Hirdetés

Ángyán József kilépett a Fidesz-frakcióból, közölte mai sajtótájékoztatóján. A képviselő már korábban megígérte, hogy ha elfogadják a földtörvény, akkor ő kilép, mert a törvény vállalhatatlan számára. Ángyán egy új, alulról építkező politikai mozgalom szervezésébe fog Tisztességes Emberek Szövetsége elnevezéssel.

Az Országgyűlés honlapja szerint Ángyán József a mai nappal kilépett a Fidesz frakciójából, és átült a függetlenek közé. A politikus a földtörvény elfogadása után beszélt kilépéséről, azon a demonstráción, amelyet a Váralja Szövetség, az Élőlánc Magyarországért Mozgalom és a Gazdálkodó Családok Egyesülete rendezett az Alkotmány utcában, a jogszabály parlamenti végszavazásával egy időben. Ezt megelőzően tájékoztatta a képviselő a Ház vezetést írásban arról, hogy kilép a Fidesz frakciójából.

Az eredetileg sajtótájékoztatóként meghirdetett eseményen a volt fideszes képviselő bejelentette, hogy egyúttal új, alulról építkező politikai mozgalom szervezésébe fog Tisztességes Emberek Szövetsége elnevezéssel a három szervezet segítségével. Ugyanis csak egy széles összefogással létrejövő politikai platform lehet képes arra, hogy leválassza a közügyekről és a törvényhozásról a "háttérmaffiát" – közölte, a mintegy száz ember részvételével megtartott demonstráción a politikus.

Ángyán József elmondta, hogy a most elfogadott földforgalmi törvényt, amely véleménye szerint alkalmatlan arra, hogy megvédje a helyi gazdálkodók számára a földet, meg kell változtatni, mert – amint mondta – "a hazánk és a megmaradásunk a tét. Ugyanis aki megszerzi az erőforrásainkat, a földünket a vizeinket, azt csinál velünk amit akar, vagyis a puszta létünk forog kockán."  Szerinte a most elfogadott törvény lehetővé teszi a földtulajdon maximális méretének családon belüli megsokszorozását, és nem szab korlátot a bankok földszerzésének sem. Ez utóbbi pedig azzal fenyeget, hogy "a finánctőke ráteszi a kezét a magyar földre és akkor végünk" – fogalmazott a politikus.

Szerinte az integrátor szerepre szánt, úgynevezett mintagazdaságok is arról szólnak, hogy állami földkoncesszióhoz juttassanak tőkés társaságokat. "A mohóság nem ismert határokat és mindent visz" – tette hozzá. Úgy vélekedett, hogy nagykoalíció látszott kialakulni a törvény kapcsán, mert a szocialista képviselők nem léptek fel látványosan a törvény ellen. Ez pedig szerinte azt jelenti, hogy több korábbi esethez hasonlóan a földtörvényt is "lezsugázták". Mint mondta, mindez tovább erősíti azt a meggyőződését, hogy "egy MSZP és Fidesz közeli maffiahálózat mozgatja a törvényhozást".

Orbán Viktor kormánya dezertált

Éppen ennek a "háttérmaffiának" a leválasztása érdekében szükséges a többségben lévő tisztességes embereket egybegyűjtő mozgalom elindítása – hangsúlyozta a képviselő. Szólt arról, hogy az elmúlt két évben hosszú csatát vívott a készülő földtörvény kapcsán a Fideszen belül és mindvégig abban reménykedett, hogy sikerül megfordítani a káros folyamatot. De az elmúlt két évben rá kellett döbbennie, hogy "ezzel a társasággal" képtelenség leválasztani a maffiahálózatot az államról, és az energiáit inkább a Tisztességes Emberek Szövetségének megteremtésére kell fordítania – mondta Ángyán József.

Hetzmann Róbert a Váralja Szövetség képviselője a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, a földtörvény megszavazása bebizonyította, hogy a magyar kormány nem a nemzet érdekében áll fenn és nem a nemzet oldalán áll. Éppen ellenkezőleg, Orbán Viktor kormánya "dezertált és átállt" a nemzetközi tőkeérdekeltségek oldalára – mondta.

Ertsey Attila az Élőlánc Magyarországért Mozgalom elnökségi tagja úgy vélekedett, hogy ma éppen úgy kellene szólnia a harangoknak országszerte, mint a trianoni döntés idején. Egyben felajánlotta a pártként is bejegyzett mozgalom szervezeti kereteit az újonnan létrehozandó Tisztességes Emberek Szövetsége számára.

parlament demó földtörvényparlament demó földtörvény 2013 06 21

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Félpályás útlezárás is lesz

A demonstráció résztvevői, akik a többi között a "Földrablás helyett földosztást" feliratú transzparenst tartottak a magasba, a kihangosításnak köszönhetően a helyszínen követték a parlamenti szavazás menetét, majd a végszavazáskor ütemesen azt kiáltozták, hogy "hazaárulók". Egyesek "fegyverbe" szólították és arra bíztatták a jelenlévőket, hogy induljanak az Országgyűlésbe, ám erre nem került sor. A demonstráción az is elhangzott, hogy országszerte 50-60 helyszínen félpályás útlezárással tiltakoznak a döntés ellen a helyi gazdálkodók.

A volt vidékfejlesztési államtitkár a hvg.hu-nak nyilatkozott korábban arról, hogy miért mondott le államtitkári posztjáról és miért lengette be kilépését a Fidesz-frakcióból. (A pártnak ugyanis nem tagja Ángyán.) Mint mondta, decemberben az verte ki nála a biztosítékot, hogy nem szövetkezeteket hoznak létre, amiben kis családi gazdaságok fognak össze egymással, hanem nagybirtokrendszer jön létre állami földön, magánkézben. A képviselő azt mondta, hogy "összefonódnak a Fideszhez és az MSZP-hez is köthető földbárók érdekei az ügyben. Ez abból is látszik, hogy egy jól körülhatárolható kör érdeke volt, hogy a foglalkoztatási kötelezettség kikerüljön a földhasználati feltételek közül, amit el is értek. Ezt egyébként az MSZP ugyanúgy kifogásolta korábban, ahogy a Fidesz.”

A földtörvény pénteki szavazásán egyébként a kormánypárti képviselők közül Ángyán és Bencsik János nemmel szavazott.

Rogán: saját döntése

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta, Ángyán kilépése a saját döntése, a frakció nem kérte, hogy hagyja el a képviselőcsoportot, "minden kritikáját türelemmel" meghallgatták. A képviselő döntését tudomásul vették – tette hozzá.  A pártban belső ellenzékként viselkedő Ángyánnak – mint ő maga egy interjúban elmesélte – egyébként a gyulai frakcióülésen a miniszterelnök "maga mondta azt, hogy addig maradok, amíg kibírom a frakcióban, és azt is mondta, hogy nem csinálnak mártírt belőlem, (…) ezzel gyakorlatilag rám bízta, hogy a lelkiismeretem szerint meddig tartom úgy, hogy vállalható az, ami történik".

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás