Hirdetés

A Greenpeace 40 ezer PET-palackból készült ajándékcsomagot vitt ma Palkovics László környezetvédelemért és hulladékgazdálkodásért felelős miniszternek – ennél több PET-palack fogy Magyarországon negyedóra alatt. A zöld szervezet a műanyagmentes július első napján emlékeztetni kívánja a döntéshozókat, hogy cselekedni kell végre.

Közel másfél éve fogadta el a parlament a kötelező italcsomagolás-visszaváltási díjról szóló jogszabályokat, ám azóta sincs semmi hír a megvalósításról, sőt a bevezetésre maguknak szabott határidőt is kitolnák 2023-ról 2024-re. A Greenpeace a PET-bála kíséretében átadta 55 ezer ember aláírását, akik azt kérik a kormánytól, hogy tegyék kötelezővé az eldobható italcsomagolások teljeskörű újrahasznosítását, illetve kötelezzék a gyártókat és forgalmazókat a visszaváltható, újratölthető csomagolásra, mert csak így lehet megállítani a nyersanyagpazarló szemétáradatot.

Legalább másfél milliárd. Ennyi PET-palackot hoznak forgalomba évente hazánkban. Körülbelül 70%-ukat soha nem hasznosítják újra: lerakókban, égetőkben, folyómedrekben vagy a tengerparton végzik, majd mikroműanyaggá szétesve bekerülnek folyóinkba és az ivóvizünkbe. Egy műanyag palack akár 450 évig is szennyezheti a környezetünket.

2022. júliusáig már 55 ezer ember írta alá a Greenpeace petícióját, melyben követelik, hogy a magyar kormány törvényileg kötelezze a gyártókat és forgalmazókat, hogy:

  • minden eldobható italcsomagolást hasznosítsanak újra legkésőbb 2024-re;
  • és az italcsomagolások legalább 70%-a legyen újratölthető legkésőbb 2026-ra.

Az országgyűlés körülbelül másfél éve szavazta meg, hogy kötelezően visszaválthatóak legyenek az italcsomagolások az akkori tervek szerint 2023. nyarától. Ám egy, a napokban a kormány által a parlamenthez benyújtott, de még el nem elfogadott módosító javaslat szerint még jobban kitolták a határidőt, 2024-ig. Pedig valós változás csak akkor várható, ha megjelenik a részletes, kötelező előírásokat tartalmazó kormányrendelet. A rendszer  kidolgozását és a közzétételét nem lehet halogatni, mert az érintett cégek is csak akkor tudnak felkészülni, ha tudják, hogy mire készüljenek. “A döntéshozókon múlik, hogy meddig ömlik még a szemétáradat. Az, hogy a nagy üdítőitalgyártók vállalták, hogy növelik az újrahasznosított műanyagok arányát a PET-palackokban, édeskevés a hulladékcsökkentéshez, hisz a palackok száma nő, világszerte 500-600 milliárd eldobható palackot gyártanak évente. Rá kell kényszeríteni őket a visszaváltós-újratöltős rendszerekre. Az eldobható kultúrával járó pazarlást ráadásul most nemcsak a hulladék, hanem a nyersanyagigény és -hiány miatt is fontos lenne visszafogni. A műanyaggyártáshoz ugyanis rengeteg kőolaj és földgáz kell.“ – mondta Simon Gergely, a Greenpeace vegyianyag-szakértője.

Greenpeace pet bála demonstráció Simon Gergő átadja a petíciót a TIM képviselőinek a Fő utcában a minisztérium előtt. 2022 07 01 kép: Dörgő Zsuzsi greenpeace

Greenpeace már 2021. februárjában nyílt levélben fordult Gulyás Gergely és Palkovics László illetékes miniszterekhez, hogy határozzák meg a betétdíjas rendszer működtetéséhez kapcsolódó konkrét előírásokat és garantálják az egyszer használatos italcsomagolások kötelező újrahasznosítását és újratöltését. Erre azóta sem érkezett válasz. Pedig a szervezet reprezentatív közvélemény-kutatása szerint a magyar lakosság 86%-a a visszaváltás mellett az italcsomagolások újratöltését is támogatja.

Most indul a műanyagmentes július kampány. Ennek alkalmából a Greenpeace ismét azt kéri a kormánytól, ne halogassa, hanem minél előbb határozza meg a konkrét szabályokat. Mondja meg milyen rendszer lesz, mikortól és mindenképp ösztönözzék benne az újratöltést, mert enélkül nem lehet hatékonyan fellépni a nyersanyagpazarló és szeméthegyeket termelő egyszer használatos kultúra ellen. Minden elszalasztott évvel 1 milliárd PET-palack megy a lerakókba, az égetőbe, a vizeinkbe és a természetbe Magyarországon.

Háttérinformáció: 

Parlament által 2021. februárjában elfogadott, a hulladékgazdálkodás számos területét szabályozó törvény alapján hazánk is bevezeti a sok európai országban már alkalmazott visszaváltási díjat az egyszer használatos italcsomagolásokra. Ezek körébe tartoznak a PET-palackok, az alumínium és papír italos dobozok. A csomagolóanyagok pontos körét a törvényt követő kormányrendelet határozza majd meg, amely az eredeti tervek szerint 2023. július 1-től léptette volna életbe a kötelező visszaváltási díjas rendszert, ám jelenleg a kormány által a Parlamenthez benyújtott törvénytervezetből arra lehet következtetni, hogy halogatnak, és csak 2024. január 1-től fog életbe lépni. A kormány 2020 februárjában meghirdetett Klíma- és Természetvédelmi Akcióterve alapján egyébként az italos üveg- és műanyag palackokra, valamint a fémdobozokra írnának elő visszaváltási rendszert.

Nyitókép: Dörgő Zsuzsi Greenpeace

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás