Hirdetés

A Nabucco gázvezeték továbbra is saját, rossz útját tapossa. A természetvédők szerint nem indokolt a Nabucco projekt megvalósítása.

A Fenntarthatóság Felé Egyesület (FFE) által készített és a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ), valamint a Közép-Kelet-Európai Bankfigyelő Hálózat (Bankfigyelő) által támogatott, napokban megjelent kiadvány sorra veszi a Nabucco gázvezeték által okozott előnyöket és hátrányokat. Mivel a hátrányokból sokkal több jutott az Európai Bizottság által is támogatott vezetéknek, ezért az anyag végkövetkeztetése egyértelmű: nincs szükség erre a projektre.

Az MTVSZ által is támogatott kiadvány sorra veszi a vezetékterv pozitív és negatív hatásait, és rámutat arra, hogy hosszú távon, illetve az emberek nagy részét tekintve mindenképpen előnytelen folyamatok elindulásához járul hozzá a vezeték esetleges megépítése. A tanulmány többek között kitér a terv támogatói által sokat hangoztatott érvekre is, melyek a valóságban nem, vagy közel sem annyira egyértelműek, mint amennyire a projektben érdekeltek említik:

– A hazai és az európai energiaigény növekedése egyrészt nem mutatható ki egyértelműen, másrészt a döntéshozóknak az energiafogyasztás csökkentését kellene támogatniuk, nem pedig fogyasztásnövelő intézkedésekkel még fenntarthatatlanabb helyzetet előidézniük.
– Beszerzési forrásaink körének szélesítése nem jelent védelmet a gázárak növekedésével szemben, mivel a földgázkészletekkel rendelkező országok is vevőkörük szélesítésében, ezáltal kockázataik minimalizálásában érdekeltek, ami árfelhajtást eredményezhet.
– Az olcsó energia kapcsán nagyobb fogyasztás léphet fel, mely szintén nagyobb környezeti terhelést jelent. Ugyanakkor egyáltalán nem egyértelmű, hogy mitől lesz olcsóbb a földgáz a lakosságnak, hiszen a beszerzési ár és a kiskereskedelmi ár nem minden esetben van közvetlen kapcsolatban egymással.
– A Nabuccótól elvárt munkahelyteremtés elmarad az általunk a Nabucco helyett javasolt megoldások munkahelyteremtési lehetőségeitől.

Visszás az EU-n belüli energiabiztonság megteremtésével indokolni a Nabucco projektet, amikor az a forrás-országok és a szállítással érintett országok széles társadalmi rétegei számára nagy valószínűséggel bizonytalanságot szülne és társadalmi feszültségek növekedését eredményezné. Ráadásul az EU mindehhez jelentős mértékű közpénzt használna fel (Fellegi Tamás napokban megjelent nyilatkozata szerint a tervezett 7,9 milliárd euro helyett már 24-26 milliárd euro a becsült forrásigény), és már az építkezés során is védelemre szoruló területeken okozna környezetrombolást.

A természetvédők által készített tanulmány ugyanakkor javaslatokat is megfogalmaz, melyek az energiafelhasználás csökkentését, az energiahatékonyságot és a megújuló energiaforrások használatát helyezik előtérbe:

– Elengedhetetlen egy alacsony energia- és anyagigényű gazdaságba való szerkezeti átmenet, melyet elősegítene a Magyar Természetvédők Szövetsége által készített „Klímatörvény a fenntartható társadalomért” tervezet megvalósítása.
– Központi szerepet kellene, hogy kapjon a fogyasztás csökkentése mind az energetika, mind egyéb területeken, széles körű állami és civil kampányok során,
– A fosszilis energiahordozók közpénzen és nemzetközi pénzintézetek (EIB, EBRD, EU stb.) által történő támogatásának megszüntetése, ezeknek a forrásoknak az átvezetése a fogyasztáscsökkentést, az energiahatékonyságot és a megújuló energiahordozók használatát elősegítő intézkedésekre, illetve a megújulókkal kapcsolatos kutatásokra.
– Energiahatékonysági beruházások széles körű elterjedésének támogatása (pl. kamatmentes hitelkonstrukció háztartások számára is).
– Hazai „zöld” termékek piacának megteremtése és támogatása.
– A vidékfejlesztési stratégián keresztül saját erőforrásra alapozott, helyi sajátosságokon alapuló, hazai tőkét bevonó fejlesztések erősítése.

Fazekas László, a tanulmány szerzője és a Fenntarthatóság Felé Egyesület önkéntese szerint: „A Nabucco projekt komoly problémákkal küzd, hiszen a forrás-országok nem kötelezték el magukat, ugyanakkor több más szereplő is érdekelt a keleti földgázforrások iránt, míg az EU egyes tagországai teljesen közömbösek a gázvezetékkel szemben (a nemrég lezajlott keleti partnerség csúcstalálkozótól, több meghatározó európai ország egyszerűen távolmaradt). Összességében elmondhatjuk, hogy a projekt bár előrehaladott állapotban van, még mindig nem lenne késő feladni, de a közpénzzel semmiképpen nem lenne szabad segíteni, hiszen hosszú távon csak a fent említett irányokban lehet fenntartható megoldásokat találni. Ezek elterjedésének érdekében a magyar kormány is lépéseket tehet, hiszen mind az EU, mind a közbankok forrásainak tervezésébe képes beleszólni.„

A Hitek és tévhitek a Nabucco gázvezetékről című kiadvány innen letölthető
 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás