A rovat kizárólagos támogatója

Ülésezett a Balaton Tárcaközi Bizottság

Kiváló a Balaton vízminősége, a tó vízszintje pedig 35 centiméterrel haladja meg a tavalyi értékeket. A kormány még az idei nyári turista szezon előtt bevezeti a számos kedvezményre jogosító Balaton-kártyát – hangzott el a Balaton Tárcaközi Bizottság idei első, csütörtöki ülésén, amelyen a tóval foglalkozó kormányhatározat végrehajtását tekintették át.

Kérdések a 10-es útról

A 10-es úttal kapcsolatban 24 kérdésre várnak választ Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi minisztertől a civil szervezetek.

ZÖLD TALÁLKOZÓ 2005

2005. március 31. és április 3. között Zalaegerszegen a Gönczi Ferenc ÁMK-ban kerül megrendezésre a Környezet- és Természetvédő Társadalmi Szervezetek XV. Országos Találkozója.

A Víz Világnapja – A Víz az élet

Március 22-e, 1994 óta világszerte a Víz Világnapja. Az ENSZ 47. közgyűlésének határozata értelmében 11 éve minden esztendőben március 22-én a világnaphoz kapcsolódó eseményeket, programokat tartanak.

A kufárlelkű országimázs még nem magyaros!

Kóka János gazdasági miniszter bejelentette, engedélyezi a dohányreklámok elhelyezését a Hungaroringen. Szerinte ezzel jót teszünk az országimázsunknak. Rácz Jenő egészségügyi miniszter nem ért egyet ezzel, hiszen hazánkban évente 28 ezer ember hal meg közvetlenül a dohányzás miatt.

Csikóözön az állatkertben

A tavasz a természet újjászületésének időszaka! Úgy látszik, ezt az állatok is érzik, mert tegnap reggelre a tevéknél, és a Parasztudvarban lakó hucul lovaknál is egy-egy csikó látott napvilágot.

Karnyújtásnyira az elefántok

A közönséget is bevonja az elefántok etetésébe a Fővárosi Állat- és Növénykert egyelőre még csak kísérleti fázisban lévő kezdeményezése.

Március 15-ei kitüntetések

Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter a március 15-ei állami ünnep alkalmából magas állami kitüntetéseket adott át szakembereknek.

Elkerülésről szó sincs!

Vonja vissza a Levegő Munkacsoport a keresetét, amelyet a településeket elkerülő 10-es út ellen nyújtott be a Fővárosi Bírósághoz – ez a lényege annak az állásfoglalásnak, amelyet a Magyar Mérnöki Kamara Közlekedési Tagozata és a Magyar Útügyi Társaság adott ki.

Madarak napja az Állatkertben

Ingyen jöhetnek be a madárjelmezes gyermekek március 12-én, szombaton tartja az Állatkerbe. A „Madarak napa” rendezvény résztvevői bepillantást nyerhetnek a madármentő állomás és a keltető kulisszák mögötti világába, az apróbbak pedig vetélkedőn, játékos foglalkozásokon is kipróbálhatják tudásukat.