Hirdetés

Hiába a korábbi szakhatósági elutasító nyilatkozat, a helyiek tiltakozásai, a 98 %-os elutasító népszavazás. A Fidesz közeli vállalkozók és a paksi atomlobbi előtt nincs akadály.A karácsony előtti utolsó munkanapon, azaz dec. 21 pénteken – amolyan ünnepi ajándékként a beruházónak – a hatóság kiadta az engedélyt a madocsai kavicsbányára.

Hol volt, hol nem volt a Duna jobb partján a védett ártéri erdő szomszédságában egy 140 hektáros jó minőségű termőföld alatta kiváló kavics-és homokréteggel, mely felkeltette egy cég érdeklődését. A jó kapcsolatú NER-barát cég ide tervez egy bányát, mely megkeserítené a helyiek életét. És bár a madocsaiak tiltakoznak, a 14 Km-re levő Pakson tervezett államilag kiemelt atomerőmű beruházásnak áldozatául eshetnek a környező védett élővilággal együtt is. Így kezdődött a madocsai mese.

A többszöri tiltakozások után idén június 10-én Madocsa beintett a kavicsbányának, miután helyi népszavazáson, elsöprő többséggel utasították el azt, hogy a település közelében kavicsbánya nyíljon. A jogosultak 76,8 százaléka szavazott, ők 98 százalékban arra  voksoltak, hogy húzzon el a beruházó a bányájával együtt a lehető legmesszebb a falutól. Ettől persze még a kormány változtathat a helyzeten a paksi atommutyi kedvéért- jósoltuk ezt akkor. Sajnos most ez bejött.

A Bet-Bau Kft. vezetőinek szavatartásáról pedig csak annyit, hogy többször nyilvánosan kijelentették: ha a népszavazás ellenük dönt, felhagynak a tervekkel. Például ezen a közmeghallgatáson:


A katasztrófavédelem – mely korábban elutasította – most megváltoztatta szakhatósági véleményét, és hozzájárult a környezetpusztító beruházáshoz..
A Tolna Megyei Kormányhivatal Szekszárdi Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Osztályának határozata:
Madocsa BET-BAU Kft kormányhatározat  (800KB pdf.)

A helyiek szerint továbbra is egyértelmű, hogy a paks2-höz nincs szükség ennyi kavicsra, az kb. 2 év alatt kitermelhető lenne, szóval továbbra is úgy gondolják, hogy a paks2 csak egy varázsszó ebben a történetben, amit remekül alkalmaznak a cégnél. A bányához kapcsolódó kikötőt külön eljárásban fogják vizsgálni  a cég kérésére. Így könnyebb volt kiadni az engedélyt – értesült a Greenfo. 

Még érintetlen Duna-part Madocsa környékén Még érintetlen Duna-part Madocsa környékén
A képre kattintva galéria nyílik.

A lakók a nyugalmukat, a megélhetésüket és a környezet értékeit féltik. A környék a Natura 2000 természetvédelmi terület része, védett fajok, köztük egy rétisas pár élőhelye. A beruházók korábban arra hivatkoztak, a Paks2 beruházásnak kell majd a kavics.

A Bet-Bau Kft.-t 2010-ben alapították, jelenlegi tulajdonosai a bólyi Schumann József Róbert, a szekszárdi Németh Tibor és a szintén szekszárdi Vass-család. A tagok egyéb érdekeltségei szépen nyerik az állami, önkormányzati megbízásokat. A kft. ügyvezetője korábban kitérő választ adott az Átlátszó érdeklődésére, amely szerint a Bet-Bau-ban tag Schumann Róbert azonos-e azzal a Schumann Róberttel, aki a Fidesz 2014-es pártmérlegében az 500 ezer forintnál többet adó adományozók között szerepel.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás