A rovat kizárólagos támogatója

Akkora a fokvárosi tömeghisztéria, hogy idáig eljutott a hangja – ami már-már hihetetlen. Ennek kapcsán engedjétek meg, hogy elmondjam, nálunk mire mennyi víz fogy el – számítva az állatok és növények által elfogyasztott vizet is. Ami azt jelenti, hogy az alábbi fejtegetésben leírt vízmennyiség fedezi az élelmünk előállítását is (kivéve gabona).

A háztartásomban ÁTLAGOSAN napi 50 liter víz fogy el. Ez két felnőttre vonatkoztatható, tehát fejenként 25 literről beszélünk. Ebben benne van az ivóvizünk, a főzéshez-fürdéshez használt víz, a mosogatás, a mosás, néha napján egy padlósúrolás. És hangsúlyoznám, hogy nem spórolok a vízzel, hanem, mivel nagy becsben tartom, ésszerűen használom.

Fontos adalék, hogy közműmentes háztartást vezetek, a vizet egy fúrott kútról kézzel húzzuk fel 8,5 literenként (ekkora a vödör). Nyári időszakban a veteményes issza a legtöbb vizet, a mindenfelől gyűjtött esővízzel szoktuk szomját csillapítani, de szerencsés esetben jut minden hétre kiadós zápor, és akkor rengeteg munka megspórolható. Locsoláshoz összegyűjtök továbbá MINDEN amúgy használt vizet – mivel semmilyen vegyszert nem használok, ezért a mosó, mosogató és fürdővíz is a kerten köt ki. A befőzés előtt elmosott gyümölcsről leöntött víz éppúgy, mint a nap végi mosakodásunk pár literje.
Az állataink egész évben fogyasztanak némi vizet, de amit cserébe adnak, az felbecsülhetetlen értékű. A lovak alól, ha az ember szorgalmas, napi másfél talicska trágya gyűjthető, mely mind-mind a kiskert talaját gazdagítja, magyarul zöldséggé, gyümölccsé változik.

A ló ezen felül rendkívül környezetbarát közlekedési „eszköz” is, és nem benzint/gázolajat eszik, hanem füvet/szénát. Tehát a lovak vízfogyasztása, mint láthatjuk, alaposan hasznosul. A tehén még a lovaknál is több vizet iszik (napi 20-80 liter, évszaktól/takarmányozástól/esőmennyiségtől függően), de az elfogyasztott vízből nálunk naponta átlagosan tíz liter tejet ad (ellés után húsz liter fölött, a laktáció végén – ellés után két évvel – már csak ötöt). Most éppen 14 litert ad egy nap, ami két kiló sajtot jelent (már ha nem isszuk meg a felét). Tehát minden NAP „elkészíti” egy család HETI sajtszükségletét a leírt mennyiségű vízből! És napi egy talicska trágyát is ad, melyből aztán újra csak zöldség, gyümölcs lesz.

Egy átlagember fejében meg sem fordul, hogy a vizet mértékkel, alázattal használja. A csapból is az folyik, látszólag korlátlan mennyiségben. Én már megtanultam becsülni minden cseppjét. Amikor egy fúrott kútból húzzuk 8 és fél literenként, és óránként maximum harminc litert szabad felhúzni (ez a kút ennél jobban nem terhelhető), akkor az ember végiggondolja, mikor mennyit használhat. Egy napos távollét azt jelenti, hogy a tehén másnapi vizét (a lovak forrásról isznak, így azt nem kell felhúznunk) előző nap szépen beosztva föl kell húzni, természetesen a maximum fogyasztásával számolva, nem tudván, fog-e sütni a Nap, mennyire lesz melege, stb.

A modern életvitel „alapvetőnek” tartott „kényelme” luxus. Ivóvízzel öblíteni le a trágyát (az emberi végtermék is trágya, ha megfelelően kezelik) luxus. Folyóvízzel mosogatni luxus. Mindenki tehet valamit a környezetéért. Minden házban élő gyűjtheti az esővizet, és azt sokoldalúan fölhasználhatja a háztartásban. De még a lakásban élők is, akiknek nincs lehetőségük alomszéket használni, és esővizet gyűjteni; még ők is összegyűjthetnek minden vizet, és öblíthetik azzal a wc-t, ha már rászorulnak a használatára. A természet elárasztja az embert kincseivel, de az ember képes azokat oly’ mértéktelenül és ostoba módon pazarolni, hogy a végtelennek hitt is elfogy majd egyszer. Ideje ébredni! – írta Zaka Dominika FB posztjában, azokra a hírekre reflektálva, hogy a dél-afrikai Fokváros súlyos ivóvíz hiánnyal szenved:

Április 12 lesz várhatóan a Day Zero, amikor Fokváros kiszárad

Április 12 lesz várhatóan a Day Zero, amikor Fokváros kiszárad

Dél-Afrika délnyugati területein tombol a nyár és a vízhiány, ami különösen érzékenyen érinti Fokvárost. Amennyiben a városban nem vezetnek be valamiféle vízkorlátozást, a csapokat április 12-én el kell zárni, Fokváros ugyanis ki fog fogyni a vízből – az első nagyvárosként a világon.

A vízhelyzet várhatóan egyre több régióban fog hasonló jeleneteket létrehozni, tavaly Brazíliában volt nagy dráma, de az utolsó pillanatban megérkeztek az esők. Fokvárosban 2018 április 12 lesz várhatóan a Day Zero, amikor kimerül minden tároló és ott fog állni egy sokmilliós város ivóvíz nélkül.
Fokvárosi magánbeszámoló a vízhelyzetről.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás