A rovat kizárólagos támogatója

Kócsagvárból igazgatják az Őrséget

Mától az Őrségi Nemzeti Park a Fertő–Hanság Nemzeti Park fennhatósága alá került, s így a természet- és környezetvédelem területén újabb regionális szerepkörrel erősödik a sarródi Kócsagvár. Mit jelent az összevonás a gyakorlatban? – kérdezte a Kisalföld dr. Kárpáti Lászlót, a nemzeti park igazgatóját.

Tízéves a Körös-Maros Nemzeti Park

Alapításának tizedik évfordulóját ünnepelte Szarvason, a Körös-Maros Nemzeti Park. A jubileum alkalmából megtartott tanácsülésen, amelyen megjelent Sólyom László köztársasági elnök is Tirják László igazgató áttekintette a környezetvédelmi szervezet tízéves tevékenységét.

Bivalytelep a Nagy-Széksósban

Felújítják a korábbi határőrlaktanyát Mórahalom külterületén: erdei iskolát és természetvédelmi központot alakítanak ki belőle az INTERREG támogatásával.

Szigorúbb állatvédelem Olaszországban

A kutyák fülét vagy farkát esztétikai célból ezentúl nem szabad körülnyírni vagy lenyírni, és tilos egyebek között olyan nyakörveket alkalmazni, amelyek áramütésekkel “segítik” a kutya idomítását – ezt tartalmazza a többi között a most elfogadott új olasz állatvédelmi törvény.

Pénzgondokkal küzdenek a nemzeti parkok

Egy előterjesztés 35 ezer hektár erdőgazdasági erdő Nemzeti Parki Igazgatóságoknak átadását kezdeményezte 2006. decemberben. A Nemzeti Parki Igazgatóságok ugyanúgy működnek, mint bármely cég, de költségvetési intézményként közpénzeket kapnak feladataik ellátásához. Ez azonban a működésükhöz nem elég, gazdálkodni kénytelenek, ami pedig nem az alapfunkciójuk.

Sok gólya itthon maradt

Idén is sokan hívják a Madártani Egyesületet azzal, hogy télre itthon maradt gólyát láttak. Ezek a példányok sérülésből, vagy egyéb más okból kifolyólag nem tudtak elvonulni társaikkal Afrikába, így Magyarországon próbálják átvészelni a telet.

Elvándoroltak a Mártélynál betelepített hódok

Úgy tűnik nem tetszett az új otthonuk a tavaly, a mártélyi Körtvélyesi-holtágba telepített hódoknak. A novemberben betelepített hódcsalád mostanra átköltöztött a közeli csatornákhoz, kisebb vízfolyásokhoz, valószínűleg azért, mert azok jobban hasonlítanak bajorországi szülőhelyükhöz.

Az állatvilág és a civilizáció újabb összeütközése

Hiába számít védett és ritka állatnak a leopárd Indiában, az elmúlt napokban két nagymacskát is megöltek, míg egy harmadikra vérdíjat tűztek ki. A leopárdok egyre több veszélynek vannak kitéve az ázsiai országban.

Makacs túlélők

Nem kell annyira aggódnunk a ritka állatfajok miatt, hisz gyakran eszük ágában sincs kihalni. Azok a kisemlősök például, amelyeket a kihalás-előrejelző számítógépes modellek már rég “kipusztítottak” volna, ma is élnek és virulnak.

Elárvult vidrakölykök a Szegedi Vadasparkban

Egyszerre három elárvult vidrakölyköt gondoznak a Szegedi Vadasparkban; a tíz éve működő természetvédelmi mentőközpontba még soha nem került egyszerre ennyi a fokozottan védett ragadozófaj fiatal állataiból.