A rovat kizárólagos támogatója

Földünkön közel 300.000 virágos növényfaj ismert, azonban csak néhány száz termel allergén pollent, és ezek közül is alig 50-80 faj fordul elő hazánkban. Elsősorban azok a növények okoznak allergiát, melyek sok virágport termelnek, és azt a levegőbe is juttatják (azaz szélbeporzásúak), hosszan virágoznak és tömeges elterjedésűek.Kiadványunk első részében a leggyakoribb allergén fákat és cserjéket mutattuk be, e második részben pedig a lágyszárú növények szerepelnek. Számos gyomnövény
esetén a csíranövényt is ábrázoltuk, mivel ezeket kézi gyomlálással a legegyszerűbb eltávolítani a kiskertekből vagy balkonládákból. Az allergia elleni védekezés
természetesen akkor igazán hatékony, ha elérjük, hogy a településeken és az azokat övező mezőgazdasági területeken kevés allergén növény vegyen körül bennünket. Kétségtelenül ennek első lépése, hogy az érintettek (mezőgazdászok, kertészek, kert- és tájépítészek, döntéshozók, betegek, orvosok) ismerjék meg a közvetlen környezetünkben előforduló allergén növényeket. A klímaváltozás következtében számos növényfaj megtelepedésére kell számítanunk, melyek allergizáló és sok esetben inváziós tulajdonsága is már jól ismert. Az újonnan érkező növények között szép számmal akadnak rossz hírnevű allergének, úgy, mint a parlagfű fa méretű rokona. Az invazív növények között meglepően magas az allergének aránya.

 

 

Allergén növények fák és cserjék1 (pdf. 44 MB)

Allergén növények fák és cserjék2 (pdf. 25 MB)

A száz legveszélyesebb invazív faj között szereplő 32 szárazföldi növényfaj 40%-a esetében jelzi az orvosi szakirodalom a pollenallergiát. Ezek közül még csak egy növény (a japán keserűfű) telepedett meg hazánkban. Az új allergének behurcolása ellen azonban sokat tehetünk. A korábbi inváziós esetek példája arról tanúskodik, hogy az elterjedést jelentősen segíti az áruforgalom növekedése, szabályozatlansága, és a megfelelő ismeretek hiánya. Sok özönfaj dísznövényként jelent meg először. A kiskertekből, termőföldekről elterjedt növényfajok ezt követően folyamatosan új térrészeket hódítottak meg. Mindezek miatt fontos az ismeretek bővítése e téren. Jelenleg az internetes vásárlás korlátlan
lehetőséget biztosít, hogy egy dísznövényt akár a föld legtávolabbi pontjáról megrendeljünk. Erre számos példát találhatunk. A legveszélyesebb, ismerten invazív, meleg éghajlatról beszerezhető allergén növényeket összegyűjtöttük kiadványunkban. Internetes növényvásárlás, telepítés előtt tehát érdemes e kiadványt átlapozni, és ellenőrizni, hogy „választottunk” nem szerepel-e a listán.
Reméljük, hogy kiadványunk ezzel is elősegíti, hogy a jövőben tisztább, és új környezeti eredetű allergénektől mentes levegőt lélegezhessünk be.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás