Lettország és Finnország is elkészítette a kibocsátási jogok(kreditek) allokációs tervét, azaz mennyi széndioxidot bocsáthatnak majd ki vállalatai a jövő évtől. Mint ismeretes, 2005-től az uniós országok vállalatai már kereskedhetnek is a jogokkal.

Lettország és Finnország is elkészítette a kibocsátási jogok(kreditek) allokációs tervét, azaz mennyi széndioxidot bocsáthatnak majd ki vállalatai a jövő évtől. Mint ismeretes, 2005-től az uniós országok vállalatai már kereskedhetnek is a jogokkal.
A Greenpeace környezetvédő szervezet hevesen tiltakozik az első német genetikailag módosított búza termesztési kísélet ellen Sachsen-Anhalt tartományban.
Az EU tavaly összesen 855 millió euró támogatást nyújtott szolidaritási alapjából a különféle természeti katasztrófák sújtotta tagországoknak, illetve régióknak – közölte az Európai Bizottság regionális kérdésekért felelős tagja.
180 millió euróba kerül Ausztriának évente a Natura 2000 elnevezésű Európai Uniós természetvédelmi program finanszírozása
Burgenlandban a mezőgazdaságilag hasznosítható földterületek 13 százalékán már biogazdálkodást folytatnak a gazdák, ami európai viszonylatban is előkelő aránynak számít.
Az iparügyi és a környezetvédelmi miniszter alapvetően másképp gondolja a jövőt
“Nagyon érzékeny” tengeri övezet státuszt kellene adni a Balti tengernek – vélekedett a svéd külügyminiszter, aki egyúttal arra bíztatta Oroszországot, hogy a közös tenger védelme ügyében csatlakozzon az EU-hoz a szükséges erőfeszítések megtételében.
Az EU-ban Olaszország egyedül maradt azzal a javaslatával, hogy a tagállamok számára ne legyenek kötelezőek az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésére a kiotói jegyzőkönyvben előírt célok mindaddig, amíg a megállapodás hatályba nem lép – közölte Brüsszelben a magyar környezetvédelmi miniszter.
Idén várhatóan közel 50 százalékkal bővülnek Németországban a napenergia előállítására alkalmas kapacitások a megújuló energiaforrások felhasználását támogató új törvénynek köszönhetően – adta hírül az UVS csoport
Az Európai Unió környezetvédelmi miniszterei tegnapi brüsszeli tanácskozásukon a kiotói klímavédő megállapodással kapcsolatban egy sor technikai jellegű döntés meghozatalára készülnek.
Putyin háborúja miatt az orosz tulajdonú hazai Sberbankot bezárták, így a Greenfo BT is váltott a Raiffeisen Bankra.
Támogasd munkánkat! Részletek: https://greenfo.hu/hir/uj-szamlan-tamogathato-a-greenfo/
Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.
Weboldalunk sütiket használhat a honlap optimizálásának céljából. A Sütik fontosak a weboldal megfelelő működéséhez, valamint a sütiket a felhasználói élmény fokozásának érdekében is használunk. Segítségükkel statisztikai adatokat gyűjtünk az oldal optimális működéséhez, és az érdeklődőnk preferenciáinak megfelelően fejlesztjük tovább weboldalunkkat.
Alapvető it biztonságtechnológiai szempontok alapján a tűzfalunk által elhelyezett sütik nem tilthatóak le, hiszen ez az oldal biztonsági kockázatát növelné.
A szükséges sütik nélkül az oldal felhasználása, az alapvető funkciók működése nem teljesülhet maradéktalanul! Kérjük az optimális felhasználás érdekében járuljon hozzá használatukhoz az alábbi gomb segítségével.