A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: nature.com

A fiatal madarak úgy kunyerálnak ennivalót, hogy közben veszélybe sodorják magukat. A hangos könyörgésről már régóta azt tartják, hogy az utód így akarja közölni: „éhes vagyok”. De olyan környezetben, ahol ragadozóktól kell tartani, a fiatal madarak bajba sodorhatják magukat a vijjogással, s ezért ez egyfajta zsarolás, aminek hatására a szülők foglalkozni kezdenek az utódaikkal és több ennivalót adnak nekik, mint egyébként.

Ez a felismerés a dél-afrikai Kalahári sivatagban élő, tarka rigótimália (Turdoises bicolor) közösség három évig tartó elemzése alapján született. Alex Thompson, a University of Cape Town munkatársa, valamint nagy-britanniai és ausztráliai kollégái több mint 200 órán át figyelték meg a madarakat a szabadban és több mint 3000 olyan alkalmat jegyeztek fel, amikor a szülők enni adtak a kicsinyeiknek. Thompson és csapata kimutatta, hogy a kicsinyek percenként átlagosan 0,12 gramm ennivalót kaptak, amikor a földön, fedezék nélkül voltak, de csak 0,03 grammot, amikor a fák biztonságos környezetéből kunyeráltak. Ráadásul amikor a madaraknak olyan hangfelvételt játszottak le, amelyen a ragadozó közelségére utaló vészjelzés hallható, a szülők több mint kétszer annyi ennivalót adtak a földön levő kicsinyeiknek, de a fán levők nem kaptak.

A csoportot lenyűgözte ez a jelenség, s azt feltételezték, hogy a fiatal egyedek, akik a szüleiknél lassabban reagálnak a figyelmeztetésre és veszély esetén nem tudnak olyan gyorsan elmenekülni, szándékosan hozták magukat veszélyes helyzetbe, amikor éhesek voltak, hogy ezzel hívják fel magukra a szüleik figyelmét és kapjanak enni. A kutató próbaképpen úgy manipulálta a fiatal madarak étvágyát, hogy egyeseknek többlet ennivalót adott, és utána figyelte, hogy hova mennek. Megállapítottak, hogy a madarak az idejük közel 40%-át töltötték a fák biztonságában, mielőtt a pótláshoz hozzájutottak volna, de miután megkapták, már az idő 62%-ában maradtak a fákon. Ez arra utalt, hogy az éhség kényszerítette őket a földre, ahol több ennivalóhoz jutottak.

Veszélyes vállalkozások

„Úgy tűnik, hogy a földre telepedéssel ezek a fiatal madarak készek megfizetni a ragadozók nagyobb veszélyéből adódó árat azért, hogy a szüleiket megzsarolhassák több élelemért.” – mondja Thompson. A csoport a Proceedings of the Royal Society című kiadványban teszi közzé az eredményeit.
„Az ennivaló kunyerálásával foglalkozó legtöbb tanulmány a fészeklakó fiókákra koncentrál, ezért a mozgékonyabb fiatal madarakra vonatkozó tanulmány nagyon érdekes.” – mondja Rufus Johnstone, a University of Cambridge evolúcióval foglalkozó biológusa. Johnstone-nak ugyanakkor vannak aggályai is: „Az a kérdés merül fel bennem, hogy vajon meg lehet-e különböztetni a zsarolást és az éhség becsületes jelzését.” – mondja. „Ez a tanulmány további kutatásért könyörög.” – mondja (stílusosan) Garamszegi László, a sevillai Donana Biological Station madártani ökológiával foglalkozó munkatársa. „Megdöbbentő, hogy a fiatal madarak ilyen veszélyes szituációt vállalnak. Ilyenkor ugyanis nem csak a saját életüket veszélyeztetik, hanem a szüleik életét is, s azt az esélyüket is, hogy saját génjeiket utódokban adják tovább. Ha ezt nézzük, a szülők jobban tennék, ha feláldoznák az utód életét.”

Thompson kétli, hogy bármilyen párhuzamot lehetne vonni a madarak viselkedése és az ember tizenéves utódai között, akik szintén imádnak veszélyes dolgokat csinálni, hogy felhívják magukra a figyelmet. Jobb analógia lehet ugyanakkor az üvöltő gyermekét maga után vonszoló vásárló anya. „Személyes tapasztalatból tudom, hogy a szülők hajlamosabbak édességet vagy csemegéket vásárolni a gyerekeknek, ha azok nyilvános helyen kezdenek el üvölteni. Itt a kockázatot nem a ragadozó jelenti, hanem a megszégyenülés.”

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás