A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: forestpress

Az erdőgazdálkodókat gyakran bírálják: a természetvédő szervezetek többször nehezményezik, hogy kiterjedt területeken tarra vágják az erdőt, vagy abból alakul ki vita, hogy a védett erdőket ki és milyen elvek szerint kezelje. Egyetértés még nincsen, de közeledés már van. Az erdész szakma társadalmi megítélése számos elferdített sajtóhír és a nem működő erdészeti tájékoztatás, valamint sajtómunka miatt nem kedvező.

Az Országos Erdészeti Egyeselüt (OEE) ezért átfogó stratégiát dolgoz ki annak érdekében, hogy az erdőművelők elfogadott, méltó elimerést kapjanak, és a média ne csak támadja az erdészeket, hanem elfogulatlanul adjon hírt. Zétényi Zoltán, az OEE Sajtó- és PR Szakosztályának vezetője szerint a legnagyobb probléma, hogy nincsen olyan nyilatkozni tudó szóvivő, aki az egész szakmát érdemben képviselhetné.

Az erdészek és az ágazat társadalmi megítélésére a nyugati országokban már készítettek felmérést. Van ahol kedvezőbb a szakma fogadtatása?

– Számos külföldi közvélemény-kutatás ismert, elsősorban a tengeren túlról, de Finnországban, sőt Oroszországban is készültek ilyen vizsgálatok. A kanadai British Columbia egyik egyeteme, a University of British Columbia (UBC) fogadta be 1956-ban a Sopronból elmenekült erdőmérnök hallgatókat és tanáraikat. Az általuk végzett felmérés során többek között arról kérdezték a lakosságot, hogy milyennek tartja az erdészeti erőforrásokkal való gazdálkodást, az irányítást korábban és napjainkban, a szakemberek megbízhatóságát, szakmai munkáját, a közönségkapcsolatokat, a konfliktuskezelést. Pozitív eredmény született: kedvező az ottani erdészek szakmai megítélése, a helyi lakók bizalmat szavaztak a szakemberek munkájával kapcsolatban. Ugyanakkor kiderült a felmérésből, hogy míg a kérdezettek döntő többsége számára ismert az erdőmérnöki szakma, a válaszolók több mint fele nem tudja hova tenni az erdésztechnikusokat. Tehát az erdészszakma – más hivatásbeliekhez, orvosokhoz, jogászokhoz, könyvelőkhöz képest – kevéssé ismert Kanadában is. Abban az országban, ahol az erdőgazdálkodás nemzetgazdasági súlya jóval nagyobb, mint nálunk. Ezért ők is javítani szeretnének a PR munkájukon.
A finnek kétévenként mérik a közvélemény alakulását. A Finn Erdészeti Egyesület a Galluppal 2005-ben készíttetett felmérést, ami szerint a finnek főként az erdészekben és a kutatókban bíznak, ha az erdőről és az erdőben élő fajok sokféleségéről szeretnének megtudni valamit. Kiderült az is, hogy a finnek sincsenek tisztában a tulajdonviszonyokkal: a kérdezettek többsége abban a hiszemben volt, hogy a finn erdők többsége állami tulajdonú, holott az erdők háromnegyede magántulajdonban van. A finnországi emberek úgy gondolják, hogy az erdészet és a faipar a legfontosabb alapja és fenntartója országuk jólétének.

Terveznek egy közvélemény-kutatást a magyar lakosság körében is. Hogyan tovább, ha a válaszokból az derül ki, hogy a többség nem ért egyet a jelenlegi erdőművelési gyakorlattal?

