A rovat kizárólagos támogatója

Fellendülő szakaszba kerültek a biotechnológiai cégek. Ez nemcsak annak köszönhető, hogy ebben az ágazatban is megkezdődött a konszolidáció, s a tőkekoncentráció révén a biotech cégek is megerősödhetnek. Annak is, hogy néhány éven belül az új gyógyszerek többsége biotechnológiai fejlesztésekből származik majd. Ez egyszersmind azt is jelenti, hogy a befektetőknek egyre inkább érdemes lesz a pénzüket biotech vállalkozásokba helyezni.

Szakmai körökben általános nézet, hogy a biotechnológiai eljárással készített gyógyszereknél a “sikerkvóta” eléri a 60 százalékot, ami elsősorban annak köszönhető, hogy az ember génállományának ismeretében egyre inkább egyénre szabottak lesznek a gyógyászati készítmények, s ez jelentősen növeli a gyógyszerek egy-egy betegséggel szembeni hatásosságát.

A müncheni Medical Strategy tanácsadó cég munkatársa a Financial Deutschlandnak elmondta, hogy már most több mint 300 új készítmény van a klinikai kipróbálás utolsó szakaszában, ebből néhány éven belül 150–200 gyógyszer kerülhet valóban forgalomba, busás jövedelmet hozva a gyártó biotech vállalatoknak.

Az ágazat legjelentősebb cégei változatlanul amerikaiak, mert ott közismerten jobbak a kutatás-fejlesztés feltételei, mint Európában. A szakemberek arra számítanak, hogy ez az előny továbbra is megmarad az USA javára, bár határozottan érzékelhető az európai biotech cégek izmosodása is. Nem újdonság, hogy a csúcstechnológiával ellentétben – ahol a fejlesztések viszonylag rövid időn belül “aprópénzre” válthatók – a biotechnológiai kutatások csak évek múltán kezdenek anyagi szempontból is beérni.

Egyebek mellett ez a hatalmas tőkeigény indokolja azokat a vállalatfelvásárlásokat, amelyeknek az utóbbi időben lehettünk a tanúi a szakma legismertebb képviselői körében: a világelső Amgen bekebelezte az Immunexet, a Medimmune megvette az Aviront, s a Millennium Pharmaceuticals a Cor Therapeutics biotech céget. S a folyamatnak még messze nincs vége, piaci elemzők arra számítanak, hogy a jövőben olyan társulások jönnek majd létre, amelyekben az egyik cégnek van, a másiknak viszont nincs a tarsolyában új készítmény. Az utóbbiak ugyanis kényszerhelyzetbe kerülnek, hiszen a befektetők nem szívesen hagyják a pénzüket olyan cégben, amely nem kecsegtet jó üzleti eredményekkel, ha viszont olyannal társulnak, amelynek már piacképes fejlesztései vannak, akkor nagyobb az esélyük arra, hogy a befektetők nem pártolnak el tőlük.
A Biotechnológia 2000 elnevezésű programból 2000-2002 között 68 hazai biotechnológiai kis- és középvállalat kap vissza nem térítendő, illetve részben visszatérítendő állami támogatást 1,8 milliárd forint értékben, s már folyik a 2001. évi pályázatok értékelése. Az átlagosan három évre szóló szerződések értelmében elsősorban azok a vállalkozások részesülnek vissza nem térítendő támogatásban, amelyek egészségvédelemmel, vagy például az élelmiszer-biztonsággal foglalkoznak, vagy az orvostudomány területén tevékenykednek. Ugyanakkor az állami támogatás egy részét vissza kell fizetniük azoknak, akik fejlesztéseiknek köszönhetően piacképes terméket dolgoznak ki.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás