A rovat kizárólagos támogatója

Kínába kóborolt Putyin tigrise

Minden, az életét veszélyeztető akadályt igyekeznek eltüntetni egy szibériai tigris útjából, hogy szabadon járhassa a kínai vadászterületeket – miután kiderült: egy Vlagyimir Putyin, orosz elnök által még májusban szabadon engedett nagymacskáról van szó, amely átlépte az orosz-kínai határt.

Évi fél milla mindenkinek az olajból

A múlt héten minden egyes alaszkai lakosnak majdnem 1900 dollár ütötte a markát. És hogy miért? Az említett amerikai állam ugyanis 1976 óta olajbevételeiből egy alapot tart fenn, melyből minden évben komoly összegeket fizetnek ki a helyieknek, csak úgy.

Ha gázzal főz, szellőztessen!

Tanulmányok sora mutatott már rá arra, hogy sok esetben a beltéri légszennyezettség miatt nagyobb fokú légszennyezettségnek vagyunk kitéve otthonainkban, mint a szabadban, még a nagyvárosban is. A műanyagok, számítógépek, bútorokhoz használt enyvek, és a főzés során levegőbe kerülő szennyezőanyagok mind-mind potenciális veszélyforrások. De miért veszélyes, ha gázzal főzünk?

Élet a szeméthegyeken túl

A világ szemetének 40 százaléka hatalmas, nyitott szeméthalmokban végzi, általában szegény országok városainak közelében, ahol melegágya lehet fertőzéseknek és persze nagymértékben környezetszennyező is. Ennek ellenére emberek ezrei élnek ilyen helyeken.

Légszennyezéstől duzzadtak a folyók

A légszennyezés csúcsán, az 1980-as években, amikor még sok kéntartalmú szént égettünk, ennek hatására 25 százalékkal nagyobb lett a folyók vízhozama. Azóta jelentősen csökkent a légszennyező anyagok kibocsátása, így ez is hozzájárul majd a folyók vizének jövőben elapadásához.

Erősen elmérték a felmelegedést

Sokkal komolyabb mértékben melegedett fel a Föld az 1970-es évek óta, mint ahogy azt eddig véltük – derült ki a kaliforniai Lawrence Livermore Nemzeti Laboratórium munkatársai által elvégzett vizsgálatból.

Környezetszennyező hajótemetők

A hajók szétszerelése és újrahasznosítása elvileg lehetne egy környezetkímélő tevékenység is. Valójában nem feltétlenül az: a parti vizek olajjal, vegyszerekkel való szennyeződésével senki sem törődik, ahogyan a munkások egészségével sem…

Az első totál bezöldült város

Az USA Burlington városában sikerült elérni azt, amit még sehol máshol a világon; a település 100%-ban megújuló energiát használ. Mit szólna ehhez L. Simon László és a Fidesz?

A fenntarthatóság mítoszai

Csak azért, mert szelektíven gyűjtöd a hulladékot, még nem vagy zöld. Ha környezetbarát dolgokat veszel, akkor sem.

Szabad az északnyugati átjáró

Először kelt át teherhajó az Atlanti-óceánt a Csendes-óceánnal összekötő északnyugati átjárón egy jégtörő hajó segítsége nélkül.