Készül majd egy reprezentatív felmérés. Elsőként azt fogjuk elemezni, minek következtében alakult ki ilyen vagy olyan álláspont. Ha hiányos ismeretek miatt, akkor azt kellő tájékoztatással pótolni lehet. Egy szakmával vagy annak képviselőivel kapcsolatos attitűd, beállítódás megváltoztatása azonban már sokkal nehezebb, mert a befolyásolás jóval nehezebb, és nagyon költséges is. Ám bíztató a klasszikus szociálpszichológiai példa, hogy az amerikai társadalmat a háború idején sikerült rávenni a konzerv ételek fogyasztására. Sokkal lassabb és bonyolultabb folyamat a társadalomba beágyazódott hiedelmek, téves ismeretek megváltoztatása, mint azok eredendő kialakítása. Ezért is óriási a felelőssége a sajtónak, nem véletlenül tekintik a médiát hatalmi ágnak.
Már évtizedekkel ezelőtt véget ért az az időszak, amikor erdő ügyben csak az erdészek voltak kompetensek. Technikailag ez még napjaikban is így van, ez így is van rendjén, hiszen senki sem vonja kétségbe a jogászok vagy az orvosok kompetenciáját. Ám a demokratikus társadalmakban a véleményalkotás szabadsága, a bírálat joga mindenkit megillet.
A múlt század első felében éppen az erdészek alkották meg azt a törvényt, amely hazai erdőkről és a természet védelméről szólt. A század második felében pedig erdészek teremtették meg a hazai természetvédelmet. Ma pedig éppen erről a tőről sarjadt civil mozgalmak és hivatásos természetvédők a legkeményebb bírálói az erdészeknek. A kritika jogát természetesen nem akarjuk elvitatni. Az erdésztársadalom viszont meglehetősen későn ismerte föl azt, hogy a kompetenciáját vitatják, későn reagált erre, és még későbben kezdte a nyilvánossági munkát. Bizonyára lehetne ezért felelősöket keresni, de azzal nem jutunk előbbre. Elemezni kell a szakmai és társadalmi, lélektani okokat, le kell vonnunk a tanulságot, és folytatnunk kell a munkát.

Azt hangoztatja a civil és az erdész oldal is, hogy sürgősen változtatni kell az értékrenden és még természetbarátabb gazdálkodási módokra kell áttérni….

A változtatás igénye megérlelődött a szakma mértékadó képviselőben is, ám először a saját köreinkben kell megfelelő támogatottságot szerezni ehhez a munkához. Ezzel párhuzamosan folytatni kell a kommunikációs stratégia kidolgozását. Az nem elegendő, hogy válaszolunk a szakmát ért méltánytalan támadásokra. Egyrészt elegendő témát kell feltálalnunk a sajtónak, másrészt jó munkakapcsolatokat kell kialakítanunk a téma iránt fogékony újságírókkal. Az erdők művelésével, az erdőgazdálkodással kapcsolatos vélemények gyakorlatilag a sajtó álláspontja szerint alakulnak. Évtizedekkel ezelőtt, amikor tényleg nagy tarvágásokkal találkozhattak az erdőjárók, a felvetődő kifogások nem fogalmazódtak meg, pontosabban a sajtó nem erősítette föl azokat. Pedig akkoriban, a kulcsos házak idején, jóval több elkötelezett turista járta az erdőket. Napjainkra az állandó erdőkép, azaz a tartós erdőborítás a civil mozgalmak első számú követelésévé vált. Ezt a társadalmi igényt az erdész szakma elfogadta, és törekszik is ennek teljesítésére. Az egy másik kérdés, hogy ez mennyire tényleges társadalmi igény vagy csak annak tüntetik föl.

Milyen lesz az új tájékoztatási stratégia?

A tájékoztatási stratégia meglehetősen átfogó koncepció, amire majd az intézkedési terv alapulhat. Ebbe beletartozik mind a közvélemény-kutatás és az önismeret, mind pedig a PR és a sajtómunka. Természetesen mindezt csak olyan vezetőkkel lehet a gyakorlatban megvalósítani, akik együttműködő partnerek.
A szóvivői rendszer a véleményem szerint a mi szakmánkban sem kerülhető meg, ma már ez a funkció hozzátartozik minden olyan szervezethez, amelyik egy kicsit ad magára. De ez ráadásul nem presztízs munkakör, hanem igazi szerepet tölt be. Az más kérdés, hogy a mai létszámhelyzetben ezt hogy sikerül megvalósítani. Főállású szóvivője pillanatnyilag nincs a szakmának, de van olyan gazdasági társaság, amelyik nem „úszhatta” meg, hogy főállású kommunikációs munkatársat alkalmazzon.

2001-ben kezdődött meg az Állami Erdészeti Szolgálatnál a rendszeres sajtómunka. Ez elsősorban az Országos Erdészeti Egyesület tevékenységében jelentett látványos változást. Azóta a gazdasági társaságok és a magánerdő-gazdálkodók is fölzárkóztak: az eltelt öt év alatt jelentősen megnőtt a közlések száma, igyekeztünk kihasználni a természet által fölkínált lehetőségeket – erdőtüzek, gyapjaslepke, szúkárosítás – és reagáltunk néhány más jelenségre is. Sikerült cáfolnunk azt a hamis beállítást, hogy az emlékezetes mátrakeresztesi árvizet a tarvágás okozta volna. Sikeres kampányt kezdeményeztünk a falopás, az illegális fakitermelés okainak feltárására, és a megelőzés módszerinek kidolgozására.

A sajtó munkatársait nem lehet és nem is kell megnyerni arra, hogy ne legyenek kritikusak. Azt viszont joggal várhatjuk el, hogy tárgyszerűen, a tényeknek megfelelően tájékoztassák a közönséget. Ezen a téren pedig – sportnyelven szólva – a labda nálunk is van, hiszen mi is alkalmat kereshetünk az álláspontunk, a szakmai véleményünk kifejtésére. Nagyon sok a pótolni való, hiszen az újságírók alapvető erdészszakmai ismeretek híján vannak. Ahogy egyik tájékozott tévés kolléga szokta emlegetni: ember nincs, aki szálaló vágást látott volna. Olyan apróságról nem is beszélve, hogy a vadnak, mint gyűjtőfogalomnak a többes számát nem szokás használni. Vadakat csak beszélni lehet, ahogy egyik professzorunk mondta.

A sajtó és a civilek bírálatán kívül meg kell küzdeni a szakma presztízsének csökkenésével is, ami az államigazgatásban elfoglalt helyéből vezethető le. Nem olyan régen még erdészeti hivatal irányította az agrártárcánál az erdészeti ügyeket, majd főosztállyá keresztelték, és éppen a közelmúltban zajlott a legutóbbi átszervezés, amelynek során egy osztályba vonták össze a szakma ügyeit. Ilyen „leértékelés” természetesen más ágazatokat is sújtott. Hasonló folyamat zajlik a nagy hagyományú erdészeti felsőoktatásban is, ahol a soproni, ősi alma materen belül ma már az erdészek törpe kisebbséget képeznek. Mindezt némileg ellensúlyozza a legendás selmeci hagyomány és örökség, amiből erőt és biztatást meríthet a szakma, hisz kevés olyan hivatás van, amely – hasonlóan a bányászokéhoz – annyi megpróbáltatáson ment volna keresztül. Ennek ellenére a hagyományaink élnek és virulnak, amiknek élő példáját adták, éppen a napokban, a selmeci csille- és rönktoló egyetemisták. Ezzel együtt fontos a szakma önbecsülésének megerősítése.

Az OEE honlapja egy ideje nem működik, az Erdészeti Lapoknak még nincsen online formája, és az utcán sem terjesztik, csak szakmabeliek olvashatják. Hogyan lehet így „kifelé” kommunikálni?

Az OEE honlapja több, mint egyéves szünet után, várhatóan a közeljövőben megújulva újraindul. Az elmúlt időszak önmagában egy olyan tájékoztatási fekete lyuk, amit egy százötven éves, több ezres tagsággal rendelkező egyesület nem engedhet meg magának. Ezen a honlapon két felület lesz, az egyik bárki számára hozzáférhető, nyilvános, a másik az egyesület szervezeteinek, tagságának belső tájékoztatását segíti.
Amióta tagja vagyok az Erdészeti Lapok szerkesztő bizottságának, szorgalmazom a folyóirat világhálós megjelenését, legalább az egyesület oldalain. Ma már elmondható, hogy aki nincs fönn a világhálón, az gyakorlatilag nem létezik. A szerkesztő bizottság új elnöke, Haraszti Gyula támogatja a gondolatot, sőt a teljesen önálló honlap híve.

Magam az Erdészeti Lapok utcai terjesztésének is híve vagyok, azzal együtt, hogy ettől nem lesz nyereséges a lap. De nem is ez a cél. Tarthatatlan, hogy egy szakma folyóirata csak belső terjesztésben legyen hozzáférhető. Nekem erről mindig az elmúlt rendszer hírhedt belső kiadványa, az MTI „C” lapja jut eszembe. Egy nagy hagyományokkal rendelkező szakma 150 éves lapjára büszkének kell lennünk, és „mutogatnunk” kell. Az Erdészeti Lapok ugyanis párját ritkító teljesítmény.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás