A rovat kizárólagos támogatója

Kínai-Magyar környezetvédelemi megbeszélések

Kínai delegáció érkezett Magyarországra, hogy kétoldalú környezetvédelmi megbeszéléseket folytassanak hazánkban. Wen Zhipinget, a shenzheni Környezetvédelmi Szövetség elnökét Oláh Lajos környezetvédelmi és vízügyi államtitkár fogadta.

A víz határokat nyit meg

A Környezetvédelmi Világnap alkalmából számos rendezvény kerül megrendezésre világszerte. E jeles nap kapcsán a Veolia Water is egy igen sokszínű környezetvédelmi akcióra készül június 3. és 8. között a romániai Sepsiszentgyörgyön, „A víz határokat nyit meg” címmel.

Így tisztul a szennyvíz

A Víz világnapja alkalmából a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. március 19-én és 20-án nyílt napokat tartott az Észak-pesti Szennyvíztisztító Telepen, ahol több mint ezer tanuló ismerkedett a telep működésével, a fontos környezetvédelmi tudnivalókkal.

Sötétbe borul a Turul madár

Tatabánya is csatlakozott az idei Föld Órája nemzetközi akcióhoz, a globális lámpaoltáshoz. Március 28-án, szombaton 20,30-tól 21,30-ig Európától Ausztráliáig, a világ közel ezer településén az ott élők kikapcsolják nélkülözhető elektromos berendezéseik működését, a feleslegesen égő lámpákat.

Magyarország az V. Víz Világfórumon

A pénzügyi válság ellenére fel kell gyorsítani a környezetvédelmi beruházásokat, mert egészségesebb környezetet biztosítanak, és munkahelyeket teremtenek, így világszerte enyhíthetik a válság hatásait – mondta Oláh Lajos, a KvVM államtitkára az ötödik alkalommal megrendezett Víz Világfórum legmagasabb szintű szakaszának megnyitóján.

A Bosch tavaly 7 százalékos növekedést ért el

Az energiahatékony fűtéstechnológiai iránti fokozott globális keresletnek köszönhetően nőtt az egyebek között megújuló energiarendszereket gyártó német Bosch Thermotechnology eredménye.

Nyílt levél a magyarországi áramszolgáltatóknak

A WWF nemzetközi természetvédelmi szervezet felkéri a magyarországi áramszolgáltatókat, hogy csatlakozzanak a világ legnagyobb klímavédelmi akciójához, a Föld Órájához, és tegyék lehetővé, hogy a települések költségmentesen kapcsolhassák ki az épületek díszkivilágítását a Föld Órájának idejére.