A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

A nyomozóhatóság lezárta a vörösiszap-katasztrófa ügyében indított nyomozást, az ügy iratai megérkeztek a Veszprém Megyei Főügyészségre – közölte Gulyás Ildikó szóvivő. A Mal cáfolja az államtitkár vádjait.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) gazdaságvédelmi főosztálya befejezte a több halálos áldozatot követelő vörösiszap-katasztrófa miatt indított nyomozást, és mind a 15 gyanúsított esetében vádemelést javasolt – közölte a rendőrség. Gulyás Ildikó szóvivő szerint az ügy iratai megérkeztek a Veszprém Megyei Főügyészségre.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közleménye szerint az eljárás során a hatóság 15 embert gyanúsított meg közveszélyokozás, környezetkárosítás, valamint természetkárosítás bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt. A gyanúsítottak a katasztrófa idején valamennyien az ajkai timföldgyár vezetői vagy alkalmazottai voltak. "A minden részletre kiterjedő nyomozás során keletkezett nagy mennyiségű nyomozati iratokat és mellékleteit 2011. december 21-én a nyomozó hatóság valamennyi gyanúsított esetében vádemelési javaslattal küldte meg a nyomozást felügyelő Veszprém Megyei Főügyészségnek" – írták a közleményben.

Az ügyészségnek harminc nap áll rendelkezésére az iratok feldolgozására, a határidő szükség esetén további harminc nappal meghosszabbítható – mondta a főügyészség szóvivője. Gulyás Ildikó hozzátette: az ügyészség az iratok átvizsgálását követően, annak eredményéhez képest hozza meg a döntését. A szóvivő azt mondta, hogy "nagy terjedelmű" iratanyagról van szó.

A Mal cáfolja az államtitkár vádjait

Tételesen cáfolja Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár vádjait a Mal, a cég vezetése a vonatkozó dokumentumokat december 27-én sajtótájékoztatón bemutatja a média képviselőinek – közölte Tolnay Lajos, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. Igazgatótanácsának elnöke.
Az államtitkár egy a napokban nyilvánosságra hozott szakértői véleményre hivatkozva – amely szerint a vörösiszap-katasztrófa elsődleges oka a gát ridegtörése volt – csütörtökön azt mondta: ma is fenntartja azt a gyanúját, miszerint a kiszakadt tízes tározót túltöltötték. Illés Zoltán véleménye szerint a Mal tulajdonosai nagy valószínűséggel nem akarták folytatni a tevékenységüket 2011 február 28-a után, amikor az egységes környezethasználati engedélyük (EKHE) lejárt, és a katasztrófa időpontjáig nem kérték annak meghosszabbítását.

Tolnay Lajos szerint az államtitkár valótlanul állítja, hogy a cég fel akart hagyni a tevékenységével. Hozzátette: a sajtó érdeklődő munkatársainak december 27-én bemutatják a többi között azt a hatósági kötelezést, amely az engedélykérelem beadási határidejét igazolja. A média képviselői betekinthetnek az egységes környezethasználati engedély meghosszabbításának előkészítő munkálatait tartalmazó dokumentációba is – mondta.
Cáfolta azt is, hogy a tízes tározót túltöltötték volna. "Rémhírterjesztés, hazugság és csupa feltételezés" – fogalmazott Tolnay Lajos. Véleménye szerint az államtitkárt nem érdeklik a tények, és a törvényesség. Az ombudsman vizsgálata és az ítélőtábla is kimondta, hogy az ajkai timföldgyár tározóinak engedélyezésében a zöldhatóság is hibázott – tette hozzá.

A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. Ajka melletti tározójából tavaly október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el, Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint százhúszan megsérültek, több száz ház vált lakhatatlanná.

Kapcsolódó anyagok:

A Mal miatt történt a vörösiszap katasztrófa

Kikkel szerződtek a kolontári helyreállításra?

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás