A rovat kizárólagos támogatója

Karácsony Gergely nagyon fontos írása a válságkezelésről. “A járvánnyal való küzdelem tapasztalatai egy irányba mutatnak, hogy fenntarthatóbb és emberségesebb politikára, zöld és szociális fordulatra van szükség. Ez Magyarország legjobb esélye is: vissza a jövőbe.”

Szeretném veletek megosztani a hvg.hu-n megjelent cikkemet, amelyben a járvány nyomán kialakult gazdasági és szociális válság kezelésére teszek javaslatokat, benne a budapesti válságkezelő lépésekre is- írta FB oldalán a főpolgármester:

Aggodalom tölti színültig a napjainkat. Féltjük a családunkat, a barátainkat, ismerőseinket. Rémülten konstatáljuk, hogy újabb és újabb országokban lép a tömeges fertőzés szakaszába a koronavírus járvány. És számunkra is még csak most jön neheze…
Sokaknak hozott még több aggodalmat az új hónap kezdete: csökkenő, vagy teljesen elmaradt fizetések, a munkahely elvesztésétől való félelem. A következő hetek még többeket sodornak ebbe a helyzetbe. Mert ez a járvány az emberi test szövetei mellett a társadalom szöveteit is súlyosan roncsolja. Ha késlekedünk, ha ütemet vétünk, vagy rossz irányba fordulunk most a járvány másodlagos hatásainak kezelésében, akkor az én generációm számára eddig elképzelhetetlennek hitt, csak a háborús időkből ismert társadalmi zuhanás következhet.

A közgazdászok vitáját, hogy akkor ez most ez egy V alakú – zuhanás után gyors visszarendeződés -, U-alakú – hosszabban elnyúló válság utáni talpra állás -, L-alakú – tartós stagnálás -, netán W-alakú – ciklikusan ismétlődő zuhanás és emelkedés – válság lesz-e, a 2008-as pénzügyi összeomlást előre jelző Nouriel Roubini a minap azzal színezte, hogy szerinte ez egy I alakú válság. Földbeállás. Hajlamos vagyok átérezni Roubini metafóráját: olyan a koronavírus hatása, mintha egy hatalmas aszteroida találta volna telibe a bolygót és zúzta volna darabjaira világunkat. Nem számítottunk rá, a következményeit sem tudjuk pontosan kalkulálni. De miután nem hasonlít semmire, amit eddig tapasztaltunk, a válság kezelése sem indulhat ki a korábbi megoldásokból.

Sokan várják, hogy a járványhelyzet miatt darabjaira hulló világunk összerakása után az élet ott folytatódhasson, ahol abbahagytuk. Egyre többen vagyunk azonban, akik azt szeretnénk, ha korántsem ugyanott folytatódna. Újratervezés kell.

Sokan kétségbe vonják, hogy válságtűrővé vált a magyar gazdaság az elmúlt években. Nehéz vitatkozni azzal az állítással, hogy a járvány azokat a nagymértékben nyitott gazdaságokat fenyegeti elnyúló válsággal, amelyek erősen függnek a koronavírustól szenvedő országokból érkező importtól, és a járvány miatt leállított gazdaságokba exportálnak. Márpedig a magyar gazdaság totális exportfüggősége, az exportunk kiemelkedően magas importtartalma, és olyan híresen konjuktúrafüggő iparágaknak való kitettsége, mint a járműipar, csak tovább növekedett az elmúlt években.
Tanult szakmám és politikai hitvallásom alapján inkább azokból a tényekből, statisztikákból indulnék ki, amelyek az emberről szólnak. Olyan görbét például, amely a múlt héten jelent meg az amerikai munkanélküliségi adatokról, talán csak földrengés idején mutat a szeizmográf. Ott két hét alatt több mint 9 millióval nőtt a munkanélküliek száma. Itthon már a kormány is több százezer várható munkanélküliről beszél, őket Európa legszűkmarkúbb és legrövidebb idejű támogatási rendszere „várja”. Rémisztő adat, hogy 10 magyarból 9 nem tudna finanszírozni fél éves munkanélküliséget sem, tartalékai csak a társadalom leggazdagabb felső tizedének vannak. Ezt tetézi, hogy az elmúlt években egész iparágak éltek azokkal a foglalkoztatási lehetőségekkel, amelyek semmiféle védőhálót nem biztosítanak a munkavállalóknak, közülük sokan munkájuk elvesztése miatt most a semmibe hullanak. Aggasztó folyamat – egyet is értek az Európai Szakszervezeti Szövetség kritikájával -, hogy a magyar kormány első válságkezelő lépései sok munkavállaló kiszolgáltatottságát nem csökkentették, inkább tovább növelték.

A koronavírus-járvány különösen nehéz helyzetbe hozza azokat az iparágat, és azok munkavállalóit, vállalkozóit, ahol a fogyasztás elhalasztása nem lehetséges. Mert az, aki idén első negyedévre tervezte megvenni új tévéjét, az később talán mégis megveszi azt. De mi nem fogunk tudni háromszor annyi kávét inni, hogy behozzuk kedvenc kávézónk három hónapos bezárásának veszteségét. Ezért kell a munkahelyek megtartását célzó azonnali intézkedésekkel és keresletet generáló lépésekkel középtávon is segíteni a bajba jutott mikro-, kis és közepes vállalkozásokat; kiemelten pedig a földbe állt szolgáltató ipart, vendéglátást, kiskereskedelmet, turizmust.

Ezek az iparágak a nagyvárosokban – köztük Budapesten – összpontosulnak, a munkavállalóik is itt élnek, vagyis a válság okozta gondjaik is itt jelentkeznek pusztító erővel. Ezért fontos, hogy a válságkezelésnek a nagyvárosokra, köztük Budapestre is fókuszálnia kell.
A nagyvárosok szerte a világban önálló gazdaságmentő intézkedéseket dolgoznak ki. Budapest ebből a szempontból különösen nehéz helyzetben van. Bár itt termelik meg a GDP egészségtelenül nagy arányát, közel 40 százalékáét, az itt megtermelt értékeknek minden európai nagyvárosnál nagyobb részét, 97 százalékát vonja el az állam. A válság idején a városnak – benne a kerületeknek – egyre növekvő feladatokat kell egyre csökkenő bevételekből ellátnia. A fővárosi városvezetésben azzal kalkulálunk, hogy a budapesti önálló források 70 százalékát kitevő helyi iparűzési adó bevételek – a kerületek bevételeivel együtt számolva – összesen akár több száz milliárd forinttal is csökkenhetnek az előttünk álló években. A magyar gazdasági teljesítményben betöltött szerepe miatt korábban előszeretettel nevezték Budapestet a mindenkori kormány fejőstehenének. Nos, ezt a fejőstehenet az elmúlt években már csontsoványra fogyasztották, immunrendszere meggyengült, és érdemi beavatkozás nélkül ez a válság két-három éven belül kimúlásra ítéli. És biztos, hogy ennek az egész ország látná súlyos kárát.

Budapestnek, a magyar fővárosnak és a magyar gazdaság központjának olyan eszközöket kell adni, amelyek a jelentőségének és válság általi érintettségének megfelelők. Ez nem kormány-ellenzék kérdés: ez józan egyszeregy. Budapest nélkül – pláne, Budapest ellenében – nem lehet élénkíteni a magyar gazdaságot, nem lehet sikeresen enyhíteni a hazai gazdasági és szociális válságot.

Új Budapest-politikára van tehát szükség, ennek pedig a válságkezelő gazdaságélénkítéskor kell kezdődnie. Ennek a válságkezelésnek keretében a darabjaira hullott világot úgy kell összeraknunk, hogy nem a régit akarjuk toldozni-foltozni. Új társadalmi-gazdasági viszonyrendszert kell alkotnunk, amelyben számba vesszük a járványveszély által előhívott társadalmi reakciókat, és azokat a válságtüneteket is, amelyek már a koronavírus előtt itt dörömböltek az ajtónkon, például a klímaváltozást és a lakhatási szegénységet. Meggyőződésem, hogy a válság kezelése öt fontos állítás kimondására kell épüljön:

1. Nem a társadalom van a gazdaságért, hanem gazdaságnak kell kiszolgálnia a társadalmi fejlődést. Amikor a válság megoldásáról gondolkodunk, az nem indulhat ki másból, csakis az emberből, az ő munkájának, megélhetésének biztosításából.

2. A válság után a gazdaság motorját úgy indítsuk újra, hogy tekintettel vagyunk a bolygó ökológiai korlátjaira. Ezért a zöld gazdaságba történő beruházások kapjanak elsőbbséget.

3. A túl hosszúra nyúló szállítási láncok miatt egész régiók válnak sérülékennyé, ezért a válság kezelésének elsősorban a helyi gazdaság kis- és közepes vállalkozásait kell megerősítenie. Különösen igaz ez Magyarországon, ahol a gazdaság motorját az importból exportra dolgozó multinacionális vállalatok jelentik jelenleg.

4. A válságkezelésbe be kell vonnunk a nagyvárosokat. Önálló, a nagyvárosokban jelentkező problémák megoldását szolgáló válságkezelő programokra van szükség.

5. Az egészségügyi rendszer fejlesztése és az oktatás modernizálása immár nem lehetősége, hanem kötelessége a kormányoknak.
Az új korszakot önmagában ugyanis nem a járvány hozta el, az csak tovább nem halogathatóvá tette a rendszerszintű változtatásokat. A humán tőkébe és a környezeti infrastruktúrába való befektetés elengedhetetlen, különben nem csak a járvánnyal vívott háborút, de a jövő csatáit is elveszítjük.

A vírus nemcsak az ember immunrendszerét támadta meg és késztette védekezésre, kikezdte a politika és a piacgazdaság korábban gránitszilárdságúnak hitt szabályait is. Tragikus leckékből tanuljuk meg, hogy a társadalmi szolidaritás eddigi intézményei, a vállalkozások támogatására és a munkahelyek védelmére kidolgozott hagyományos megoldások mára elégtelennek bizonyulnak.

Már a válság első heteiben is sok dogma dőlt romba. Engem is gyakran neveztek – jobb esetben – naiv álmodozónak, amikor az alapjövedelem szükségessége mellett érveltem, most liberális és konzervatív közgazdászok is hatékony válságkezelő eszköznek tartják az alapjövedelmet. A maastrichti kritériumokat idejétmúlttá változtatta a járvány, majd minden állam azzal számol, hogy 15-30 százalékkal is növelni fogja adósságrátáját. Nem lehet többé a klasszikus eszközöket alkalmazni. Nem megszorítások kellenek tehát, hanem pénzbőség a gazdaságban. Nem (csak) adókedvezményeket kell adni, hanem forrást kell teremteni a munkahelyek megőrzése érdekében. Mindezt pedig minél egyszerűbben, és bürokratikus akadályok nélkül.

Ehhez az Európai Uniónak és a nemzeti kormányoknak is változtatniuk kell eddig kőbe vésettnek hitt szabályaikon. Az Európai Uniónak két fontos lépéssel kell segítenie a válságkezelést:

1. A válságból való kilábalás érdekében időleges lehetőséget kell adni a jegybankoknak az állami és az önkormányzati 0 kamatozású kötvények felvásárlására, ezáltal a társadalom újraindításához szükséges források biztosítására.

2. Indítson az Európai Unió a nagyvárosok válságkezelését segítő programokat az Európai Beruházási Bankon (EIB) keresztül. Ezek a források a lakhatási válság kezelésére (szociális bérlakásprogramok), a kisvállalkozások megsegítésére, a zöld gazdaság erősítésére legyenek fordíthatók. Olyan programok induljanak, amelyek elsősorban a lokális gazdaságok talpra állását segítik, a mikro-, kis- és közepes vállalkozásokat célozzák.

Az önkormányzati kötvénykibocsátás lehetőségének megteremtésével, és az Európai Beruházási Bank hosszú távú, kedvezményes, 100-150 milliárd forintos hitelcsomagjából építhető fel az önálló fővárosi válságkezelés, amely az elsődleges adósságot növeli ugyan, de megteremti egy fenntartható jövő esélyét, amelynek során az átmenetileg emelkedő adósság kinőhető. Ennek alternatívája egy hosszú ideig tartó recesszió, vagy legjobb esetben stagnálás – márpedig adósságproblémát ez okozna igazából.

budavári labirintus

Mindezek alapján a fővárosi válságkezelés programja, afféle Budapest New Deal elemei az alábbiak lehetnek:

• A város újraindulásához időzítve adjunk a budapestieknek egyszeri juttatást, amit a lokális gazdaságban, vagyis a helyi kiskereskedőknél, a sarki boltban, a fodrásznál stb., a budapesti mikro kis- és középvállalkozási szektorban használhatnak fel.
• Budapesti mikro- és kisvállalkozások számára bankgarancia nyújtása, kereskedelmi banki hitelek felvételére.
• Egy dolgot mindenképpen őrizzünk meg a koronavírus járvány hatásaiból: a tisztább levegőt. Ezt szolgáló energiahatékonysági és egyéb zöld beruházásokot indítsunk a helyi vállalkozói szektor bevonásával.
• Az önkormányzati bérlakásállomány növelésével a lakhatási válság enyhítése és az ingatlanszektor megsegítése.

A gazdasági és szociális válság kiterjedése és mélysége minden eddiginél kiterjedtebb és mélyebb állami beavatkozást tesz szükségessé. A kormány első válságkezelő lépései összeségében támogatható elemeket tartalmaztak, ugyanakkor fájóan hiányoznak belőle az embert, vagyis a munka és az egzisztencia megőrzését szolgáló lépések. Helyes irányba tett lépés az egészségügyi dolgozóknak ajánlott egyszeri juttatás, ez azonban nem pótolja az elmúlt évek bérpolitikai mulasztásait. Fontos, hogy a gazdasági válságkezelés második üteme nagyságrendileg is reagáljon a kihívás összetettségére és mélységére. Ebben a budapesti városvezetés támogathatónak tartja a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara által megfogalmazott válságkezelő javaslatokat, amelyek szerint a kormány állami kezességvállalás mellett bocsásson ki legalább 1000 milliárd forint nagyságrendben kötvényt 0 százalékos kamattal, amit a jegybank vegyen meg.

