A rovat kizárólagos támogatója

Gyerekek, akik, pici koruktól fogva egészen másként beszélnek zöldeket, szaladgálnak Zsóka néni szárnyai árnyékában, a tavalyi tanévben Zöld Óvodának minősített XIII. kerületi Pöttyös Óvoda udvarán. A napokban környezeti nevelőként másoddiplomázott óvodapedagógus büszkén vezet be és kínál helyet az intézmény egy termében, amelynek minden faláról a természet tisztelete köszön vissza.

„Az egyik édes kicsi lányunk anyukája idézi a minap otthon történteket: A felmosás végeztével kivittem a mosószeres vízzel telt vödröt az udvarra, hogy kiöntsem. A gyerek csípőre tett kézzel, kis szemeiből szinte szikrákat szórva hozzám fordult azzal, hogy „ne tegyem, mert meghalnak a giliszták!” Öntsem inkább a WC-be!- emlékezik az óvónő erre, és több, hasonlóan bájos történetre, amik méltán csalnak mosolyt az ember arcára, mert „itt beléjük ivódik a természetvédelem, érezni, hogy a fenntarthatóság fontosságának átadása, mint feladat és erkölcsi nevelési cél, megvalósulhat. Elültetjük bennük a magvakat, gondozzuk, neveljük csemetéinket és jó érezni, hogy például környezeti nyári táborunkon később, iskolásként is velünk együtt vesznek részt.

A XIII. kerületi Önkormányzat Egyesített Óvodájának Pöttyös Tagóvodája indult a Vidékfejlesztési Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt pályázaton és 2011 szeptemberében átvehette a Zöld Óvoda címmel járó elismerést.  – A történet úgy kezdődött, hogy az intézményünk vezetője, Éva néni, dolgozott már zöld óvodában – a kitűntetést egyébként idén már 6. alkalommal lehetett kiérdemelni – így nem kellett sokat gondolkodnunk azon, hogy milyen irányba specializálódjunk. Van egy saját fácskánk, egy juharfa, – őt az egyik kis növendék „Juhar Millának” keresztelte – tövében virágoskerttel – "lakóit" szintén mi neveljük – amit persze természetes anyagokból készült játékok uralta udvar övez – meséli Zsóka.

Itt ünnepnapként élik meg az apróságok a természet élőlényeinek, jelenségeinek napjait, ornitológus mutatja be nekik kirándulások, vetítéssel színesített előadások keretében a madarakat, kíséri őket süni lesre; gyakorlati úton maguk tapasztalják meg, hogy mely hulladékfajták bomlanak el, és melyek azok, amelyeket nem szabad felelőtlenül magunk mögött hagynunk.
– Szervezünk papírgyűjtéseket, összeszedjük az elektromos hulladékot és gyűjtjük a műanyag kupakokat, petpalackokat, és figyelünk arra, hogy papírfeleslegeinket se dobjuk el, hanem magunk hasznosítsuk újra – mondja Bacsáné Zsóka, aki az ovi fenntarthatóságért folytatott küzdelmének egyik felelőse és a helyi környezeti munkaközösség vezetője is. A Zöld Óvoda kritériumrendszerének megfelelően az intézmény pedagógusai rendszeresen részt vesznek környezeti továbbképzéseken, hogy mind hatékonyabban valósulhasson meg a cél: a még érzékeny és a világ minden csodája iránt abszolút fogékony gyermekekben az évek múltával lehetőleg olyan erős fává érjen az itt elültetett magocska, amely a kamaszkor, az újbóli dackorszak viharait is átvészeli, ép gyökerekkel kötődve az itt megalapozottakhoz, a természet szeretetéhez. "Az óvónő személye nagyon fontos a kicsik számára. Ő a minta, ezért fenntartás nélkül elfogadják az útmutatását. A környezettudatosság iránt elkötelezett pedagógus pedig ebben az életkorban könnyen formálja a gyerekeket a környezettel összhangban élni tudó emberekké – teszi hozzá a nevelő.

A címet 3 éven át viseli a díjazott Pöttyös Óvoda, úgy, ahogy Angyalföld kerület egy igazgatóság alá tartozó 18 ovija közül 2 másik is.

– Egészen biztos vagyok benne, hogy abban, hogy az óvodánkat egyre több szülő választja csemetéjének, szerepe van a mára szépen kialakult hírnevünknek – mondja Zsóka, hozzátéve, hogy szerencsére napjainkban már sokan vagyunk felnőttek, akik a környezetvédelem elkötelezettjei. Sajnos, egyúttal Istennek hála azonban, hogy ha kell, sokat tanult gyerekeink intik elővigyázatosságra felelőtlenül cselekvő szüleiket, vagy más tudatlant, ha az, akár egy darabka szeméttel hagy nyomot a Földön maga után.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás