A rovat kizárólagos támogatója

A beton nem csak a világ egyik leggyakrabban használt építőanyaga, de a magas szén-dioxid-kibocsátáshoz is jelentős mértékben hozzájárul. Az MIT tudósai most rájöttek, hogy ha kicsit megváltoztatják a a betonkeveréshez felhasznált anyagok arányát, akkor ez a környezetszennyező mellékhatás kevesebb mint felére csökkenthető.

A beton kötőanyaga a cement, amelyet úgy állítanak elő, hogy kalciumban gazdag anyagokat (például mészkövet) hevítenek 1500 Celsius-fokra, és valamilyen ásványi anyagot (jellemzően agyagot) kevernek hozzá. A folyamat során a hevítéssel és az anyagok reakciójából is szén-dioxid szabadul fel, ami az ipari eredetű üvegházhatású gázok 5-10 százalékáért felelős.

A Roland Pellenq által vezetett kutatócsoport megvizsgálta a cement összetételét, és megállapították, hogy a kalcium és az agyagban található szilikát egymáshoz viszonyított arányán akár csak egy kicsit is változtatva, jelentősen javíthatják a károsanyag-kibocsátást. A cement kalcium-szilikát aránya 1,2 és 2,2 között mozoghat, a sztenderd pedig az 1,7, a kutatás azonban arra az eredményre jutott, hogy valójában az 1,5 lenne az ideális arány. Ezzel az egyetlen lépéssel akár 60 százalékkal csökkenthető a keletkező szén-dioxid mennyisége.

A csapat szerint ráadásul ez az arány másfajta molekuláris szerkezetű cementet eredményez, amely a szokásos cementnél kétszer ellenállóbb is a töréssel szemben, Pellenq szerint ezért különösen fontos lehet az olaj- és a gáziparban, ahol különösen fontos a szivárgások megelőzése. Egyelőre azonban csak molekuláris szinten vizsgálták a cementet, úgyhogy a kutatóknak még ipari méretekben is tesztelniük kell az eredményeiket- írta az index.hu.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás