A rovat kizárólagos támogatója

Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság páratlanul ritka felvételt tett közzé egy fiatal nőstényfarkasról. A felvételt néhány hete rögzítette az ANPI egyik kameracsapdája.

A WWF Magyarország és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság közötti kutatói együttműködés keretein belül kameracsapdák kihelyezésével, illetve szemléletformáló kommunikációs munkával is támogatjuk a hazai erdők egészsége szempontjából nélkülözhetetlen nagyragadozók megfigyelését.

A most nyilvánosságra hozott felvétel sajnos nem a mi kameránkkal készült, de legalább annyira örülünk neki, hiszen a rejtőzködő és rendkívül óvatos állatokat rendkívül ritkán sikerül megörökíteni. Az észlelés körülményeiről és a kutatás jelenlegi állásáról Szabó Ádámot, az Aggteleki Nemzeti Park nagyragadozó kutatóját kérdeztük, aki a következőket mondta el:

„A kamera ezen a területen már többször rögzített farkas felvételeket, így tudjuk, hogy más egyedek szintén megfordulnak itt. A most lencsevégre került fiatal nőstény példánytól DNS mintát is sikerült szereznünk, így a további kutatómunka számára már beazonosítható példányról van szó – ezért is adtunk neki nevet. Zselykének neveztük el – mivel egy patak partján találtuk meg a nyomait elsőként – és az ősi magyar női név jelentése éppen ez.”

A kameracsapdák fotóinak és filmfelvételeinek segítségével, illetve a DNS minták azonosításával nyomon követhetővé válnak a hazánkban élő farkasok, képet alkothatunk a falkák összetételéről és a rokonsági viszonyokról is. Számos információval segíthetik a kutatómunkát, miközben a még mindig meglehetősen gyakori illegális kilövések elleni harcban is segítségünkre lehetnek, hiszen segítségükkel visszakövethetővé, beazonosíthatóvá válnak az elejtett példányok. Magyarországon a farkas kilövése bűncselekmény, amiért akár 8 év szabadságvesztés is kiszabható.

A nemzeti park és WWF által kihelyezett kameracsapdák mellett egyre több helyi vadász észlelése is segíti a megfigyelést. Az elmúlt években kialakult, együttműködésen alapuló információcsere eredményeképpen a helyi vadászok megosztják farkas észleléseiket az ANPI kutatóival, és így bekapcsolódnak a ritkaságnak számító nagyragadozók hazai kutatásába.

Kapcsolódó anyagok:

Zöld jelzés a farkas kilövésére

Börtön a norvég farkasvadászoknak

Betiltották a svéd farkasvadászatot

Madár a farkasvédő

Visszavaduló Európa

A Zemplénben is megjelent a farkas

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás