Szomorúan és megrendülten tudatjuk a hírt, hogy Gerencsér László, a Nemzeti Botanikus Kert üvegházi gyűjteményének nyugalmazott vezetője 2024.07.03-án elhunyt.

2024. július 11.
Szomorúan és megrendülten tudatjuk a hírt, hogy Gerencsér László, a Nemzeti Botanikus Kert üvegházi gyűjteményének nyugalmazott vezetője 2024.07.03-án elhunyt.
2024. július 4.
Markó Csaba, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének szakmai igazgatója több évtizedes környezetvédelmi, hulladékgazdálkodási szakterületen végzett szakértői munka után nyugdíjba vonult, feladatait a továbbiakban Kertész-Káldosi Zsuzsanna veszi át.
2024. július 1.
Zakar András, a Főkert főigazgatója a Facebook-oldalán egy hosszú posztban jelentette be, hogy „egy korszak véget ért”, amiben szó szerint nem írja, hogy kirúgták volna, de erre lehet következtetni abból, hogy azt írja, „őszintén azt gondolom mindent megtettem, hogy zöldebb és élhetőbb Budapestet hoztunk létre. Ezt már nem lehet elvenni. Eddig tartott… a folytatás mással következik”.
2024. június 20.
Elsőként kapta meg tavaly a Zöld Civil Díjat a hazai zöldmozgalom egyik nagy öregje. Kalas György jogász, a győri Reflex Környezetvédő Egyesület egyik alapítója évtizedek óta fáradhatatlan harcosként képviseli a zöld ügyet. ” Én egyidőben voltam Soros ösztöndíjas Orbán Viktorral, csak ő sok-sok pénzért Oxfordban, én pedig a töredékéből Győrszabadhegyen.”
2024. június 8.
A növényvilág tudományos ábrázolásának művésze, a Búvár zsebkönyvek, a „Kis növényhatározó” és számos más ismeretterjesztő könyv illusztrátora volt Csapody Vera, aki élete legnagyobb részében a Józsefvárosban, a Baross utca 4. szám alatt élt és alkotott. A napokban emléket állítottak a tiszteletére a Füvészkertnél.
2024. június 1.
Az Európai Parlamentből a választások után távozó ex-szocialista képviselő maga jelentette ma be, hogy az ENSZ szakosított turisztikai világszervezete (UN Tourism) nagykövetének nevezték ki június elsejével. A feladata alapvetően az uniós intézményekkel való kapcsolattartás, illetve a szervezet brüsszeli állandó képviseletének működtetése lesz.
2024. május 28.
A serpák egyike a Nepál hegyvidéki régióiban, a Himalájában élő etnikai csoportoknak. Ők emberfeletti képességekkel rendelkeznek, oxigénpalack nélkül jutnak fel a hegycsúcsra. S ráadásul ők cipelik az úgynevezett „profi mászók” összes csomagját. 1 nap alatt teszik meg minimális pihenőkkel azt az utat, amihez a legjobb hegymászóknak általában 4 nap kell. 2018 óta 110 tonna szemetet… Tovább »
2024. május 23.
317 éve, 1707. május 23-án született Carl von Linné svéd természettudós, a taxonómia, azaz az élőlények tudományos elnevezésének és rendszerezésének atyja. A tudományág elnevezése a taxon szóból származik, amely kifejezés egy tetszőleges rendszertani egységet jelent, taxon tehát a faj, a nemzetség és a törzs is.
2024. május 18.
Elhunyt Dr. Tóth Sándor (1932-2024) biológia-földrajz szakos középiskolai tanár, zoológus-muzeológus, a Bakonyi Természettudományi Múzeum nyugalmazott igazgatója.
2024. május 8.
Munkájának jelentőségét maga a királynő is elismerte azzal, hogy 1985-ben lovaggá ütötte. „A természet csodálatos, és ha nem vagyunk óvatosak, elveszítjük mindazt, amit oly sokáig tartott, hogy kialakuljon.”
Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.
Weboldalunk sütiket használhat a honlap optimizálásának céljából. A Sütik fontosak a weboldal megfelelő működéséhez, valamint a sütiket a felhasználói élmény fokozásának érdekében is használunk. Segítségükkel statisztikai adatokat gyűjtünk az oldal optimális működéséhez, és az érdeklődőnk preferenciáinak megfelelően fejlesztjük tovább weboldalunkkat.
Alapvető it biztonságtechnológiai szempontok alapján a tűzfalunk által elhelyezett sütik nem tilthatóak le, hiszen ez az oldal biztonsági kockázatát növelné.
A szükséges sütik nélkül az oldal felhasználása, az alapvető funkciók működése nem teljesülhet maradéktalanul! Kérjük az optimális felhasználás érdekében járuljon hozzá használatukhoz az alábbi gomb segítségével.