A rovat kizárólagos támogatója

Max napi 2 gramm só

Az Egészségügyi Világszervezet mostantól két grammnál kevesebb nátrium bevitelét javasolja felnőtteknek a magas vérnyomás visszaszorítása céljával.

Új nemzeti park a gorilláknak

A Kongói Köztársaság új nemzeti parkot hozott létre, mely a környezetvédők reményei szerint megvédi a kritikusan veszélyeztetett nyugati síkvidéki gorillák egyik kulcsfontosságú populációját, valamint egyéb veszélyeztetett fajokat.

Gyűjtsön csikket!

A világon elsőként indította el Tom Szaky, a Terracycle cég vezetője a cigarettacsikkek újrahasznosításának programját, amelyet Kanada, az USA és Spanyolország után többek között Magyarországon is be fognak vezetni. A világban évente 1000-2000 milliárd között van az eldobott csikkek száma. A programját a dohánygyárak finanszírozzák, hogy javítsanak imázsukon.

Jogi félsiker az olajszennyező Shell ellen

A holland bíróság friss döntése szerint a Shell nigériai leányvállalata felelős egy nigériai közösség (Ikot Ada Udo) földjeinek olajjal való elszennyezéséért. Négy érintett nigériai gazda és a Föld Barátai Hollandia fordult ezügyben bírósághoz, mely nem állapította meg az anyavállalat, a holland székhelyű Royal Dutch Shell felelősségét ill. a két másik közösség olajszennyezése kapcsán a leányvállalat… Tovább »

Nemzeti kincs lehet a kondorkeselyű

A perui kongresszuson felvetettek egy törvényjavaslatot, amely védelmet nyújtana az andoki kondorkeselyűnek. E hatalmas ragadozómadár egyedszáma csökken, territóriumának bizonyos részein a kihalás fenyegeti.

Meglepő mikroorganizmus mennyiség az atmoszférában

Mikroorganizmus-populációkat, köztük baktériumokat találtak tudósok a troposzférában, a Föld légkörének legalsó rétegében, ahol az időjárási jelenségek nagy része lejátszódik. A szakemberek véleménye szerint jelenlétük szerepet játszhat a jég kialakulásában, az pedig hatással lehet az időjárás, a klíma alakulására.

Macska gyilok Amerikában

Egy új vizsgálat szerint a macskák képviselik az egyik legnagyobb veszélyt az Egyesült Államok vadvilágára, évente több milliárd állatot ölnek meg. A szerzők becslései szerint a macskák 1,4–3,7 milliárd madár, valamint 6,9-20,7 milliárd emlős haláláért felelnek évente.

Új békagyilkos tényező

A széles körben elterjedt, számos országban használt gombaölő, gyomirtó, rovarirtó szerek közül nem egy akad, mely napokon belül végez egy kétéltűvel, ha közvetlenül a bőrére kerül. A mezőgazdaságban használatos növényvédő szereket egyáltalán nem tesztelik kétéltűeken, az engedélyezésükhöz elegendőek a madarakon és emlősökön végzett kísérletek.

Tarol a PM2,5 – a felelősöket és a megoldást keresik Kínában

Ismét homályos, nyomasztó szürkeségre ébredtek a pekingiek, de a szmog nemcsak a fővárost terítette be, hanem az ország 1,3 millió négyzetkilométernyi területét – közölte a kínai média a környezetvédelmi tárca információi alapján. A PM2,5 arány az egészségügyi határértéknek helyenként közel a 17-szerese volt.

Lemaradóban a karibi korallok

Feleannyi meszet építenek fel a Karib-tenger korallzátonyai, mint korábban, ezért növekszik annak a veszélye, hogy nem tudnak majd lépést tartani a tenger vízszintjének esetleges növekedésével.