Hirdetés

Újra vannak medvék Csehországban

Száz évi szünet után ismét vannak medvék Csehországban, a szomszédos Szlovákiából vándoroltak át. Petr Styblo, a cseh természetvédelmi hivatal munkatársa elmondta, becslések szerint öt medve él már Prágától 300 kilométerre keletre, a cseh-szlovák-lengyel határvidéken húzódó Beszkidek-hegyvonulat csehországi részén.

Egy héten belül megkezdődhet a Tisza virágzása

Várhatóan egy héten belül látható lesz a Tiszán és mellékfolyóin az élővizek virágzása, azaz a kérészrajzás különleges látványa – közölte Hamar József, a szolnoki székhelyű Tisza Klub elnöke.

Madagaszkár madarai új reményt kaptak

A vadászat és az erdőirtások következtében több ritka madárfaj is felkerült a múltban a veszélyeztetett fajok listájára Madagaszkár szigetén, azonban a kormány élőhelyvédelmi programja eredményeként élőhelyeik fennmaradhatnak, így kipusztulásuk elkerülhető-, hangzott el nemrégiben egy természetvédelmi konferencián.

Az amerikai erdőgazdálkodókra nem vonatkozik a veszélyeztetett fajok törvénye

Az elkövetkező ötven évben Washington állam faipara kivételt élvez a veszélyeztetett fajokra vonatkozó törvény azon cikkelye alól, amely a lazacra és még négy tucat vízi állatra vonatkozik- rendelkezett a szövetségi állam. A patakok mentén közel 3,8 millió hektáron meghagyják az erdőket – az indián törzsek vegyes érzelmekkel reagáltak.

Vereséget szenvedett a bálnavadászat felújítását szorgalmazó Japán

Továbbra is érvényben marad a kereskedelmi célú bálnavadászatra két évtizede bevezetett moratórium, miután az engedélyezés mellett kardoskodó Japánnak nem sikerült a tagországok többségét felsorakoztatnia maga mögött a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság (IWC) 58. éves tanácskozásán.

Szárazságtűrő homoki gazellák

A szaúd-arábiai sivatagokban élő homoki gazellák (Gazella subgutturosa) szárazság idején jelentős fiziológiai változáson esnek át, hogy csökkentsék a párolgásos vízveszteséget és túléljék a meleg nyarat – állapították meg amerikai egyetemi kutatók.

Lépfene a Krüger nemzeti parkban

Lépfene pusztítja az antilopokat, bivalyokat és zsiráfokat a dél-afrikai Krüger nemzeti park északi részén. Raymond Trevor, a park szóvivője szerint két-három hete fedezték fel az első tetemeket, majd később helikopteres felderítés révén továbbiakat is találtak, s a betegség eddig csak a park legészakibb, a zimbabwei határ menti részén terjedt el.

Fókák és tokhalak pusztulnak a Kaszpi-tengerben a kazah olajmező miatt

A Kaszpi-tengerben május óta 337 fóka és több mint 2200 tokhal tetemét találták meg a legnagyobb kazah olajmező közelében, az állatok szervezetében nagy mennyiségű ólmot és más nehézfémeket mutattak ki – jelentette az Interfax orosz hírügynökség a kazah környezetvédelmi hatóságokra hivatkozva.

Új brit rendelkezések a vadvilág védelmében

Egyes madarak fészkének eltávolítása, károsítása vagy elpusztítása bűntettnek minősül. A május 31-én hatályba lépett törvény értelmében bizonyos madarak fokozott védelmet élvezhetnek Angliában és Walesben. Erre vonatkoznak a természeti környezetért és a vidéki településekért (NERC) hozott törvényben foglalt új intézkedések.