A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Nem sikerült megegyezniük a veszélyeztetett fajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó ENSZ-egyezmény (CITES) tagállamainak, így valamelyest szigorodnak ugyan az elefántokat védő intézkedések, de nem sokkal.

A CITES tagországai a dél-afrikai Johannesburgi 17. konferenciájukon enyhítettek azoknak a javaslatoknak a szigorán, amelyek az elefántcsontkészletek megsemmisítését és a helyi piacok bezárását indítványozták. Miután nem hagyták jóvá a javaslatokat, a részt vevő országok úgy döntöttek, hogy irányelveket dolgoznak ki a készletek kezelésére, ebbe beletartozik a megsemmisítés is, bár eredetileg az országokat a felhalmozott elefántcsont megsemmisítésére szólították volna fel. Az elfogadott dokumentum csak az orvvadászathoz kötődő és illegális kereskedelmet folytató helyi piacok bezárására ösztönzi az államokat.

Magukra hagyták az elefántokat

A Nemzetközi Állatvédelmi Alap (IFAW) szerint az elefántcsontkészletek megsemmisítésének és a helyi piacok bezárásának javaslatai az elfogadott határozatban jelentősen veszítettek erejükből. A határozat az állatokat továbbra is védtelenül hagyja az illegális elefántcsont-kereskedelem veszedelmével szemben – hangoztatta az IFAW képviselője. 

"Mivel a készletek biztonsági kockázattal járnak, célpontot jelentenek a bűnözőknek, akik el akarják lopni és a legális piacokra szivárogtatni az árut, ezért nem kérdés, hogy az elkobzott elefántcsontot meg kell semmisíteni" – hangoztatta Grace Gabriel, az IFAW ázsiai regionális igazgatója. Sajnálatos, hogy a legális elefántcsontpiaccal rendelkező államok figyelmen kívül hagyták azt a veszélyt, amelyet legális piacok jelenthetnek az elefántok populációira és a helyi közösségekre, hiszen ezek a piacok lehetőséget teremtenek az illegális áru tisztára mosására – jelentette ki Gabriel.

Az illegális elefántcsont-kereskedelem miatt évente 20-30 ezer afrikai elefántot pusztítanak el – mondta Heather Sohl, a Természetvédelmi Világalap (WWF) brit elefántszakértője.  Az orvvadászat növekedésével tovább csökkent az elefántok száma, Afrikában 2006 és 2015 között mintegy 20 százalékkal – olvasható a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) jelentésében.

Tovább csökken az afrikai elefánt állomány

Tovább csökken az afrikai elefánt állomány

Az afrikai elefántpopuláció 2006 – 2015 között húsz százalékkal csökkent – állapította meg a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) közzétett jelentése.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás