Hirdetés

A fiatalok közel egyharmada már tudja: zöldnek lenni megéri! Az átlaghoz képest közel 10 százalékponttal többen (32 százalék) vannak azok, akik tesznek valamit a környezetükért, és látják is ennek értelmét.

A Lélegzet Alapítvány sikeresen zárta „Zöldnek lenni megéri” elnevezésű környezettudatossági kampányát, amellyel három vidéki nagyvárosban a fiatalok közel egyharmadát érte el. A kampányban elért fiatalok 68 százaléka ért egyet azzal, hogy a környezettudatos életmód anyagilag is megéri. A középiskolások és az egyetemisták nemcsak hallottak a kampányról, nagy részük ma már úgy gondolja, hogy a környezettudatos életmóddal pénzt is spórolhatnak.

A „Zöldnek lenni megéri” elnevezésű kampány fő célja az volt, hogy megismertesse a fiatalokkal a környezettudatos életmód anyagi előnyeit. A rendezvények utáni Medián közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy a program elérte célját: átlagosan ugyan nem változott a fiatalok hozzáállása, a kampányban elért 16-30 évesek között azonban javulás figyelhető meg. A részt vevő fiatalok között az átlaghoz képest közel 10 százalékponttal többen (32 százalék) vannak azok, akik tesznek valamit a környezetükért, és látják is ennek értelmét. Közülük még ennél is többen figyelnek oda arra, hogy vásárlásaik során környezetbarát terméket vegyenek, az átlaghoz képest pedig majdnem kétszer annyian gondolják azt, hogy ezzel még pénzt is megtakarítanak. A kampányban elért fiatalok 68 százaléka ért egyet azzal, hogy a környezettudatos életmód anyagilag is megéri (az összes fiatal között 58 százalék ez az arány).

A „Zöldnek lenni megéri” programjaival három vidéki nagyvárosban, Debrecenben, Pécsett és Szegeden találkozhattak a középiskolások és az egyetemisták. A rendezvények sikeresek voltak, e három egyetemi városban a 16–30 éves fiatalok közel egyharmada hallott a kampányról. Közülük minden ötödik részt is vett a rendezvényeken, a legtöbb fiatalt Szegeden vonzották az események. A kampányról a legtöbben (23 százalék) a rádióhirdetésekből hallottak, de sokan szereztek információt a tömegközlekedési eszközökről, az iskolai újságokból és a helyi szórakozóhelyekről is.

A Lélegzet Alapítvány 2010 májusában indította egy éves kampányát, amelyet 2011 áprilisában zárt le. A programok sikeressége a helyi rendezvények mellett nagymértékben köszönhető a párhuzamosan folyó internetes kampánynak, a „Zöldnek lenni megéri” honlapnak, valamint a Facebook- és a Twitter-jelenlétnek. A Lélegzet Alapítvány a kampányt megelőzően és azt követően is készített egy-egy felmérést a három városban, amelyek azt mutatják, hogy a kampánynak számokban is mérhető eredménye lett.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás