A rovat kizárólagos támogatója

Évente 110 milliárd legókockát gyártanak, ami sokkal jelentősebb problémát jelent a természetnek, mint elsőre gondolnánk. Hiába próbálja zöldnek beállítani a műanyag kockáit a Lego, messze van még attól, hogy tényleg az legyen.

Brit kutatók  a tengerpartokon gyűjtött műanyag játékkockák alapján arra a következtetésre jutottak, hogy 100-1300 évbe fog telni, míg végre elbomlanak.
A vállalattal kapcsolatban számos pozitív hír jelenik meg a sajtóban, melyek arról szólnak, hogy ők tényleg komolyan veszik a környezeti fenntarthatóságot. Éves fenntarthatósági jelentést is készítenek, például az szerepel benne, hogy a gyárakban keletkező hulladék mennyiségét 2016-hoz képest 6,8 százalékkal csökkentették 2020-ig – a tervezett 10 helyett.  A 2021-es évre vonatkozó jelentés fő mutatószámai azért rávilágítanak, hogy bár valóban kiemelten kezelik az ESG célokat, igazából egyre többet szennyez a cég. Az energiafogyasztás például 2019 és 2021 között 25 százalékkal nőtt. A Lego gyárainak áramfogyasztása a magyar áramtermelés egy százalékának felnek meg. De nem csak energiát, ivóvizet is egyre többet fogyasztanak: ez utóbbi 2019 és 2021 között 15 százalékkal növekedett.

A cég az felhasznált alapanyagok tekintetében tudna jelentős változást elérni. A fenntarthatósági jelentésből és a honlapról is kitűnik, hogy számos alternatív anyag, újrafelhasználás, ökológiai forrásból származó anyag szerepel a tervek között.  A legókockák többségében fenntartható forrásból, újrafelhasználható módon történő termelése még a 2030-ig szóló tervekben sem szerepel.

A színes-szagos fenntarthatósági jelentés olyan alapvető kérdésekre nem ad választ, hogy milyen alapanyagokból mennyit használnak, hogyan változott az egyes alapanyagok felhasználásának összetétele. A gyárakban képződő hulladék szelektív gyűjtését mérik, de arról fogalmuk sincs, a játékokból keletkező, nagyságrendekkel nagyobb mennyiségű műanyag mekkora részét gyűjtik egyáltalán vissza. Még becslés sincs arra nézve, hogy ebből mennyi kerül újrahasznosítására, és mennyi kerül a kommunális hulladéktárolókba, vagy éppen a tengerekbe, erdőkbe.

Nem játék a műanyagok kockák szennyezése

A Lego 98,7 ezer tonna műanyagot használ fel évente fenntarthatósági jelentése szerint. Nem tudták kérdésünkre az anyagok összetételét típus szerint megandi, mivel ez kereskedelmileg érzékeny információ. Mivel más anyagot elhanyagolható mennyiségben használnak, becslésnek megfelelő ha a teljes anyagfelhasználás 90 százalékát ABS-nek tekintjük.
A műanyaggyártásról rendkívül kevés megbízható adatforrás van: a műanyaggyártók lobbiszervezete, a Plastics Europe éves jelentésében a színes grafikonokból elég kevés tényadatot lehet kihámozni. Összességében a világban 368 , Európában 57,9 millió tonna műanyagot állítottak elő az utolsó elérhető adatok szerint 2019-ben. A magyar műanyagtermelés pedig 1,6 millió tonna volt 2019-ben.

A legókockák gyártása így a világ műanyagtermelésének 0,03 százalékát tette ki, de a magyar termeléshez viszonyítva már elég jelentős, hiszen annak 6,2 százalékának felelt meg.

Sajnos a műanyagipar részletes adatokat nem tesz közzé típusonként. 2019-ben a világon az összes ABS-gyártási kapacitás 11,4 millió tonna volt, más források szerint a kereslet is 11 millió tonnának felelt meg. Ezek alapján a világ ABS műanyag termelésének 1 százalékét a Lego- kockák adják.

További érdekességek a G7 gazdasági portálon:  Palackból Lego, látszólag fenntarthatóan

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás