Barion Pixel

Dr. Kerekes Sándor kapta 2011-ben a Dr. Georg Winter életműdíjat

A KÖVET Egyesület XVI. JóLétKérdések című konferenciáját a Hotel Gellértben rendezte, a környezetvédelem szerepéről, a felelősségvállalásról, a fenntarthatóságról, valamint annak emberi és pénzügyi vonatkozásairól. A rendezvényen adták át a Dr. Georg Winter életműdíjat, melyet Dr. Kerekes Sándor, a Budapesti Corvinus Egyetem rektor-helyettese vehetett át.

Szabó György, aki mindent tud a gyógynövényekről

Ötszáz év tudását őrzi a bükkszentkereszti füvesember, akit hatéves korában szemelt ki utódjául javasasszony nagymamája. A nyolcvanhárom éves Szabó György azóta járja az erdőt, és gyógyít fűvel, fával, vadvirággal. A hivatalos gyógyszerkönyvben 73 gyógynövény szerepel, ő kétszázötvenet ismer és használ napi szinten.

Péntek László zsippói élményparkja

Péntek László agrármérnök 20 év alatt a kukoricás helyén valódi földi paradicsomot hozott létre: fáradságos munkával növénykülönlegességekkel ültette be a zselici kertet, másfél hektáros arborétumot varázsolva belőle, mellé pedig sok ritkaságból álló madár seregletet telepített.

Egy zöld kollégium Mosonmagyaróváron

A mosonmagyaróvári Városi Kollégium pedagógiai munkájának kiemelt területe a környezeti nevelés és képzés. Az intézmény igazgatóját, Simon Zsuzsannát a Vidékfejlesztési Miniszter a Környezetvédelmi Világnapon miniszteri elismerő oklevélben részesítette.

F. Nagy Zsuzsanna – a hétköznapok zöld harcosa

F. Nagy Zsuzsanna, újságíró, barlangász, fotós, tanító, környezetvédő, szervezetfejlesztő, civil, anya és még sorolhatnánk számos szerepét, melyeket mind áthat a természet szeretete, a körülöttünk levő világért érzett cselekvő felelősség.

A tubesi harcos: kitüntették Vicze Csillát

A Környezetvédelmi Világnap alkalmából a hétvégén a vidékfejlesztési miniszter kitüntette a Civilek a Mecsekért Mozgalmat a Tubesre tervezett katonai lokátor elleni fellépésért. A civil szervezet frontemberét, dr. Vicze Csillát egy kis múltidézésre kértük.

Máté Bence klímanagykövet

Első ízben választották a Bayer Klímavédelmi Fotópályázat Klímanagykövetévé a 2010-es Év Természetfotósát. Egyetlen, szavak nélküli kép is fontos üzeneteket közvetíthet a világ számára.

Bagyura János – sólymok vonzásában

Ha mindet összevetjük, egymásra tesszük -amit persze nem lehet, de mégis jól mutat – nagyjából huszonöt kilométernyi magasságú fát mászott meg. Ezenfelül meggyűrűzött ezer kerecsensólymot és számtalan műfészek telepítésében vett részt Bagyura János.

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.