Ilyen nagyságrendű ráfordításból lehet és kell adni a magyar polgároknak válságkezelő alapjövedelmet úgy, hogy ennek egy részét a helyi gazdaságba lehessen visszaforgatnia. A dogmák közül ugyanis megdőlni látszik, hogy „aki nem dolgozik, ne is egyék”. Ezzel szemben világossá vált: a hosszú távon is velünk maradó bizonytalansággal terhelt világban bárki elveszítheti a munkáját, és akkor csak a közösségre számíthat. Ráadásul egy válságkezelő alapjövedelem gazdaságélénkítő hatású, lokális segítséget, amolyan gázfröccsöt ad a gazdasági szereplőknek. Ennek szervezésében a helyi önkormányzatoknak kell szerepe legyen. A munkahelyek megőrzését szolgálhatja, ha az állam a válság idejére átvállalná a bajba jutott iparágakban a bér jelentős részét, ahogyan ezt több európai kormány már megtette.

A gazdaságélénkítéshez elengedhetetlen, hogy forrást biztosítson a kormány olyan állami és önkormányzati beruházásokra, amelyek elsősorban és mindenek előtt a zöld fejlesztésekre fókuszálnak. Például olyan energiahatékonysági beruházásokra, amelyek nem csak az építőipart indítják be, hanem hozzá kapcsolódó beszállítói, és kiszolgálói láncokat is. Álljon itt egy példa, miért éri meg nemzetgazdasági mértékben is a klímavédelmi célok támogatása: a budapesti lakossági épületek egyharmadának energetikai felújítása körülbelül 40 ezer munkahelyet biztosít, a központi költségvetésben 70 milliárd forint többletbevétel keletkezik, miközben évi mintegy 50 milliárd forinttal több marad a lakosok zsebében, egyáltalán nem mellesleg pedig egynegyedével csökkenne a lakóépületek szén-dioxid-kibocsátása. Ma a zöld beruházás a társadalmilag és gazdaságilag is megtérülő beruházás.

Új közmunkaprogramok indításával is kezelni lehet a foglalkoztatási válságot, ám ezek a programok nem teremthetnek bérkülönbséget a nyílt munkaerőpiacon dolgozók és a közmunkarendszerben dolgozók között. A külföldön munkát vállaló magyarok jelentős részét is alighanem hazatérésre kényszeríti ez a válság. Önálló program szükséges tehát az ő magyar munkaerőpiacba történő integrálására is.
Van-e bárki, aki ebben a helyzetben vitatni meri, hogy a gazdasági válságkezelésből az egészségügy fejlesztése kihagyhatatlan? A válságkezelés keretében tehát támogatni kell az ápolási, gondozási szektort, teremtsünk ott állásokat, ezzel növeljük a most vészesen fogyó kapacitásokat.

A járvány utáni új időszámítás lehetőséget teremt arra, hogy sok mindent máshogy csináljunk, mint azelőtt. Hogy jobban vigyázzunk a bolygónkra és a környezetünkre. És sokkal jobban egymásra. A válság sok mindent temet maga alá, vannak olyanok köztük, amiket nem is sajnálunk. De a demokrácia biztosan nem tartozhat ezek közé.
A kormányoknak lehetőségük adódik a rendkívüli helyzetből fakadó rendkívüli felhatalmazással élve erőteljes beavatkozással kezelni a gazdasági és szociális válságtüneteket. De ahogy az egészségügyi válságot sem tisztekkel, hanem tesztekkel lehet kezelni, úgy a gazdasági válságkezelés hatékonysága sem az erős kéz politikájában rejlik, hanem éppen azon múlik, amit a kormány az állampolgároktól is elvár járvány idején: az együttműködésen. A válság globális jellege, de lokális sajátosságai az Európai Unió, a kormány és az önkormányzatok együttműködését teszik elengedhetetlenné.

A járvánnyal való küzdelem tapasztalatai egy irányba mutatnak, hogy fenntarthatóbb és emberségesebb politikára, zöld és szociális fordulatra van szükség. Ez Magyarország legjobb esélye is: vissza a jövőbe.

Nyitókép: A Párbeszéd zöld fordulat c. kampányeseményén Karácsony Gergely beszéde. Fotó: Sarkadi Péter greenfo

Kapcsolódó anyagok:

Az elmaradt zöldpártvita: a gyökeres fordulat fő gátja a mai zöld politika

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek