A rovat kizárólagos támogatója

Mangel Gyöngyi, környezetvédelmi, ökopolitikai újságíró. Hosszú évek óta ő a zöld hang az éterben. És érdi közgondolkodó. Személyes vallomását adjuk közre a Lánchíd Rádió megszűnéséről.

Már vagy háromszor ugrottam neki ennek az írásnak, de még mindig nem tudtam feldolgozni a történteket. Április 9-én délelőtt ültem a számítógép előtt és azt éreztem, hogy üres az agyam, nem tudtam elképzelni, hogy az országgyűlési választásnak egy Fidesz kétharmados győzelem lett az eredménye. Minden információm, tapasztalatom, a különféle emberekkel történt beszélgetésem, a közhangulat érzékelése mind azt mutatta, hogy ha nem is biztos egy ellenzéki fölény, azért a kormánypártokat rendesen meg lehet szorítani, ha győznek is, talán még az abszolút többségüket elveszíthetik.

Miért érdekes az, hogy a választás másnapján ennyire magam alatt voltam? A Lánchíd Rádióban nyugdíjasként, szerződéssel dolgoztam, és időnként a Magyar Nemzetben jelent meg publikációm. A Lánchíd Rádióban két, egyenként 50 perces műsorom volt, a szombati Zöldgömb és egy portréműsor, a Kettesben, ebből a hétfő volt az enyém. A rádióban végzett munkámat több napra osztottam be, hétfőnként megszerveztem a műsorokat, témákat kerestem, megbeszéltem a találkozót a vendégekkel, kedden megírtam a forgatókönyveket, szerdán mentem be a stúdióba, ahol rögzítettük a beszélgetéseket. Ezután egy éjszakába nyúló este következett, a hangmérnökkel összeraktuk az adásokat, aztán vágtam orrvégzésig, addig faragtam a nyersanyagot, míg 50 percnél rövidebb lett, de tartalmilag sosem változtattam meg beszélgetőpartnereim mondanivalóját, csak a köhögéseket, a szóismétléseket, hosszú szüneteket, értelemzavaró szavakat vagy a bakikat vágtam ki. Aztán másnap jött az utómunka, ajánlókat írtam a bemondó kollégának, a honlapra, a Facebook-ra képeket kerestem, és már a következő heti témákon gondolkoztam.

A választás utáni hétfőn szinte cselekvésképtelen voltam, aztán összeszedtem magam, és estig összeállt a két műsor tervezete. Másnap ügyeket intéztem, és közben ért utol a hír, aznap éjfélkor megszűnik a Lánchíd Rádió adása és a Magyar Nemzet utolsó számán dolgoznak a kollégák. Nagy sokára sikerült a szerkesztőséget felhívnom, ahol megerősítették a mellbevágó hírt. Az volt az első gondolatom, hogy mi történik a kollégákkal, akik elvesztik az állásukat. Akkor csak annyit tudtam meg, hogy a felmondási idejüket és a végkielégítést meg fogják kapni. Estefelé kaptam egy telefont, hogy mindenkit várnak a búcsúadásra, és mikor beértem egy halvány reményt lehetett érezni, mert Ungár Péter LMP-s képviselő ajánlatot tett a rádióra és a lapra is. Persze azonnal a kérdőjelek is felmerültek a képviselő családi viszonyai miatt.

A búcsúeste nagyon felemelő volt, hol sírtunk, hol bizakodtunk, vigasztaltuk egymást, érezni lehetett, hogy egy igazi közösség munkája szakadt meg. A búcsúadás pedig úgy történt, hogy a műsorvezető, Szépvölgyi István kettesével, hármasával hívott be bennünket a stúdióba, mindenkihez volt jó kérdése, a kollégák felidézték az elmúlt tizenegy év néhány fontos pillanatát, majd az utolsó félórában mindenki bezsúfolódott a stúdióba, és együtt éltük át az adó elhallgatását. Pontosabban a műsorok elhallgatását, szeptemberig, a frekvenciaengedély lejártáig zene szól a Lánchíd Rádióban, hátha mégis akad vevő, bár azóta tudjuk, hogy már nincs érvényes ajánlat. Ígéretet kaptunk arra, hogy a búcsú videó még sokáig látható lesz a Lánchídrádió Facebook oldalán.

Végül arról, hogy mit jelentett nekem, valamint az alkotói közösségnek és a közönségnek a Lánchíd Rádió, de ehhez egy kicsit vissza kell térnem a múltba.

Évekkel ezelőtt, amikor még a Magyar Rádió Kossuth adójának voltam a munkatársa, egy Vasárnapi Újság értekezleten az akkori főszerkesztő, Belénessy Csaba bejelentette, hogy távozik a szerkesztőség éléről, mert egy új rádiót alapít, és egyértelművé tette, hogy nem kereskedelmi, hanem közszolgálati rádióról van szó. Belénessy a következő hetekben több munkatársat, szerkesztőt, riportert, hangmérnököt is az új rádióhoz csábított át, engem nem hívott, de nem is mentem volna vele, ennek elsősorban maga a főszerkesztő volt az oka, közvetlen főnökömként nem lopta be a szívembe magát. A másik ok az volt, hogy bár dolgoztam a Vasárnapi Újságnak is, de az én szakmai területen a környezetvédelem és a társadalom ökológia volt, a szakszerkesztőség műsoraiban, majd a Krónikában dolgoztam fel zöld témákat, és számtalan önálló műsort, köztük dokumentum műsorokat készítettem, majd az Ökoműhely vezető szerkesztőjeként több műsor felelőse voltam.

Aztán mindenféle indok nélkül, még a szocialista kormányok alatt elkezdett szűkülni a lehetőség a környezeti-, természeti témák feldolgozására, műsorokat szüntettek meg, de az Ökoműhely műsorainak az egy Oxigén kivételével már az Orbán kormány alatt lett vége, ezután az ökológiai műsorok helyett tudományos vagy uniós témákat dolgozhattam fel. 2013 őszét írtunk, amikor az Unióban azon vitáztak, hogy egy atomerőművet lehet-e, szabad-e állami támogatásban részesíteni. Készítettem erről egy kiegyensúlyozott anyagot két megszólalóval, percre pontosan ugyanannyi időt kapott, aki mellette, és aki ellene érvelt.

Másnap az összes hírműsoros kollégának elküldött e-mailből tudtam meg, hogy „a Mangel anyaga le van tiltva, nem adható”. Érdekes módon nem nekem szólt először a köztudottan a Fidesz belső köreivel jó kapcsolatot ápoló „hírfőnök”. Amikor rákérdeztem, hogy mi volt a kifogása, azt hajtogatta, hogy már sokat beszéltünk Paksról, tehát az interjúk témáját nem is ismerte. Ami a „rengeteg” paksi anyagot illeti, 2013 őszén valóban sokszor beszéltek a lehetséges bővítésről, de mindig csak egyoldalúan, mondhatnám úgy, hogy kell nekünk ez az atomerőmű NERtársak. Akkor úgy éreztem, hogy valami nagyon rossz kezdődik el, a direkt cenzúrázás, amivel a Magyar Rádióban eltöltött 22 évem alatt korábban nem találkoztam. Mivel a munkában töltött éveim száma és az életkorom is megengedte, az év végével felmondtam a munkaviszonyomat és kértem a nyugdíjazásomat.

Ami a Lánchíd Rádiót illeti, az eltelt tizenegy évben voltak változások, vezetők és munkatársak váltogatták egymást, de mindig értékes és érdekes műsorokat lehetett a rádióban hallgatni, magam is egyre többször kapcsoltam át az adóra. A második Orbán kormány idején már érezhető volt a kormánypárti politikai nyomás, de a műsorok többsége rengeteg információval szolgált, sokszínűsége megmaradt. Aztán jött a G nap, és a vezetés nagy része, valamint néhány műsorkészítő is távozott a Lánchíd Rádiótól és a Magyar Nemzettől. Némi gondolkodás után jelentkeztem a Magyar Nemzet főszerkesztőjénél, hogy szívesen írnék a lapba. A Lánchíd Rádiós műsorkészítést már felajánlották, és szerencsém volt, mert éppen a Zöldgömböt készítő kolléga is munkahelyet váltott, így megörököltem a műsort, majd a Kettesben portré műsorban is kaptam lehetőséget.

Az adó elhallgatásáig néhány nap kivételével három évet töltöttem a Lánchíd Rádiónál, és közben a Nemzetbe is volt lehetőségem cikkeket írni. Megtapasztalhattam azt, hogy még a közvetlen főnökeim sem szóltak bele a munkámba, többször mondták, hogy te értesz a területhez, csak azt a szakmai minimumot várták el az egyeztetés miatt, hogy a tervezett témákat és a megszólalókat előre jelezzem, de ezt minden szerkesztőtől megkaptam én is.

Ami a szerkesztőség munkatársait illeti, csak köszönetet tudok mondani mindenkinek, nagyon sokat segítettek a hangmérnökök, a gyártás, az informatika és a titkárság is, akikkel szorosabb volt a munka kapcsolatom, a szerkesztő-műsorvezető, a műsorszervező valamint a riporter kollégákkal kisebb-nagyobb dolgokban segítettük egymás munkáját, rossz szót soha senkitől nem kaptam. Ezért volt annyira fájdalmas az utolsó nap, a búcsúadás. A Lánchíd Rádióban eltöltött három év mindig fontos marad a számomra, és őszintén remélem, hogy a szerkesztőség munkatársai hamarosan új lehetőséget találnak.

Mit jelentett a hallgatóknak, a közönségnek a Lánchíd Rádió és a Magyar Nemzet?

A hallgatók egy igazi, napjainkban már az egyetlen igazi közszolgálati adót vesztették el, nekik az éterben nehéz lesz olyan frekvenciára kapcsolni, ahol valódi és fontos híreket hallhatnak, ahol sokszínű és érdekes politikai elemző, kulturális, gazdasági, történelmi, szolgáltató és zöld műsorok közül választhatnak, ahol balatoni, turisztikai, filmes, vallási, sport és egyéb témájú adásokra kapcsolhatnak, vagy éppen betelefonálhatnak a műsorba. A 80 éves Magyar Nemzettel pedig egy igazán tartalmas, olvasható és élvezhető, egyben kultúrtörténeti napilap tűnik el, mindkettőért nagy kár.

Végül elmondom azt is, hogy a Zöldgömbben több alkalommal is foglalkoztam az érdi Elvira parkban működő, és most veszélyben lévő gyümölcs génbank ügyével. A szombati Zöldgömbben arról beszéltünk volna, hogy a negyedszázada működő Föld napja Alapítvány elsősorban anyagi okok miatt szűnik meg, ilyen helyzetben ki szervezi a Földnapi eseményeket, beszámoltunk volna arról, hogy elkezdődött az Országos Zöld találkozó, első ízben Erdélyben, szóba került volna, hogy világszerte veszélyben vannak a vizes élőhelyek és az erőltetett  fejlesztések milyen környezeti, természeti károkat okoznak a Balaton mellett, a Kettesben vendége pedig Halpern Bálint biológus, kétéltű és hüllőkutató zoológus lett volna, de ezek a műsorok már nem készülhettek el.

Volt egyszer egy Lánchíd Rádió, élt tizenegy évig. Nagyon fáj.

Az írás eredetileg az erdlako.hu-n jelent meg.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás