott vannak a traffipaxok, amelyek a gyorshajtóktól védenek minket. Fölszerelhető melléjük lézeres kipufogógáz-elemző készülék. A gyanúsan füstölő gépkocsi aztán a rendszám alapján berendelhető egy hatósági mérésre és hibaelhárításra.

Lehetne ösztönözni az önkormányzatokat egy kis támogatással arra, hogy jelöljenek ki alacsony kibocsátású övezeteket, ahova csak Euro 4, Euro 5 vagy Euro 6 gépkocsival szabad behajtani. Németországban sok város levegője ugrásszerűen javult attól, hogy ilyen zónákat alakítottak ki.

De ha már mindenképpen a villanymobilitás fellendítésére akarjuk költeni az adófizetők pénzét, van látványosabb akció, amivel sok ezer ember elismerését lehetne kivívni. Támogassa az állam a robbanómotoros robogók villanyrobogóra cserélését! Ha például ezer pizzafutár kap fejenként kétszázezer forintot, az is csak 200 millió, viszont ha ezer büdös, zajos robogó eltűnik az utcákról, az jócskán élhetőbbé teszi a várost, mint másfélezer villanyautó. 
vamá

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás