A rovat kizárólagos támogatója

Az ENSZ nyilvánosságra hozta a mélytengeri bányászatra vonatkozó első tervét. Az ENSZ-nek az új iparággal foglalkozó szakmai szervezete, az ISA elkészítette a műszaki felmérést, így a cégek már 2016-tól kezdődően igényelhetnek kitermelési engedélyt.

Az ISA (International Seabed Authority) eddig 17, a feltárásra vonatkozó engedélyt bocsátott ki, s további 7 engedélyezési eljárás van folyamatban. A szervezet szóvivője arról tájékoztatta a BBC-t, hogy magán tulajdonú és állami vállalatok részéről egyaránt minden korábbit meghaladó érdeklődést tapasztaltak.
z ISA szerint a mélytengeri bányászat új korszak küszöbére érkezett. Most kell dönteni a tényleges kitermelés engedélyezéséről, valamint arról is, hogy a keletkező hasznot hogyan osszák meg: ennek egy része a fejlődő országokat illeti. A cégek által végzett korábbi vizsgálatokból kiderült, hogy az óceán talapzatán nagy számban találhatók jelentős mennyiségű aranyat, rezet, nikkelt, kobaltot és ritka ásványokat rejtő kis méretű sziklák.

A csendes-óceáni Clarion-Clipperton zóna felmérése arra utal, hogy a talapzaton található sziklák súlya a 27 milliárd tonnát is elérheti, az ásványkincs pedig 290 millió réz és 340 millió tonna nikkel lehet. A további ásványkincsek között hét milliárd tonna mangán és 78 millió tonna kobalt is lehet, a kérdés az, hogy ebből mennyi elérhető.

Bár ezeknek a kincseknek a kitermelése már évtizedek óta napirenden van, a megvalósítás csak az utóbbi időben vált elérhetővé a magas áraknak és az új technológiának köszönhetően. A természetvédők hosszabb ideje figyelmeztetnek, hogy a tengerfenéken folytatott bányászat pusztító hatású lesz és hosszabb távon katasztrófális hatást gyakorolhat a tenger élővilágára. Az ISA tanulmánya is rámutatott, hogy a bányászat „kétségtelenül környezeti károkat” okoz.

A szervezet is belátja, hogy egyfajta „22-es csapdájáról” van szó: „A hozzáértést nem lehet megszerezni tényleges kereskedelmi méretű bányászat nélkül, ugyanakkor a bányászatot nem lehet engedélyezni a hozzáértés előzetes bizonyítása nélkül.” Az eddig kiadott engedélyek a Csendes, az Atlanti és az Indiai óceán hatalmas területein teszik lehetővé a tengerfenéken folytatott bányászatot. Nemrégiben jutott bányászati engedélyhez például az amerikai Lockheed Martin hadászati berendezéseket gyártó amerikai cégóriás nagy-britanniai leányvállalata, a Seabed Resources.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás