A rovat kizárólagos támogatója

Szemétadót fizethetnek a britek

Minden háztartásnak adót kellene fizetnie újra nem hasznosítható hulladéka után Nagy-Britanniában – kezdeményezte egy, a brit munkáspárti kormányhoz közel álló civil szervezet.

Németországban lerakták a világ legnagyobb barnaszén-erőművének alapjait

Németországban lerakták a világ legnagyobb barnaszén tüzelésű erőművének alapjait a Rajna-vidéki Neurath/Grevenbroich településen. Az erőművet az RWE konszern építi, 2,2 milliárd euróért. A beruházás várhatóan 2010 első felében készül el, az erőmű teljesítménye 2100 megawatt.

Föld alatti széndioxid-tárolással kísérleteznek energiaipari vállalatok

Szokatlan elgondolás, de működik: erőművek ahelyett, hogy a légkörbe bocsátanák, felfogják, majd a föld mélyébe pumpálják és ott tárolják az általuk kibocsátott széndioxidot. Tulajdonképpen egy “fordított kéményről” van szó – mutat rá Günter Borm, a potsdami GFZ (Geoforschungszentrum) geológiai kutatóközpont tudósa.

Írország gyorsan tér át a zöldenergiára

Írországban a zöldenergia aránya az ország villamosenergia-termelésében 2005-ben 6,8 százalék, 2004-ben pedig 5,2 százalék volt. A Sustainable Energy Ireland legutóbbi adatai szerint növekedett a megújulók aránya az elmúlt évben, ami elsősorban a szélturbinák száma közel 70 százalékos növekedésének köszönhető.

Az osztrák mezőgazdaság és energiaipar erősítené a biogáz üzemanyag termelést

Az osztrák mezőgazdaság több energiaszolgáltató vállalattal összefogva 2013-ra legalább 100 ezer biogázzal üzemelő autó üzemanyag-szükségletét kívánja belföldi mezőgazdasági területen megtermelni. Ennek érdekében 20 biogáz üzemet és több mint 200 biogáz üzemanyagtöltő állomást terveznek létesíteni.

Az Elba ismét Közép-Európa egyik legtisztább folyóvize

Az Elba vízminősége olyan sokat javult az elmúlt bő másfél évtizedben, hogy az NDK idejében még jobbára bűzlő, barnás színű folyóban ma ismét mintegy ötven halfaj él, és néhány szakasz kivételével fürdésre is alkalmas a víz.

Friss félelemek a hulladékégetőkkel szemben

Újjáéledtek a hulladékégetők elleni félelmek Nagy-Britanniában, mikor egy a környezeti ártalmakra szakosodott kórház kijelentette, hogy az égetőkből származó légszennyező anyagok súlyosan károsíthatják az egészséget.

Finnország bioüzemanyag-tőzsde megnyitását tervezi

Finn cégek a bio-üzemanyagok tőzsdei kereskedésének beindítását tervezik, Európában elsőként a következő néhány évben – adta hírül az állami tulajdonban lévő Motiva energiaipari cég.

Az emissziókereskedelemben továbbra is stagnál az árfolyam

Az Európai Unió emisszió-kereskedelmi rendszerében (ETS) a szén-dioxid árfolyama stagnált az elmúlt héten. A közép-kelet-európai térségben egyedüliként működő euets.com-on egy tonna szén-dioxid augusztus 4-én pénteken ugyanúgy 15,40 eurót ért, mint egy héttel később, múlt pénteken.