A köztársasági elnök a Magyar Érdemrend Középkeresztje kitüntetéssel ismerte el dr. Mátyás Csaba akadémikus, a Nyugat-Magyarországi Egyetem tanára tudományos munkáját.
Zöld portré
Woody Harrelson famentes papírja
„Szoktál lélegezni? Akkor muszáj védened a környezetet!” Így foglalható össze az Oscar-díjra jelölt Woody Harrelson mottója. A világhírű színész évtizedek óta vegetáriánus, egy hawaii ökofarmon él, és tizenöt év fejlesztés után most szalmaalapú papír gyártásába fogott.
In memoriam Balogh Emese
„A rossz sikeréhez elég annyi, hogy a jók nem csinálnak semmit.” Ez az Edmund Burke idézet állt Balogh Emese – vagy ahogy a zöld mozgalomban mindenki ismerte, Mese leveleinek láblécében. A Humusz Szövetség, majd az Ökotárs Alapítvány munkatársa július 24-én távozott közülünk.
Solymász voltam a Hortobágyon
Pontosan száz esztendeje, 1913. július 7-én született Galántai Lelovich György ornitológus, solymászmester, szakíró, a magyar solymászat egyik legnagyobb alakja. Könyvein egész generációk nőttek fel.
A gerincesség ára: Ángyán útja a kilépésig
Hét év után hagyja ott a Fidesz-frakciót Ángyán József. Az évek óta a családi- és kisbirtok mellett kiálló agrármérnök 2006 és 2010 között különösebb feltűnés nélkül dolgozott szakértő politikusként a parlamentben. A választások után államtitkár lett, de lemondott, mert nem értett egyet az iránnyal, azzal, hogy a földpályázatokon kevesen nyertek sokat. A harcot azóta is…
Zöld apróságok – avagy sose légy zöldfülű zöld!
Gyerekek, akik, pici koruktól fogva egészen másként beszélnek zöldeket, szaladgálnak Zsóka néni szárnyai árnyékában, a tavalyi tanévben Zöld Óvodának minősített XIII. kerületi Pöttyös Óvoda udvarán. A napokban környezeti nevelőként másoddiplomázott óvodapedagógus büszkén vezet be és kínál helyet az intézmény egy termében, amelynek minden faláról a természet tisztelete köszön vissza.
Bojti a természet Pro Naturás szerelmese
15 éve dolgozik a Csemete Természet- és Környezetvédelmi Egyesületnél Bojtos Ferenc. A 37 éves irodavezetőnek alig van ideje a pihenésre. Számos túrát és tábort szervez, fotózik, verset ír, rajzol és búvárkodik. Ha kell, sebet varr, máskor a miniszterrel tárgyal. Nemrég Pro Natura emlékplakettel jutalmazták.
A madarakkal fújja Molnár Gyula
Éppen negyedszázada annak, hogy a Hungaroton kiadásában megjelent egy hanglemez, amely a madárhangok különös természetével foglalkozott. A madárhangok előbb eredeti, majd több lépcsőben lelassított változatban hallhatók rajta. A lassításokból kiderül: amit mi trillának, csicsergésnek hallunk, az hibátlan kvintek, kvartok, olykor népdalszerű, pentaton dallamok sokasága.
Szegényé az utolsó kenyér
Egykor a falvak népe szoros közösséget alkotott, s ennek az értékét nehéz volna túlbecsülni. Andrásfalvy Bertalan néprajztudós szerint az új földtörvény megalkotásakor nem szabad figyelmen kívül hagyni ezt a szempontot. A Pécsi Egyetem professzorával a faluközösségek és a föld kapcsolatáról is beszélgettünk.
A természet nem foglalható jogszabályokba
Be kell látnunk, hogy a természet nem foglalható jogszabályokba, táblázatokba, brosúrákba.- Interjú Dr. Ambrus András természetvédelmi felügyelővel. Az erdőmérnök – biológus kutatási területei: szitakötők, lepkék, természetvédelem, populációbecslés jelölés-visszafogás, makroszkopikus vízi gerinctelenek, Víz Keret-Irányelv, Natura 2000.